Tizenharmadik fejezet

Chanyeol tanácsa

*Chanyeol*

     Szólni? Én ugyan nem szóltam. Vagyis... nem, az nem lehet! Nem lehetek ekkora paraszt... Teljesen lesokkoltam, bár ez megmagyarázta volna Baek reakcióját. Annyira abszurd volt az egész helyzet; az, hogy a legjobb barátom ápolt le. Én nem így gondoltam, hogy segítsen. Na, és az, hogy Jongdae nevét nyögtem... Legszívesebben elástam volna magam, olyan szintű szégyenérzet kapott lángra bennem.

     - Nem szóltam - néztem végül rá nagy nehezen. - Baekhyunnal be-beszélgettünk - hangom elcsuklott, ahogy végignéztem félmeztelen valóján. Csak egy törölköző takarta deréktól lefelé, nekem pedig óhatatlan meglódult a fantáziám. Elképzeltem, ahogy vékony derekánál fogva magamhoz húzom törékeny testét, lefejtem róla a törülközőt, ő pedig nem ellenkezik. Túl szép volt, hogy valaha is igaz legyen. 

     Jobbnak láttam inkább még azelőtt eltűnni Jongdae szemei elől, mielőtt még olyat kérdez, amire nem akartam válaszolni. Mivel a közösen megejtett zuhanyunk alkalmával nem igazán sikerült megtisztálkodnom, így mielőtt beszólhatott volna, a fürdőbe menekültem. 

     Az apró helyiségben mindjárt nyugodtabbnak éreztem magam. Jó hatással volt az idegeimre, hogy egy csukott ajtó választott el minket. Erősen eljátszottam a gondolattal, hogy a nappaliban fogok éjszakázni.

*Chen*

     Poénos volt látni a még jobban összezavarodott tekintetét. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit mondjon, szerintem hirtelen még a kérdésem sem jutott el az agyáig. Ahogy kiejtette Baek nevét a száján, rá kellett ébredjek, hogy nem a jelenlétem zavarta össze, hanem valószínűleg próbálták tisztázni a dolgokat. Valamilyen szinten díjaztam volna, ha kibékülnének már végre, de taszított a gondolat, hogy kettejük nyáladzását kéne figyelemmel követnem még hat napig.
     Mikor végignézett rajtam nagyra nyílt szemeivel, éreztem, hogy lángba borul testem. Égette tekintetével a bőrömet, így feszülten fordultam el tőle. Chanyeol sem törődött velem sokat, sietős léptekkel indult meg a fürdőbe. Úgy ment el mellettem, mintha nem kívánatos személy lettem volna, ami valamelyest rosszul esett. Mégiscsak ő hívott meg ide, most meg azt szűrtem le, hogy legszívesebben élve elásna. Furcsa volt mindezt két nap alatt megélni, mikor alig egy hete még én dobtam ki a lakásomból, mert idegesített. Rám volt akaszkodva, és igyekezte elérni, hogy velük jöjjek. Még induláskor is úgy látszott, mintha nagyon örült volna annak, hogy végül is velük tartottam. Valószínűleg Baek viselkedése miatt ilyen a hangulata, de kezdett irritálni, hogy a kis buzi miatt én szívom a levet.
     Jó pár percig csak egy helyben álltam. Gondolataim feszültséget generáltak, és ideges lettem saját magamra, hogy felhúztam magam egy ilyen piti dolgon. Eddig sem érdekelt, hogy az a két hülye mi a faszt csinált együtt, nem értettem, hogy most mi változott. Már biztosra állíthattam, hogy Baek sokat ivott, és annak köszönhetően beszélt badarságokat. A mai nap bőven alátámasztotta igazamat.
     Végül odaléptem a komódhoz, és a legfelső fiókját kihúzva vettem ki egy alsót, amit reggel gondosan bepakoltam. Még ha nem is rajongtam a takarításért, azért ha már más házában tartózkodom, mint vendég, akkor nem leszek trehány.


