Tizennegyedik fejezet

Chanyeol tanácsa Pt.2

*Chen*

     Meglepődtem, mikor lassan igyekezett leülni az ágyra. Úgy méregetett közben, mintha félt volna attól, hogy lekeverek neki egyet. Összeráncolt arcvonásai meg még aggasztóbbá tették a helyzetet. Valami fontosat akar mondani? Miről beszélt este Baekhyunnal? Ám amikor feltette kérdését, csak meglepetten hőköltem hátra. Alig érzékelhető volt a reakcióm, így biztos voltam benne, hogy nem vette észre. Törökülésbe ültem fel, vele szembe, hogy végig arcát nézhessem.
     - Ezt miből gondolod? - Nem adtam rá okot, hogy azt feltételezze, valami bajom van. Most még bunkó sem voltam vele; a tahó beszólásaimat magamban tartottam, erre aggodalmaskodó apaszerepbe bújva szarozik itt nekem.
     Egyik szemöldökömet felvontam, és figyeltem, ahogy tekintetében különböző érzelmek kavarogtak. Ha késsel fenyegettek volna, akkor sem tudtam volna megmondani, hogy mi a szarra gondolhatott éppen. Fogalmam sem volt, hogy mit érezhetett, és nem értettem, hogy miért nézett rám úgy, mintha egy védelemre szoruló kis taknyos volnék. Semmi oka nem volt arra, hogy aggodalmaskodjon, pedig azt tette. A hangja legalább ezt az egy érzelmet elárulta nekem, ha már a fényektől csillogó szemei mindent eltitkoltak előlem. Úgy éreztem, ehhez egyedül én nem értek. Leolvasni más ember arcáról az érzelmeket, gondolatait... Kibaszott nehéz.



*Chanyeol*

     Meglepettségében ficeregni kezdett az ágyon, majd felém fordulva törökülésbe hajtogatta lábait. Ez a mozdulatsor meglepően megmelengete a szívem; biztosított arról, hogy ezennel minden figyelmét nekem szenteli. Nem mondhatni, hogy meglepett az, mikor visszakérdezett, de mégsem erre számítottam. Mivel biztos voltam benne, hogy magától nem fog semmit mondani, így úgy éreztem, tovább kell faggatnom.
     - Érezni rajtad. Csak úgy árasztod magadból a feszültséget. Meg hát az arcodra van írva minden érzelmed, ebből a szempontból nem vagy jó színész - halványan rámosolyogtam, de semmit sem akartam erőltetni. - Persze megértem, ha nem akarod megosztani velem a problémáid, de... Lehet, nem ártana beszélned valakivel, mielőtt szétrobbannál a feszültségtől.


*Chen*

     Még hogy én árasztom?! Mióta belépett a szobába, ilyen a légkör, ő hozta magával, nem én generáltam... Elkerekedett szemeimmel néztem végig arcán. Aggodalmaskodó hangja egyszerre bosszantott és töltött el kellemes érzéssel. Nem láttam annak okát, hogy miért kérdezősködik, mikor eddig a létezésem sem volt számára olyan fontos. Kezdtem azt gondolni, hogy tényleg beszélt Baekhyunnal, és ez komolyan csak heccelés. De nem értettem, hogy Yeol miért akarna kibaszni velem. Jól esett, hogy rákérdezett, de még akkor sem válaszoltam volna neki, ha jobb lett volna a viszonyunk.
     - Semmi bajom, Yeol - nyomatékosítottam nevével mondandómat. Nem hiányzott, hogy nyaggasson. Kíváncsi lettem volna rá, hogy ha Baekkel csak röhögnek rajtam, akkor hogyan sikerült aggodalmat rejtenie hanglejtésébe. Vagy velem ellentétben ő ilyen jó színész lenne?
     Valami mégis visszatartott attól, hogy rákérdezzek. Tartottam tőle, vagy a reakciójától, akár csak a kialakulható helyzettől... Nem tudom. 


