EXTRA #4

Elhallgatott információ

*TAEYONG SZEMSZÖG*

EXTRA #3

A cél nem mindig szentesíti az eszközt

*BAEKHYUN SZEMSZÖG*

EXTRA #2

Bevált javaslat

*TAEMIN SZEMSZÖG*

EXTRA #1

Nem várt szerelem

*SEHUN SZEMSZÖG*

#1 Köszönet, hála, ünneplés és minden egyéb

Megfogalmazódott bennünk a tény, hogy jó dolog lenne valamilyen formában megünnepelni a blog első évfordulóját, hiszen ez az első közös szerepezésünk, ráadásul nem titok, hogy hirtelen felindulásból indult az egész történet, sok minden menet közben alakult úgy, ahogy, ennek ellenére nem számítottunk ekkora olvasói létszámra, ami határozottan melegséggel tölt el mindkettőnket. S mivel más formában nem tudjuk meghálálni nektek azt, hogy az első évadot az elejétől kezdve, vagy épp menet közben becsatlakozva, de olvastátok, és reményeink szerint a folytatást lelkesen várjátok, haha.~ 

Szóval a blog első évfordulóját négy darab egyperces formájában megírt szösszenettel ünnepelnénk meg veletek - mindketten kettőt kiválasztva írtuk meg a történeteket, melyek középpontjában egy-egy mellékpáros kapott helyet. Jó olvasást hozzá! :3

[MINDEGYIK DRABBLE A TÖRTÉNET EGY KISEBB DARABJA MÁS SZEREPLŐ SZEMSZÖGÉBŐL!]

EXTRA #1 [SeBaek: Nem várt szerelem by Sumire]

EXTRA #2 [TaeKai: Bevált javaslat by Sumire]

EXTRA #3 [BaekHan: A cél nem mindig szentesíti az eszközt by Aida]

EXTRA #4 [TaeSol: Elhallgatott információ by Aida]

Huszonkettedik fejezet

FIGYELMEZTETÉS: ERŐSZAK!!!

Megsemmisülve

ÉVADZÁRÓ

*Chen*

Könnyeim már akkor arcomat szántották, mikor a kemény padlóra esve tűrtem Luhan akaratát. A fejem hangosan koppant a parketta keményfa lécén, ezáltal a szédülés újfent hatalma alá kerített. Émelyegni kezdtem; egy tiszta gondolatom nem volt, csak kalimpáltam, hogy Luhan ne férjen a közelembe – szinte mindhiába.

Látásom elhomályosodott a szédülés miatt, a hányinger nem akart múlni, sőt fokozódott bennem minduntalan, mikor testemen különböző helyeken éreztem érintését. Ujjaival szorosan markolta meg csuklómat, majd fogta fejem fölé. Cseppnyi erőm sem volt ellene, olyan volt, mintha csak erre az alkalomra várt volna azóta, mióta Jongin elsőnek megakadályozta; mintha felkészülési időnek fogta volna fel ezt a pár évet, így megerősödve. Tehetetlennek éreztem magam, hiába mozogtam folyamatosan, mintha semmit sem használt volna ellene.

- Könyörgöm… - zokogtam fel, halkabban, mint a helyzet kívánta volna.

Minden sokkal élesebb volt; hallottam, ahogy lehúzta farmerját egyetlen szabad kezével; fájdalmasan éreztem, ahogy csípőmre nehezedett, majd felsőmet feltúrva élvezte ki bőröm puhaságát. Abban a pillanatban mindent megbántam, amit eddig tettem; nemcsak Luhannak könyörögtem, hanem mindenki másnak, hogy valaki segítsen rajtam. Reménykedtem, hogy Chanyeol akármelyik pillanatban feltűnik, majd leszakítja rólam; hogy megvigasztal és soha többé nem hagy magamra. Vágytam a segítségére, a közelségére és védelmére.

 Egy idő után azonban izmaim már képtelenek voltak ellenkezni; testem túl fáradt volt a fejfájás okozta rosszullét miatt, majd beletörődtem mindebbe. Minden okkal történik, nem igaz? Úgy éreztem, ha megérdemeltem volna, akkor már rég felbukkant volna valaki.

Magatehetetlenül viseltem el Luhan szemérmetlen tapogatását, ajkainak undorító simogatásait és kezének erőszakos szorítását. Már nem rángattam testemet alatta, felhagytam az erőlködéssel, csak halkan zokogtam, miközben elengedte kezeimet, hogy leszakítsa rólam ruháimat, majd számba gyömöszölt egy textilanyagot. Eleinte fuldokoltam a hirtelen megvont oxigéntől, így igyekeztem orromon levegőhöz jutni.

