Prológus

Chanyeol: Aida

Jongdae: Sumire

*Chanyeol* 

Keserű ábrázattal ballagtam hazafelé. Nem is rólam lenne szó, ha nem késtem volna el, pedig nagyon reméltem, hogy legalább a diplomaosztómra sikerül időben odaérnem, de nem sikerült, kereshettem meg külön az igazgatót. A legbosszantóbb az egészben az volt, hogy az utolsó alkalmam is elúszott annál a személynél, aki miatt minden unalmas és szenvedéssel teli napot elviseltem. Csak azért, hogy láthassam...

Ki akartam élvezni vele azt az utolsó fél órát, de nem sikerült, annyira gyorsan elrohant, alig vethettem rá pár pillantást, pedig elterveztem, hogy még egyszer utoljára eszembe vésem minden vonását. Már elsőévesként kiszemeltem magamnak. Szerencsére nem egy közös óránk volt, melyek alkalmával mindig a közelében ültem; hol előtte, hol mögötte, csak a közelében lehessek. Az sem tántorított el, ha hölgykoszorújának tagjai már körbeülték, egy randival könnyen le tudtam fizetni bármelyik lányt. Ha akartam volna minden ujjamra jutott volna egy csaj, de teljesen hidegen hagytak, csak a férfiak mozgattak meg. Főleg Ő; lénye minden érzékszervem megbolondította. 

Futótűzként terjedt a hír, amikor kiderült, hogy biszex. Örültem is, mint majom a farkának, s minden addiginál jobban próbáltam felhívni magamra a figyelmét, de ez valamilyen okból kifolyólag sosem sikerült. Mindig csak akkor szólt hozzám, mikor szüksége volt valamire, vagy épp lusta volt bejönni az órára, és kellettek neki az aznapi jegyzetek. Pedig még az öltözködésemen is változtattam, megváltam a mesefigurás felsőimtől; hosszú, vékony lábaim szűk nadrágokba bújtattam, de őt semmi sem hatotta meg. 

Bármivel is próbálkoztam Jongdae-nél, az nem járt sikerrel, pedig néha napján a közös barátoknak köszönhetően még bulizni is elmentem velük. Ezeknek az estéknek általában a vége az lett, hogy lerészegedtem, Jongdae pedig fuvarozhatta haza a seggem, ami tekintve, hogy a szüleimmel élek, elég kellemetlen lehetett. Sosem akartam berúgni a társaságában, de mindig felidegesített - pedig alapjáraton nyugodt természetű vagyok -, hogy szebbnél szebb nőkkel flörtöl kendőzetlenül, s néha még egy-két pasival is kikezdett, engem bezzeg minimális figyelemre sem méltatott. 

Minden barátunk Chennek nevezte, de nekem sosem volt merszem így hívni, na nem mintha sok alkalmam lett volna megszólítani. 

- Jongdae – súgtam magam elé alig hallhatóan. Még neve csengését is szerettem, élveztem kimondani. A mosolya volt a gyengém, az első perctől kezdve, amikor cicás ajkait pimasz mosolyra húzta, szinte elaléltam. Apró s törékeny alakját meglátva mindig feltört bennem egy érzés, hogy vigyáznom kell rá, óvnom kell a bajtól, hisz' annyira törékenynek tűnik.

*Chen* 

Erősen csaptam be magam után a bejárati ajtót, ami hangosan puffant egyet. Mondhatni még a lakás is beleremegett tettembe, a falon lógó képek is kicsit megrezdültek. Felforrt agyvízzel caplattam el a szobámig, ami közvetlenül a nappaliból nyílt. Mivel egyedül éltem egyetemes éveimet, így nem kellett kimondottan nagy lakhely. A legelső lakást kibéreltem, ami megfizethető áron volt elérhető, s nem kellett csótányokkal osztozkodnom rajta. 

A szobában csupán egy ágy volt, valamint néhány tetszetős plakát a falon az egyik kedvenc együttesemről. A többi hálószobai dolgot otthon hagytam, beleértve az éjjeliszekrényt és az azon nyugvó kislámpát. Feleslegesnek véltem elhozni azokat is, mikor minden időmet haverokkal töltöttem, ha meg tanulás jött szóba, akkor meg a nappaliban lévő kis kávézóasztalon végeztem el munkámat. Egy hosszabbító segítségével ott még a laptopot is be tudtam üzemelni, ha szükség volt rá. 

Hanyatt vágtam magam az ágyon, és a plafont kezdtem fixírozni. Az agyam fénysebességgel kattogott mindenen. Vajon hol ronthattam el? Gondolatok ezrei jöttek elő fejemben válaszadás céljából. Megsemmisültnek éreztem magam, egy tehetetlen balfasznak. És most hogyan tovább? Ez a kérdés visszhangzott a fejemben, mióta elindultam lakásom felé.