*Chanyeol*

     - Na, mindegy - álltam fel mellőle egy szusszanás után -, én most elmegyek. Venni akarok ezt-azt, meg körbenézek, merre lesz jó házibuli.
     Csak bámultam ki az ablakon, hátha megpillantom a víz túlpartját, miközben a napom további részét terveztem meg fejben. Véleményem szerint rengeteg ruhát hoztam magammal, mégis venni akartam valamit. Valami olyat, ami merőben eltér attól, amit amúgy hordani szoktam. Azt akartam, hogy a bulin Jongdae tekintete is megakadjon rajtam, s tetszen neki a látvány.

     Sokkal kevesebb időbe telt a megfelelő bulit megtalálni, mint ruhát vásárolni, de megérte. Elégedetten méregettem magam a hálószobában található, egészalakos tükörben. Szemembe lógó, rakoncátlan hajtincseimet zselé segítségével próbáltam megregulázni, aminek egész jó eredménye lett.
     Nem szerettem inget hordani, most mégis arra esett a választásom. Az utolsó két gombot kigombolva hagytam, enyhe rálátast hagyva kulcscsontjaim ívére. A műbőr hatású latex nadrág viszont kifejezetten kényelmetlennek bizonyult. Ott vágott be és szorított, ahol nem kellett volna, de a cél szentesíti az eszközt alapon nem cseréltem le.


*Chen*

     Fejemet leszegtem, miközben sóhajtva felállt az ágyról, és magyarázkodni kezdett. Nem tudtam eldönteni, hogy beszólni lenne több kedvem, vagy elmondani neki, hogy aggaszt az, ami ezután lesz. Ő könnyen élt, van egy szerető háttere; a szülei mindig megadják majd neki, amire épp szüksége lesz, s mindemellett még a diplomája is megvan. Csak egy jól fizető állásra lenne szüksége, és máris megvan az az alap, amivel eltarthatja majd a családját.
     Érdekes volt elképzelnem Yeolt egy gyerekkel a kezében. Kicsit furcsa volt, hogy belegondolva a helyzetébe egy ilyen kép ugrott be róla a jövőjével kapcsolatban, de nem állíthattam biztosra, hogy full meleg. Még ezt az egy infót sem tudtam róla... De sokkal vonzóbb volt az a gondolat, hogy egy szép nő mellett éli az életét, mint mondjuk Baekhyunnal.
     Mire észbe kaptam, Yeol már nem volt a szobában. Azt sem jegyeztem meg, hogy hova szándékozott menni. Még csak nem is köszöntem el, pedig ő biztos várta. Végül is... Külső szemmel én is tuti aggódnék magam miatt. Még egy ekkora gyökér nincs a világon.
     Kissé nyomott hangulatban hagytam el a szobát, s a konyhába lépve egyből Jonginba ütköztem. Szemöldökét felrántotta, de nem szenteltem neki különösebb figyelmet. A mai napig bennem élt, mikor csak úgy spontán otthon érezte magát a lakásomban. Még ha ő nem is tartotta furának, nekem akkor is borsódzott azóta a hátam tőle. Érdekelt volna, hogy mégis mit mondhattam neki részegen, ami miatt ennyire bekattant, de senki nem tudott volna rávenni, hogy kettesben maradjak vele akár csak fél percre is.

     Meglepően gyorsan telt el a délután, főleg, hogy nem kellett kínos beszélgetésbe elegyednem Baekhyunnal. Reményeim szerint a szobában poshadt egész nap, bár az is megfordult a fejemben, hogy Chanyeollal tartott.
     Olyan meleg volt kinn, hogy a légkondival megáldott nappaliban töltöttem minden percet, míg körülöttem el nem kezdtek készülődni. Csak egy rohanó Hansolt láttam, majd egy grimaszoló Taeyongot, de egyik sem foglalkozott velem. Mindkettő a buliról áradozott.
     - Ne csináld már ezt! Ha nem jössz, én akkor is megyek - Jongin feszülten lépkedett Taemin után, aki a nappaliba lépve vetette le magát ugyanarra a kanapéra, amin én voltam kihalva. Ahogy felnéztem, a ficánkoló, duzzogó alakját láthattam, miközben a díszpárnát a kezében tartva helyezkedett el úgy, hogy ne érjen hozzá kinyújtott lábaimhoz. Ilyenkor aztán tudtam örülni, hogy nem vagyok két méter magas.
     - Ki gondolta volna? - szarkasztikus költői kérdése még engem is meglepett, hát még az előtte megálló Jongint. Ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy el kell húznom a csíkot. Felpattantam a kanapéról, és sietős léptekkel haladtam a háló felé. Hiába tartottam viccesnek a helyzetet, nem volt most hangulatom a nyomorukat hallgatni. Még érzékeltem, ahogy Jongin kínjában felnevetett, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
     Abban a reményben éltem, hogy a szoba üres, hiszen nem láttam Yeolt megérkezni, de tévednem kellett. Ahogy szemeimmel végignéztem a szobán, egy magát árgus szemekkel vizslató Chant láttam a tükörből.