Mikor nadrágomhoz nyúlt, minden erőmet összeszedve ütöttem a levegőbe, remélve, hogy elhomályosodott látással is elegendő lendülettel csaptam felé. Arca azonban sokkal közelebb volt, mint azt hittem, így álla fájdalmas reccsenése hasított a levegőbe.

- Ribanc! – vágott pofon, amitől még az eddigieknél is intenzívebb szédülés tört rám, majd teljesen lemászva rólam ragadott meg, hogy elcipeljen a folyosóról. Forgott velem a világ, már kettőig nem láttam, de kihasználtam a helyzetet, így ott ütöttem, ahol csak tudtam – még szájtömésemet is kilöktem nyelvemmel.

Féltem tőle; eszméletlenül rettegtem Luhantól. Ez az ember sokkal erősebb volt, mint egykori barátom; sokkal erőszakosabb és durvább volt, mint amikor gyengéden simogatta arcomat vagy csókolt meg lágyan. Szívem fájdalmasan vert. Olyan volt, mintha egész bensőm üres lett volna, kongtak a mély dobbanások, amiktől beremegtem.

Nem foglalkozott semmivel; keményen dobott le a kanapéra, majd mászott rám teljesen. Ajkai azonnal betámadták érzékeny bőrömet – undorodva fordítottam fejemet a másik irányba, majd ismét karmolni és kapálózni kezdtem. Menekülni akartam; segíteni saját magamon, ha másra nem is számíthattam. Azonban Luhan, mikor egyik kezemmel ismét eltaláltam, felmordulva ütött teljes erőből arcomba.

Pár pillanatig szinte nem éreztem semmit, ám az éles fájdalomtól, mely alsó felemet érte, hangosan felsikítva koncentrálódott összes idegem a lenti kínra. Fülemhez hajolva hallottam meg kéjben fürdő hangját, mégis sokkal mélyebb volt, mint amilyen egykoron. – Megmondtam, hogy az enyém leszel, Jongdae – harapott bele finomkodás nélkül fülembe, miközben megmozdult. Feszített; soha életemben nem fájt még ennyire semmi fizikailag – mintha szét akartak volna szakítani odalent.

Kezeimmel erőtlenül taszítottam arcát, semmit sem segítve helyzetemen. Ujjai nyakam köré fonódtak, aminek következtében már nem csak alfelem égett, de tüdőm is levegőért kiáltozott. Látásom kezdett elsötétülni, mikor Luhan teljes erőbedobással kezdett bennem mozogni.

Huszonegyedik fejezet

Meglepetés

*Chanyeol*

Szó nélkül követtem Kait a nyaraló felé, meglepődtem, hogy volt nála kulcs, nekem eszembe nem jutott volna hirtelen, hogy azt is hozzam magammal, mert bezártuk az ajtót.

- Az ott kell - mutatott a konyhapult felé, ahol egy fonott kosár árválkodott, melybe már össze voltak szedve az alapanyagok. – Azon kívül még víz és olaj kell, azt majd viszem én - csak egy határozott bólintással válaszoltam, és már nyúltam is a cuccok után, mire rám vigyorgott és a kezébe is kapott egy kancsót, hogy megtöltse vízzel.

- Jó lett a kaja... Jobb, mint azt vártam volna tőletek – próbáltam cukkolni kicsit, mikor visszaindultunk a partra, és szerencsére vette a lapot.

- Kételkedtél a tudásomban... Pedig egy michelin csillagos szakács veszett el bennem – lökte meg a vállam vigyorogva.

Mikor visszaértünk a partra Hansol már az összegyűjtött tüzelőt pakolászta rendezett kupacba, így arról már le volt a gond, csak neki kellett állni a főzésnek. Reméltem, hogy ez is sikerül majd nekik minimum annyira jól, mint a nyárs.

Nem igazán akartam kihúzni magam a társaságból, így hát ott maradtam a bogrács mellett, és be-besegítettem, amikor kellett, de leginkább csak élveztem a kellemes, baráti légkört és a semmitmondó, mégsem unalmas beszélgetéseket.

Huszadik fejezet

Baekhyun vs Chanyeol 2-1

*Chanyeol*

     Pár pillanatnyi csend állt be köztünk, vártam, hátha reagál valamelyikük valamit, de semmi, csak Baek kezdett el valamit motyogni az orra alatt érthetetlenül.

     - Óhajtasz még valamit, Byun? - válasz helyett viszont csak karon ragadta azt a senkiházit, és a lépcsőn felbotladozva indultak el a bejárat felé. A keskeny, zárt előtér visszhangozva verte vissza trappoló lépteiket, szinte úgy menekültek, mint akiket üldöznek; meglepett Baek részéről ez a reakció, azt gondoltam volna, erényesebben száll szembe velem. Az ajtó előtt hirtelen megtorpantak egy röpke pillanatra, a fogas mellett, a falon függő egész alakos tükörből rendesen láttam, ahogy a idegességében meggyűlik a baja Baekhyunnak a bejárati ajtóval.

     - Ennyire könnyen hagyod magad? - hallottam még Luhan felháborodott hangját, mielőtt becsukódott mögöttük az ajtó.

     Pár pillanatig csak egy helyben állva meredtem utánuk, kellett egy kis idő, mire össze tudtam szedni magam; mire le tudtam higgadni. Amint ez sikerült, azonnal elindultam Jongdae után. A többiek továbbra is csak csendben ültek, nem kérdeztek semmit, de ez talán pont így volt jó.

  A szobánkba belépve kicsit elbizonytalanodtam. Mit kellene tennem? Csak üljek le mellé vagy öleljem is át? Vajon mit szólna hozzá? Egyáltalán az éjszaka történtek feljogosítanak arra, hogy átöleljem? Végül csak leülve mellé átkaroltam a vállát, hogy érezze, mellette állok, de nem képzelek többet a kapcsolatunkba a kelleténél. Nem akartam én megtörni a csendet, így csak vártam. Úgy voltam vele, hogy ha mondani akar valamit, akkor megteszi, ha nem, akkor nem.

Tizenkilencedik fejezet

Hívatlan vendég

*Chen*

     Reggel meglehetősen kipihenten nyitogattam a szemeimet, ami elég meglepő volt az esti alakításom után. Nem is keveset ittam, ráadásul utána még a fejemet is szétbőgtem - ami a világon az egyik legszánalmasabb dolog volt részemről. Reméltem, Yeol nem hiszi majd azt, hogy csak azért, mert Lutól nem tudtam megvédeni magam, akkor egy elesett kis faszfej vagyok. Már elmúlt jó pár év, sokkal jobban tudok magamra vigyázni, mint anno.

     Alapból furcsálltam, hogy annyi aggodalommal kísérte végig a történetemet, s utána még ígéretet is tett... Egy fogadalmat, amiben szeretnék bízni. 

     Kétes érzelmek tomboltak bennem. Szerettem volna, ha Chanyeol tudomásul venné, hogy nem egy ötéves gyerek vagyok, akit egy fenevadtól meg kell védenie, mégis akartam, hogy mellettem legyen, s mikor baj van, a segítségemre siessen. A saját gondolkodásomat cáfolja mindaz, amit érzek. 

     Jól esett, hogy Yeol izmos karja átkarolt, s úgy szorított magához; hogy éreztem testének hőjét a hátamon; leheletének súlyát a hajamon. Szívem gyorsabb ütemre váltott, mikor elképzeltem kisimult arcát, amint próbálta kipihenni az este folyamán történteket. Nem értettem saját magamat, s csak reménykedtem benne, hogy nem kell ezek után már semmit sem megmagyaráznom. Sem neki, sem másnak, sem magamnak. Nem akartam, hogy megszűnjön ez a pillanat, és Chanyeol ismét valami kérdéssel rukkoljon elő. 

     Csak érezni akartam a megnyugtató közelségét, szavak nélkül. Míg nem beszélt, nem kellett attól tartanom, hogy valami kínos dologba folyik bele, s olyat kérdez, amire nem tudnék egyenes választ adni. Nem akartam hazudni neki; szerettem volna, ha tényleg közeli baráti kapcsolat alakulna ki közöttünk.

     Erős kezét felemeltem magamról, s ahelyett, hogy kibújtam volna az ágyból, inkább bőrének simaságát, s az alatta húzódó ereket figyeltem. 