*Chanyeol*

     Amint meghallottam a zár kattanását, tekintetem a tükörben rögtön az ajtóra kaptam, hogy megtudjam, ki zavarta meg szépítkezésem.
     A bejáratban egy teljesen ledöbbent Jongdae állt, s hatalmasakat pislogva mérte végig alakom szinte centiről centire. A normális reakció részemről az lett volna, hogy zavarba jövök, de ehelyett csak elégedettség lett úrrá rajtam. Hát csak megérte felvenni azt a baromi kényelmetlen nadrágot.
     Pillanatok alatt született meg bennem az elhatározás, eljött az ideje, hogy lépjek felé. Kell nekem! Nem lehetek annyira szerencsétlen, hogy másoknak szerelmi tanácsokat osztogatok, de én meg csak vergődök, ez azért így kicsit álszent. Ha már Taeminnek is azt tanácsoltam, hogy tegyen azért, hogy megszerezze a szerelmét, itt az ideje, hogy én is tegyek valamit.
     Olyan nehéz volt elhinni, hogy van valakije, túlságosan is kült az arcára, hogy tetszik neki, amit lát. Sosem láttam együtt azzal a mitugrász kölyökkel, hát csak nem lehet annyira komoly a kapcsolatuk, ha nem is mutatkoztak együtt. Biztos voltam abban is, hogy én jobb, biztonságosabb támasz lehetek Jongdae számára, mint az a kölyök. Viszont ha mégis csak mély kapcsolat lenne közte és aközött a bociszemű srác között, úgyis visszautasít majd.
     - Te nem készülődsz? - küldtem felé egy laza félmosolyt. - Lassan indulunk, szedd össze magad, Dae! Jól kell, kinézz! Komoly helyre megyünk - kacsintottam még rá a tükörből, majd a saját előadádom szörnyüségén kuncogva mentem a szekrényhez, hogy lehajolva az aljába dobált cipőim közül kihalásszak egyet, ami illik a ruhámhoz.


*Chen*

     A látvány elég váratlanul ért. Úgy kellett kontrollálnom magam, hogy elszakítsam a szememet róla, de öregem... Azok a combok abban a feszes nadrágban! Nincs olyan ember, akinek ne fogta volna meg a tekintetét.
     Halkan megköszörültem a torkomat, majd zavartan néztem el róla. Hülyén éreztem magam. Chanyeol eddig sem volt jó pasi, most sem az, akkor mégis miért? Szavai alig jutottak el hozzám, még ránézni se mertem, de a látvány vonzotta a tekintetemet. Legeltettem rajta szemeimet, és csak reménykedtem, hogy nem vette észre.
     Mikor a szekrényhez lépett, majd lehajolt... Azt hittem, ott áll meg bennem az ütő. Érdekes volt őt ilyen szemmel méregetni, de be kellett vallanom, hogy ezzel a stílussal sokkal komolyabb kisugárzása volt; határozott és talpraesett aurája volt tőle, ami nem taszította az embert, hanem egyértelműen vonzotta. Ezzel a kinézettel kezdtem megérteni Baekhyun érzéseit.
     Nagy nehezen rávettem magam, hogy ténylegesen levegyem róla a tekintetemet, s az ágy felé vegyem az irányt. Igaz, hogy készülődnöm kellett volna, de Yeol jelenlétében nem volt kedvem. Meg akartam várni, hogy kimenjen. Főleg, hogy ő most a szekrénynél szenvedett, ahol a ruháért kellett volna kotorásznom. Abban sem voltam biztos, hogy hoztam magammal olyan ruhát, ami egy buliba megfelelő lett volna.
     Eredeti tervem az volt, hogy leülök az ágyra, de hamar lemondtam erről, s inkább a fürdő felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy mire kijövök, Yeol már nem tartózkodik majd a helyiségben. Hirtelen azt sem tudtam, mit kéne neki mondanom, vagy mit is éreztem pontosan, csak annyit akartam, hogy a gyomorgörcsöm elmúljon. Így hát se szó, se beszéd, beléptem a fürdőbe, magamra zárva az ajtót.