Tizennyolcadik fejezet

Emlékek és ígéret

*Chanyeol*

     Lehunytam pár pillanatra szemeim, ahogy fejem a párnára ért. Ez az ágy mindig is túl kényelmes volt. Hirtelen pattantak fel a pilláim, nem akartam csak úgy, minden szó nélkül, hirtelen elaludni. Fejem oldalra fordítottam a párnán, úgy néztem Jongdae-re, aki közelebbről pislogott rám, mint azt képzeltem. Annyira aranyos volt, ahogyan összegömbölyödve, pillogott rám a párnakupac közepéről. Hirtelen meglepően soknak tűnt az a díszpárnamennyiség, amit összeszedett magának, bár sosem figyeltem meg igazán, hogy mennyi van az ágyon.

     - Mosd meg az arcod, mielőtt elalszol. Rászáradtak a könnycseppek - cirógattam meg játékosan pofiját. Engem is meglepett önkéntelen cselekedetem, de nem akadtam fent rajta különösebben, túl sok különös dolog történt velünk az elmúlt huszonnégy órában. Csak arra tudtam gondolni, hogy kiserkenő borostája ront a helyzet romantikusságán. Ha egy pár lennénk most jönne az a jelenet, hogy megcsókolom.

     De nem voltunk egy pár, így a csók nem csattant el, csak elcsentem az egyik párnát karja alól, s azt is a fejem alá gyömöszöltem, ahogy a hasamra fordulva próbáltam alvásra megfelelő testhelyzetet keresni.

     - Jó éjt - motyogtam halkan még magam elé.

Tizenhetedik fejezet

Bizonytalanság 

*Chen*

     Teljes némaságba burkolóztam visszafelé. Nem mertem Chanyeolra nézni, bár ha úgy vesszük, más felé sem pillantgattam. Tekintetemmel végig az eltűnő-felbukkanó cipőm orrát figyeltem. A kellemetlen légkör maga alá temetett; éreztem, hogy valamit mondanom kellene, de egyáltalán nem tudtam, mit. Meg akartam neki köszönni, de tartottam tőle, hogy akkor hosszú mesélésbe kell kezdenem, amihez egyáltalán nem fűlött a fogam. Egyáltalán nem akartam Yeolt beavatni ebbe a dologba, bőven elég volt, hogy találkoztak egymással. Nem engedhettem, hogy még egyszer összefussanak, mert bár Chanyeol magas, mégsem néz ki valami sportos alkatnak. Egyáltalán edz valamit? Nem tudtam egyetlen egy sportágban sem elképzelni.

     A távolban kezdett látszódni a nyaralójuk körvonala, ami a Hold segítségével némiképp kirajzolódott a nagy fák között. Első nap ugyan nem tűnt fel, de mostanra már tisztában voltam vele, hogy Chanyeol szülei nem véletlenül választották ezt a házat. Szomszédok nem voltak, a főút és a part ugyanakkora távolságra volt tőle, így a zajongó, jókedvű emberek sem lehettek nyugalommegtörő idióták, akik egy-egy pihenésre szánt napot önkéntelenül zavartak volna meg. Ráadásul az a pár nagyobb fa, ami a telek mellett vert gyökeret, a melegebb nyári napokon kellemes, hűsítő helyet nyújthattak az ember számára, ha egy kis friss levegőre volt szüksége, mégsem akart a tömegbe menni. Tetszett a hely.

Tizenhatodik fejezet

Ajánlott zene: 4MINUTE - Hate

Baekhyun vs Chanyeol 2-0

*Chen*

     Egyikünk sem zavartatta magát; magasról tettünk az ismeretlen emberekből álló, táncoló tömegre, de még ennek ellenére is eljutott a fülemig egy-két kurjantás, ami meglepően pozitív visszhangú volt. Azon már nem is csodálkoztam, hogy Baek ebből erőt merítve húzott vissza magához, majd mélyítette el csókunkat. Tudtam, tisztán érezhető volt, hogy ennél sokkal többet akart, s ezt nem csak dudorodó nadrágja erősítette meg bennem.

     Ajkaitól elválva kezdtem ismét táncolni; még jobban fel akartam húzni. Én az első lépést már megtettem, így a következő rajta állt. A vendégek között szlalomozva táncoltam kijjebb, egyre messzebb kerülve Baekhyuntól. Tudtam jól, hogy felhergelt állapotban nem fog lemondani rólam, s az ital elég lökést adott ahhoz, hogy játszadozzak az idegeivel. Meglepő mód nem láttam semmi kivetnivalót abban, hogy történjen köztünk valami, s ezáltal sokkal felszabadultabban hívogattam. Nem voltak problémáim; minden gond, ami akadályozhatott volna, az tőle és Chanyeoltól származott, de sikerült arra a szintre visszalépnem, ahonnan már csak külső szemlélőként, semleges reakciókkal szartam rájuk. 

     Csak arra tudtam gondolni, hogy Baekhyun hogyan teljesíthet az ágyban, s elködösült tekintettel néztem vissza abba az irányba, ahonnan elindultam, de őt már nem találtam ott. Mellőlem lépett határozottan elém, s azt a maradék, fenn álló pár lépést kettészelve lökött a falnak, majd habozás nélkül mart ajkaimra. Őszintén meglepődtem, mikor az irányítást rám hagyta, s vággyal fűtve viszonozta a csókot.

Tizenötödik fejezet

Baekhyun vs Chanyeol 1-0

*Chanyeol*

     Nem kicsit hőköltem vissza, mikor Jongdae tekintetében színtiszta undort láttam kiütközni. Amikor Baekhyunt megragadva a szoba másik felére masíroztak, a félelem utálatos érzése kezdett fojtogatni.

     Biztos voltam abban, hogy legjobb barátom mindent megtesz majd azért, hogy összeugrasszon minket, s lerombolja a nehezen építgetett kapcsolatunkat Jongdae-vel. Sosem volt könnyű a viszonyunk Baekhyunnal, mindig voltak kisebb-nagyobb összezördüléseink, de egyszer sem használta még ki ilyen szinten azt, hogy ott üssön, ahol a legjobban fáj.

     Hiába próbáltam, nem bírtam megállni, hogy ne nézzek feléjük; látni akartam, hogy mit csinálnak. Szakadozva, lassan fordultam végül párosuk irányába. Gyomrom szinte bukfencet vetett, s combomon nyugodtan pihenő kezem görcsösen rándult össze, mikor tekintetem összefonódott Beakhyunéval. Biztos voltam abban, hogy ha szemmel ölni lehetett volna, már a saját véremben fulladtam volna meg. Valahol megértettem a reakcióját, de úgy igazán mégsem. Senki sem kérte arra, hogy megtegye azt, amit, és ugyan beláttam azt, hogy én is hibás voltam, ezt már akkor is soknak éreztem. Fölényesen rám mosolygott, s kezét Jongdae combjára simította, egyre feljebb, mígnem csontos ujjai már tövénél jártak. Nem bírtam tovább, idegesen dobbantva álltam fel. Ám az akcióm túl hangosra sikeredett, így nem volt meglepő, hogy mindenki rám kapta tekintetét.

     - Megnézem, mi van Taeminékkel és Taeyonggal. Indulni kéne már - hadartam el, s szinte kirohantam a nappaliból, mielőtt még olyat tettem volna, amit később megbántam volna.

     Sosem gyűlöltem még annyira Byunt, mint akkor. Egy féreg módjára viselkedett.

Tizennegyedik fejezet

Chanyeol tanácsa Pt.2

*Chen*

     Meglepődtem, mikor lassan igyekezett leülni az ágyra. Úgy méregetett közben, mintha félt volna attól, hogy lekeverek neki egyet. Összeráncolt arcvonásai meg még aggasztóbbá tették a helyzetet. Valami fontosat akar mondani? Miről beszélt este Baekhyunnal? Ám amikor feltette kérdését, csak meglepetten hőköltem hátra. Alig érzékelhető volt a reakcióm, így biztos voltam benne, hogy nem vette észre. Törökülésbe ültem fel, vele szembe, hogy végig arcát nézhessem.
     - Ezt miből gondolod? - Nem adtam rá okot, hogy azt feltételezze, valami bajom van. Most még bunkó sem voltam vele; a tahó beszólásaimat magamban tartottam, erre aggodalmaskodó apaszerepbe bújva szarozik itt nekem.
     Egyik szemöldökömet felvontam, és figyeltem, ahogy tekintetében különböző érzelmek kavarogtak. Ha késsel fenyegettek volna, akkor sem tudtam volna megmondani, hogy mi a szarra gondolhatott éppen. Fogalmam sem volt, hogy mit érezhetett, és nem értettem, hogy miért nézett rám úgy, mintha egy védelemre szoruló kis taknyos volnék. Semmi oka nem volt arra, hogy aggodalmaskodjon, pedig azt tette. A hangja legalább ezt az egy érzelmet elárulta nekem, ha már a fényektől csillogó szemei mindent eltitkoltak előlem. Úgy éreztem, ehhez egyedül én nem értek. Leolvasni más ember arcáról az érzelmeket, gondolatait... Kibaszott nehéz.