*Chanyeol*

     Arra számítottam, hogy mond majd valamit, vagy csak belém köt, de semmi. Csak szótlanul állt egy helyben, tekintete szinte lyukat égetett a nadrágomba. Magamban jót mosolyogtam a kialakult helyzeten, nem hittem volna, hogy már elsőre ekkora sikerem lesz nála.
     Már egyenesedtem volna fel, hogy ránézzek, mikor a fürdőajtó csukódásának hangja csapta meg a fülem. Elmenekült? Áh, biztos csak nekiállt készülődni. Ahogy a fehér falapot pásztáztam szemeimmel - mintha minimum arra vártam volna, hogy átlássak rajta -, óhatatlan felrémlettek bennem a zuhanyzóban közösen eltöltött percek. Ahogy apró kezeivel vállaimat masszírozta... Érintéseinek emlékére éreztem, hogy kezd felforrósodni a bőröm.
     Vajon mit reagálna arra, ha utána mennék; ha minden szó nélkül benyitnék a helyiségbe, a falhoz szorítanám és megcsókolnám? Ellökne magától? Esetleg ő is élvezné? Mindennél jobban meg szerettem volna tudni kérdéseimre a választ, de nem láttam még elérkezettnek az időt.
     Hosszú perceken keresztül próbálgattam a tükör előtt a több pár cipő közül, hogy melyik lenne a megfelelő. Kettőre sikerült leszűkítenem a kört, de nem tudtam eldönteni, hogy a sima, lakkozott feketét, vagy a kígyóbőrt mintázó, szintén korom színű cipőt válasszam. Már a víz csobogását is hallottam egy ideje, mikor nagyot szusszanva, derekamra tett kézzel méregettem a két párt. Az istenit már! Végül csak felvettem az előbányászott cipők közül az egyiket, és inkább elhagytam a szobát.
     Nem kellett messzire mennem, talán csak úgy a folyosó felénél járhattam, mikor szó szerint belém futott egy felfújt képű, duzzogó Taemin.
     - Csak nem történt valami? - kérdeztem rá nagyon frappánsan a nyilvánvalóra, mire csak a képembe grimaszolt. - Elmondod? - mintha csak erre várt volna, húzott is be a szobájukba. Idegesen trappolt be a helyiség közepére, míg én leültem az ajtóhoz legközelebb lévő ágyra. - Na - nem tűnt úgy, mint aki magától elkezdené mondani, hogy mi miatt vált duzzogó kisfiúvá -, szóval mi is történt? - noszogattam.
     - Próbáltam megfogadni, amit mondtál, kiállni magamért, de ez egy paraszt! - meglepődtem kifakadásán, de inkább nem szóltam közbe, nem akartam megzavarni. - Megsértődött, és közölte, hogy nem kell mellette lennem, pillanatok alatt talál maga mellé mást éjszakára.... Helyettem. - A meggyötört tekintete, amivel rám nézett, a szívemig hatolt. Nem gondoltam, hogy ez lesz az én ártatlan tanácsomból. Felállva léptem mellé, majd magamhoz öleltem.
     - Meg sem érdemel téged, ha képes ilyeneket a fejedhez vágni - lapogattam meg kedveskedően a hátát.
      - Lehet - motyogta halkan.
     - Hidd el, százszor jobbat fogsz találni nála, akár már ma este. Úgyhogy ne duzzogj itt, mint egy óvodás, szedd össze magad, és dörgöld kegyetlenül az orra alá, hogy mennyire jó pasi csúszott ki a kezei közül!