Tizenharmadik fejezet

Chanyeol tanácsa

*Chanyeol*

     Szólni? Én ugyan nem szóltam. Vagyis... nem, az nem lehet! Nem lehetek ekkora paraszt... Teljesen lesokkoltam, bár ez megmagyarázta volna Baek reakcióját. Annyira abszurd volt az egész helyzet; az, hogy a legjobb barátom ápolt le. Én nem így gondoltam, hogy segítsen. Na, és az, hogy Jongdae nevét nyögtem... Legszívesebben elástam volna magam, olyan szintű szégyenérzet kapott lángra bennem.

     - Nem szóltam - néztem végül rá nagy nehezen. - Baekhyunnal be-beszélgettünk - hangom elcsuklott, ahogy végignéztem félmeztelen valóján. Csak egy törölköző takarta deréktól lefelé, nekem pedig óhatatlan meglódult a fantáziám. Elképzeltem, ahogy vékony derekánál fogva magamhoz húzom törékeny testét, lefejtem róla a törülközőt, ő pedig nem ellenkezik. Túl szép volt, hogy valaha is igaz legyen. 

     Jobbnak láttam inkább még azelőtt eltűnni Jongdae szemei elől, mielőtt még olyat kérdez, amire nem akartam válaszolni. Mivel a közösen megejtett zuhanyunk alkalmával nem igazán sikerült megtisztálkodnom, így mielőtt beszólhatott volna, a fürdőbe menekültem. 

     Az apró helyiségben mindjárt nyugodtabbnak éreztem magam. Jó hatással volt az idegeimre, hogy egy csukott ajtó választott el minket. Erősen eljátszottam a gondolattal, hogy a nappaliban fogok éjszakázni.

Tizenkettedik fejezet

Első közös zuhany

*Chen*

     A kanapán eldőlve hallgattam a többiek élénk társalgását. Nem tudtam mit hozzászólni, így csak a hajammal bíbelődve csúsztam lejjebb, hogy fekvő állapotba kerüljek. A hátam nem szokta díjazni ezt a testhelyzetet, de egy bizonyos ideig kényelmesnek nevezhettem. 

     - Király! Chen, remélem, te is rászánod magad - huppant le közénk Taeyong. Taemin arrébb csusszant, közelebb ülve Jonginhoz, hogy a gyerek elférjen. Egyik szemöldökömet felhúzva fordultam felé, miközben hajam piszkálását még mindig nem hagytam abba. Könyökömet már dörzsölte a karfa, de jelenleg nem volt erőm ahhoz, hogy felálljak. Még a hugyozást is minimum fél órája halasztottam emiatt.

     - Mire? - Taeyong arcáról szinte levakarhatatlan volt a vigyor, ami eszméletlen jól állt neki. Szemei csillogása - mondhatni - elkápráztatták az embert. Fogalmam sincs, hogy egy embernek hogyan lehet ilyen kisugárzása. 

     - Holnap este páran kimozdulunk. Jössz te is, nem? - halkan sóhajtva fordultam el. Nem akartam válaszolni, mindketten tudtuk, hogy semmit nem hagynék ki, ami a buli fogalmát bővítette. 

     Chanyeol ezt a pillanatot választotta, hogy berontson a nappaliba, egy hatalmas kiáltással, hogy megjött a vacsora. Valamilyen szinten jó érzés volt látni, hogy már nincs semmi baja, hiszen a délutáni fagyizás kicsit félresikerült. Arra számítottam, hogy nem tudja majd megállni, és megcsókol, ehelyett - mintha - mély depresszióba esett volna az egyik pillanatról a másikra. Ezt alapból nem tudtam hova rakni, hiszen ő akart fagyit enni, ő akart velem lenni és ő hívott meg a nyaralásra. Baekhyun állítása teljesen megmagyarázott volna mindent, de elbizonytalanodtam. Ott volt a lehetőség, ő mégsem tett semmit. Ennyire szerencsétlen lenne? Vagy Baek túl sokat ivott, és ő sem volt tisztában azzal, hogy hülyeségeket beszél? Annyira érdekelt volna ez az egy dolog, de nem tudtam volna megfogalmazni, miért. Egyszerűen frusztrált, hogy én nem tudtam róla. Azért vak én sem vagyok, csak feltűnt volna, nem? Minden jel arra utalt, hogy Baekhyun képes volt szarságokat összehordani, hiszen Chanyeol egyik alkalommal sem lépett úgy felém, ami az állítását támasztotta volna alá.

     Baekhyun vak, nem én.

Tizenegyedik fejezet

Fagylaltozás

*Chanyeol*

   Egész fiatal korom óta imádtam a vizet - a nyílt vizet, nem a szétklórozott uszodákat. A végeláthatatlan kék óceán mérhetetlen szabadságérzettel látott el; szabadabbnak éreztem magam, mint vezetés közben. Csak magamra voltam utalva. Nem egyszer próbálgattam a saját határaim, szembeszállva a hullámokkal a szüleim legnagyobb bánatára.

     De közel-távol nem volt senki, aki beleszólhatott volna abba, hogy mennyire messze úszok, vagy épp milyen mélyre merülök, ezt pedig élvezettel használtam ki. Igyekeztem minél beljebb úszni a nyílt vízen, bíztam a testemben, a teljesítőképességemben. Mélyre merülve - ahogy pörögtek a másodpercek - éreztem, ahogy a víz egyre erősebb nyomást fejt ki a mellkasomra, ez mégsem rémisztett meg, csak még inkább arra ösztönzött, hogy folytassam.

     Szerettem a családom, a barátaim, mégis... néha jól esett őket hátrahagyni, s csak saját magammal foglalkozni. Elmerengeni semmitmondó apróságokon, nem pedig a megsértett lelkek békítésén vergődni.

     Teljesen elvesztettem az időérzékem. Ugyan csak egy röpke félórát terveztem a vízben tölteni, biztos voltam abban, hogy annál már jóval több telt el. A Nap már magasan járt az égen, s szinte fájón égette vállaim, ezért jobbnak láttam, ha véget vetek az úszkálásnak. Nem volt még kedvem visszamenni a többiek közé, így a vízből kiérve megtöröltem magam, majd a nedves törölközőt a vállaimra dobva elindultam a part mentén a város irányába. Mire elértem azt a partszakaszt, amit már kezdtek ellepni a turisták, a nadrágom szinte teljesen megszáradt, a hajam zilált volt és gubancos a sós víztől, de nem zavart; itt nem futhattam ismerős arcba.

     Csak figyeltem az embereket, próbáltam minden arcot megjegyezni, minden mosolyt viszonozni. A aszfaltozott útra kiérve a tömeg ritkult, de még mindig rengetegen voltak mindenütt. Csak egy voltam a több tucat turista közül; bámészkodtam, mintha akkor járnék arra először. A gyomrom korgása juttatta eszembe, hogy nem elég, hogy a reggelit kihagytam, nagy valószínűséggel már dél is elmúlt, ideje lenne valami ételt is magamhoz vennem. Ekkor az ételeket kezdtem nézegetni, mi lenne az, amit megkívánnék, de valahogy semmi sem felelt meg, egészen addig, amíg rá nem bukkantam egy aprócska, de annál szemrevalóbb fagyizóra. Fagyit akarok! Az igazán lelombozó az volt, mikor rájöttem, nincs nálam pénz, így nem tudok venni magamnak. Mosolyom rögtön leolvadt az arcomról, s csüggedten ültem le a fagyizóval szembeni padra. Néztem a vidám arcokat a megkaparintott hatalmas gombóc édességgel, és vártam. Vártam valami csodára, hogy pénz hull az égből vagy csak szimplán megszán valaki egy tölcsér fagylalttal. Végül is tényleg nem lett volna egyszerűbb hazamenni a pénztárcámért.

Tizedik fejezet

"Sajnáltam"

*Chanyeol*

      Nagy nehezen végül sikerült elaludnom, de nem volt pihentető, nyugodt az a rövid időtartam sem. Nem vagyok egy nagyon ficánkolós ember, így még engem is meglepett, hogy arra keltem, hogy homlokom a parkettán koppan. Lihegtem, mint akit kergettek, szívem a torkomban dobogott; én magam sem értettem, hogy mi is történik velem. Zavarodottan töröltem le egy izzadtságcseppet a homlokomról, mikor bevillant az első kép. Lassan elevenedett fel előttem nemrégiben látott álmom. A legszörnyűbb rémálmom. Túl sokat agyaltam rajtuk, teljesen tönkretették az estém, álmomba férkőzve mocskolták be az elmém.
      Hiába tudtam, hogy csak álom volt, egyszerűen túl valóságos rémképzet volt. Mintha tényleg a saját szememmel láttam volna; mintha tényleg ott lettem volna, s végignéztem volna az együttlétük. Úgy éreztem, szíven szúrtak és - ha ez még önmagában nem is lenne elég - vigyorogva forgatták bennem a tőrt. Homlokom a hűvös padlóra támasztottam, azzal a szándékkal, hogy az majd segít lehiggadni, de nem így lett. Kóválygott a fejem, éreztem, ahogy a vacsorám megindul a gyomromból felfelé. Mély levegővételekkel próbáltam visszanyerni az uralmat háborgó belsőm felett, miközben feltápászkodtam, és a fürdőbe botladoztam. Reméltem, hogy a hideg vizes arcmosás majd segít. Jó pár percnyi mosdókagyló feletti görnyedés, és néhány korty víz után már éreztem, hogy megmaradok.