*Chen*

     Egy pillanatra sem álltam meg. Bár terveim között szerepelt az, hogy addig zuhanyzok, míg el nem fogy a meleg víz, mert addigra holt biztos, hogy Yeol elhagyja a szobát, de tudtam, hogy sietnem kell. Különben itt hagynak. Végül is... Ha minden igaz, Taemin sem megy. A gondolat mégsem vigasztalt. Ki akartam mozdulni egy kicsit ebből a környezetből, az egész napos pihenés elég energiát adott ahhoz, hogy végigpartizzam az éjszakát, így nem állt szándékomban elszalasztani a lehetőséget.
     Gyorsan dobáltam le magamról a két mérettel nagyobb pólót és térdig érő melegítőt, amit napközben elégnek tartottam ahhoz, hogy ne legyen túl melegem, de mégse kelljen félmeztelenül vergődnöm a kanapén. A lehető leggyorsabban igyekeztem lecsutakolni a testemet, miközben minden idegszálammal a meleg vízre és a párás levegőre koncentráltam. Nem akartam gondolkodni. Kimerítőnek éreztem, és úgy éreztem, az agyammal nem épp voltam köszönőviszonyban.
     Törülköző helyett ismét egy köntöst halásztam ki, mint legelső este. Valamilyen okból kifolyólag taszított a gondolat, hogy Yeol még mindig a szobában tartózkodik, ám amikor kiléptem az ajtón, csak a fülledt, nyári levegő fogadott. Ebből kifolyólag első utam az ablakhoz vezetett, és kötelességemnek tartottam kinyitni, hogy véletlenül se rohadjon rám a ruha, míg elkészülök. Erre a gondolatra csak egy grimasz ült ki arcomra, és előre láttam, hogy a szekrényben nem találok semmi használható göncöt. Előző nap pakoltam ki, így tisztán előttem volt minden darab, amit magammal hoztam. Nem értettem saját magam. Tudtam jól, hogy nyaralni jövök, mégsem pakoltam be semmit, amiben bulizni lehetett volna menni.
     Feszülten sóhajtottam egyet, mikor kopogtattak. Meg sem várva a válaszomat nyílt az ajtó, én meg kíváncsian néztem abba az irányba. Meglepődtem, hogy pont ő jött be, hiszen egész nap nem láttam még csak a lábnyomát sem.
     - Áh, Chen - lépett be teljesen a résnyire nyitott ajtón. Úgy nézett ki, mint aki megkönnyebbült. - Nem láttad véletlenül Channie-t? - hangja máshogy csengett, erre esküdni mertem volna, így önkéntelenül jött a reakció. Szemöldökömet felhúztam, miközben karjaimat magam előtt összefontam.
     - Nem. - Állkapcsomat összeszorítottam, hogy véletlenül se mondjak többet. Ahogy végignéztem alakján, tudatosult, hogy valószínűleg már mindenki készen állt az indulásra, csak én szarakodtam a készülődéssel még mindig. Ide-oda lépkedve próbáltam valami kiutat találni, mikor ismét felnéztem az ajtóban szorongóra. - Nem Yeolt keresed? Nincs itt, láthatod. Magamra hagynál? - küldtem felé egy gúnyos mosolyt, mire arca egyértelmű utálatot sugárzott. Egy pillanatra meg is lepődtem, de hamar rendezte arcvonásait, és már a kilincs felé nyúlt, mikor eszembe jutott valami. - Figyelj, Baek... Az a helyzet - felém fordulva várta mondandóm befejezését -, hogy szükségem lenne pár göncre. Tudod, én hü-
     - Máris hozok valamit, ami jól állna - mosolygott rám kedvesen. Engem mégis a hideg rázott ettől az arctól, nem bírtam rá kedves emberként tekinteni. Meglepett, hogy egyből levágta, mire akartam utalni, de így legalább nem volt annyira kínos a helyzet. Meg sem várta a reakciómat, egyből magamra hagyott. Lehet, inkább Taeyongtól kellett volna kérni valamit, biztos adott volna valamit. Már megbántam, hogy pont tőle kértem ezt az apró szívességet, pedig láthatóan nem bánta a dolgot. Ráadásul méretben is biztos voltam, hogy passzolni fog. Mégis... Rosszul voltam a gondolattól, hogy Baekhyun ruháiban kell majd mindenki előtt mutatkoznom. Nem arról volt szó, hogy szar lett volna az ízlése, csak... Baekhyunról volt szó, bassza meg! Nem hiányzott nekem, hogy később mindenkitől ezt halljam vissza, és ő is mindig az orrom alá dörgölje majd.
     Inkább egy alsónadrágért indultam, minthogy az agyam ismét faszságokkal teljen meg. Abban a pillanatban, mikor magamra kaptam a bokszert, az ajtó ismét nyílt. Ezúttal sem kopogás, sem várakozás nem történt. Baekhyun egyből hozzám sietett, majd a mellettünk lévő ágyra hajított pár ruhát. Kikerekedett szemekkel néztem a serényen munkálkodót.
     - Na, mi lesz már? Vedd le azt a szart! - parancsolt rám úgy, hogy fel sem nézett rám. Szememet forgatva bújtam ki a köntösből, majd dobtam rá az ágyra. Háromféle variációt hozott magával a másik szobából, és mindegyiket egyesével mérte oda testemhez. - Szerintem ez lenne a legjobb - mosolyodott el, miközben megemelt egy fekete, szaggatott nadrágot és egy szürke, passzentos, eléggé kivágott felsőt. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy azért nem tetszett, mert nem az én stílusom, vagy pedig azért, mert maga Baekhyun ajánlotta nekem. Végül elvettem tőle, és egy röpke mosolyt küldtem felé, majd nekiálltam magamra venni, míg ő gondosan összehajtogatta a maradék holmit az ágyon.