Kilencedik fejezet

"Nyertem!"

*Chen*

     Eddig is tudtam, hogy valami nem stimmel Chanyeol fejében, de nem hittem volna, hogy ekkora értelmi fogyatékos. Neki mindig kötelező volt megennie az összes ételt, amit elé raktak, vagy mi a szent szar?! Nem vagyok óvodás, hogy a napi étkezési adagomat a számba rágva adagolja!

     Kissé feldúltan néztem rá, de nem hiszem, hogy a cseppnyi agyához mindez eljutott volna. El se tudom hinni, hogy nemrég még megnevettetett. Azt meg végképp nem, hogy elfelejtettem mellette, hogy a házban vannak a többiek is, akik éhező ebekként rágták volna szét a nappali berendezését, ha nem kapnak némi kész ételt.

     Úgy totyogott egy ideig egyik lábáról a másikra, mint valami behülyült pingvin, majd erőt véve magán kihalászta az alvásra szánt göncét. Ha tudtam volna, hogy a fáradtság ilyen nehezen telepszik rá a gyönyörű nagy füleire, akkor már hamarabb meghuzigáltam volna, hogy menjen el tusolni. Legalább nem volt kéthetes rothadó hullaszaga. 

     Kérdésére csak értetlenül emeltem fel a tekintetemet. Szívességet? Mégis mit? Aludjak a budin? Vagy netán kiköltöztet a nappaliba? Mióta érdekel egyáltalán, hogy ha valaki szívességet kér? Mindig leráztam mindenkit ilyen ügyben, most mégis más volt. Mondhatni: az ő nyaralójában ücsörögtem a kibaszott franciaágyon...

     - Attól függ, mit kapnék cserébe - húztam féloldalas mosolyra ajkaimat. Akkor már én is jöjjek ki belőle jól. Nem fogom olyan könnyen adni a kényelmes ágyat!

Nyolcadik fejezet

Sötét és mámorító

*Chen*

     Kijelentésének hála rögtön elment a kedvem mindentől. Nem akartam foglalkozni a többiekkel, főleg, hogy Jongin is köztük volt. Kedves mosolya biztatásképp hatott rám, így lassan erőltetett görbére húztam számat, és felálltam az ágyról. Omona! Nem is vagyok éhes! Ezt a gondolatomat azonban rögtön meg is cáfolta a gyomrom, mely az ürességtől kordult egyet. Remek! Már a testem is ellenem van... 
     Lustán és kedvtelenül indultam meg Yeol után, ki időközben elhagyta a szobát. Pedig még meg sem válaszoltam a kérdését... Balfasz! Nem akartam ma már semmi mást, csak egy frissítő zuhanyt és a puha ágyat. Annyi kedvem volt a többiekhez, mint egy rakat macskaszarhoz. Komolyan el is felejtettem őket, így még az is bosszantott, hogy egyáltalán meg lettek említve.

     A szobából kilépve egyből szemem elé került mindegyik, hiszen a folyosó ezen része már egybe volt nyitva a nappalival. El kellett ismerjem, hogy Chanyeol szülei minőségi ízléssel rendelkeztek. Ahogy átnéztem Taemin feje felett, a konyhába láttam be, ami a hálónkkal szemben nyílt egybe a hatalmas térrel. Most komolyan csak három lépést kellett volna tennem, hogy ismét a nappalival találjam szembe magam? Már maga a tény, hogy csak át kellett volna mennem egyenesen a helyiségen, hogy egy szoba ajtaján beléphessek... Nagyon felhúzott. Mi a faszért ekkora a lakás? Biztos voltam benne, hogy a többi srác könnyen kiigazodott a helyen. De nekem hugyoznom kellett, bassza meg! Annyi megfigyelőképességem nem volt, mint egy darab szarnak!