*Chanyeol*

     Még közel tíz percig boldogítottam őt. Próbáltam mosolyt csalni az arcára, majd végül hagytam nyugodtan öltözni, és a szobából kilépve a nappali felé indultam. Menet közben elgondolkodtam a neki adott tanácsaimon. Talán az utolsót én magam is megfogadhatnám. Ha el tudnám érni, hogy Jongdae féltékeny legyen, az határozottan azt jelentené, hogy érez irántam valamit, hisz az ember csak arra féltékeny, akit ki akar sajátítani, hogy csak az övé lehessen, senki másé, ugye? Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy magam elé képzeltem Jongdae féltékeny alakját. Ahogy felfújt arccal, szikrázó szemekkel, idegesen magyarázna. Gondolatban szörnyen aranyosnak találtam.
     A nappaliba lépve egyedül csak Hansolt találtam ott, amin eléggé meglepődtem. Azt hittem, már nagyjából mindenki készen van.
     - Többiek? - kérdeztem, miközben leültem az egyik fotelbe, mert Hansol profin értett ahhoz, hogy vézna alakjával egy egész kanapét elfoglaljon.
     - Taeyongnak elkészülnie több időbe telik, mint egy menyasszonynak - mondta mindezt olyan halálos nyugalommal a hangjában, mintha épp a kellemes, meleg nyári időjárásról beszélgetnénk. Persze közben tovább ficergett. Már a fél lába lelógott a kanapéról, amin csak jóízűen felnevettem, majd a szobában felbukkanó Jongdae-re néztem. Még - talán - pont elcsípte vidám mosolyomat.
     Éreztem, ahogy a tüdőmben rekedt hirtelen a levegő, majd egy elfojtott sóhaj kísértében próbált szabadulni belőlem. A ruhák - amiket ugyan rögtön felismertem, hogy nem az ő szekrényéből valók - fantasztikusan álltak rajta, mintha csak rá szabták volna őket. Félő volt, hogy sokkal inkább én leszek féltékeny, és nem ő. Már előre éreztem, hogy ha meglátom, hogy valaki hozzáér, aki nem én vagyok, akkor attól el fog borulni az agyam. Vajon mivel vette rá arra, hogy kölcsönadja neki a ruháit? Erre minidig is kényes volt...


*Chen*

     Baekhyun vizslató szeme eléggé frusztrált egy idő után, így mérgesen húztam fel egyik szemöldökömet, s összefontom magam előtt karjaimat. Elegem volt már belőle. Nyögje ki, ha szar, csak ne nézzen már folyamatban! 
     - Na? - szóltam oda feszülten.
     - Mit na? - vigyorgott arcomra elégedetten, majd leült az ágyra. - Ugye tudod, hogy ezért tartozol nekem? - nézett fel rám csillogó szemekkel, majd ismét végigmért rajtam. Valahogy sejtettem, hogy nem fogja ingyen adni a holmijait, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan a lényegre tör, s sarokba szorít. Azért ha pár nap múlva tért volna rá, egész könnyedén kijátszottam volna, de így, hogy az ő gönceiben álltam előtte, nem voltam képes lereagálni, amit mondott. - Na, gyere! Megcsinálom a sminkedet és a hajad - pattant fel ültéből, majd csuklómat megragadva lökött oda, ahol az imént még ő helyezkedett el. Mit ne mondjak... Szó szerint megkeményedett bennem még a szar is. Az addig oké volt, hogy kedvesen segített a ruhát illetően, de nem kértem, hogy kisminkeljen. Még a végén ugyanolyan buzis kinézetem lesz, mint neki! 

     Abban a reményben hagytam neki mindent, hogy ezzel eléggé visszafizetem a kölcsönadott ruhákat. Aranyos volt, ahogy kidugott nyelvvel koncentrált, hogy véletlenül se nyúljon a szemembe, és ne rontson el semmit. A hajammal különösebben nem kezdett semmit, csak itt-ott feltupírozta, hogy még összevisszább legyen az egész. Kezdtem aggódni a kinézetemet illetően, mikor már sokadjára sikerült megtépnie annyira a hajamat, hogy pasi létemre is képes lettem volna visítani. Most vagy direkt csinálja, vagy ennyire geci béna! 
     Végül a tükör elé lökve hagyta, hadd bámészkodjak a kész munkájában. Be kellett látnom, hogy így sokkal hamarabb végeztem, és ennek tetejébe még elviselhetőre is sikeredett az akciója. Teljes egészében úgy néztem végig magamon, mintha most látnám először testemet. Mondjuk ilyen formában tényleg akkor láttam elsőnek. Elég furcsa volt ilyen szinten kihúzva a szemem, soha nem vittem túlzásba, de nem mondtam volna azt, hogy rosszul állt. Csak... Érdekes volt elsőre. A ruhaösszeállítást illetően pedig... A felsővel lettek volna problémáim, de a fekete, szaggatott csőnadrággal még úgy-ahogy elment. Mosolyogva néztem a tükörben a mögöttem álló, elégedett Baekhyunra.
     - Köszönöm. - Mondatom hallatán szemeimbe nézett, és komor vonásai egy pillanatra megültek arcán. Végül elmosolyodva mag felé fordított, s megfogta mindkét kezemet.
     - Ezért innod kell velem! És kötelező táncolnod is! - vigyorgott rám, majd elengedett. - Mennünk kell - indult az ajtó felé, de amint elért odáig, megfordult. Megvárta, míg én is beértem, majd ajtót nyitva előttem előre engedett.
     Mosolyogva indultam a nappali felé, hiszen onnan hallottam a hangokat; egyértelművé vált, hogy ott történik a gyülekező. Ahogy leléptem az első lépcsőn, Yeol felénk kapta tekintetét, és mosolya lehervadt arcáról. Feszült arccal mért végig, amit nem bírtam sokáig, így inkább hátrafordultam Baek felé, majd csuklóját megragadva indultam meg vele a helyiség másik részébe, ahol elég távol voltunk Chanyeoltól. Úgy éreztem, hogy mindez Baekhyun és miatta van, így nem akartam, hogy feszültség legyen az este folyamán. Meg akartam hálálni azt, hogy kisegített, még akkor is, ha nem teljesen voltam megelégedve azzal, amit alkotott. Mégiscsak egy rossz szó nélkül segített, és ezáltal biztossá vált bennem, hogy ha még mindig nem jöttek ki valami jól egymással, akkor az nem Baek hibája... Hanem Chanyeolé.