*Chanyeol*

     Nem volt sem kedvem, sem energiám gondolkodni. Csak arra vágytam, hogy a lefolyóban eltűnő habos víz a kosszal együtt magával vigye az érzéseimet is. Bármit megadtam volna azért, hogy otthon lehessek, a saját szobámban, a puha ágyam társaságában; egyedül, s az legyen a legnagyobb problémám, hogy kevés volt a vacsora.
     Hiába húztam az időt a lehető legtöbb módon, nem tudtam megúszni, hogy ne kelljen kilépnem a szobába. Törölközővel a nyakamban - ami a hajamból csöpögő vizet fogta fel - mentem ki a fürdőből, a hajmosás mindig is jó feszültséglevezetőnek bizonyult. Ahogy tekintetemet körbevezettem a hálón, szemeim megakadtak az ágyon kiterült Jongdae-n. Meddig fogod még nehezíteni a helyzetem?


*Chen*

     A jól bevált módszert alkalmaztam arra, hogy lehiggadjak. Hanyatt feküdtem az ágyon, majd a plafont kezdtem méregetni, odaképzelni néhány jelenetet, amivel a legegyszerűbb lenne lerázni mindenkit, és a mély magányba burkolózni. Olyan messzinek tűnt az, mikor egyetem után hazatámolyogtam, és egyik sem keresett fel az otthonomban. Mindig sms-t kaptam Baekhyuntól, vagy esetleg Hansoltól, ha program volt tervben. Soha nem kellett egyikkel sem huszonnégy órát együtt töltenem. A kilenc is sok volt egy nap...
     A fürdőszoba ajtajának kinyílásakor sem szakította el tekintetemet a fehér plafontól, ahol épp Baekhyun idegesítő, szép arca rajzolódott ki. Akaratom ellenére ellenszenv gyulladt meg bennem, és összeszűkült szemekkel igyekeztem eltüntetni padlizsánszínnel szétbaszott fejét. Halk sóhaj kíséretében hunytam le pilláimat, nem figyeltem Yeolra. Nem akartam, hogy egy szobában tartózkodjunk, távol szerettem volna tőle lenni. Egyedül egy kisebb szobában, ahol senki nem zavarhatna.
     - Meg se próbálj ma mellém feküdni. - Még engem is meglepett hűvös hangom, el sem tudtam képzelni, milyen fejet vághatott mondatom után. Szemeimet még mindig nem nyitottam ki, nem is fordultam felé.


*Chanyeol*

     Az a zord hangnem, amivel hozzám szólt... Mondhatni, köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Szóval így állunk? Nem azért feküdtem be mellé, mert, hogy az nekem mennyire jól esett, hanem mert megszántam a tehetetlenül vergődő mivoltát. Viszont ez a kijelentése egyértelművé tette azt, hogy nem emlékszik az álmából semmire. Hiába tudtam, hogy csak azért szólt így hozzám, mert nincs tisztában a dolgokkal, mégsem voltam képes higgadtan reagálni.
     - Rendben, legközelebb hagylak rémálmodban szenvedni - köptem oda neki ez első mondatot, amit össze tudtam rakni. Nem néztem rá, nem érdekelt a reakciója. Ledobott felsőmet elraktam a fotelból, majd telefonomat elrakva fészkeltem be magam a helyemre. A puha, párnázott ülőhely jó hatással volt lestrapált idegeimre, szinte rögtön kezdtem érezni az álmosság bódító ködét. Aludni akartam már. Nem érezni, nem gondolkodni. Kikapcsolni az agyam és csak aludni.


*Chen*

     Igyekeztem visszanyelni rosszindulatú megnyilvánulásomat. Túl fáradt voltam én ahhoz, hogy egy idiótával nekiálljak balhézni, mikor már javában elmúlt kilenc óra is. Nem igazán tudtam, miért érzem magam ennyire kimerültnek, de nem is gondolkoztam rajta sokat. Már a másnap esti bulit vártam, hogy kissé kirúgjak a hámból, megszabaduljak Yeoltól, Baekhyuntól és az érzésektől. Csak jól akartam érezni magam, nélkülük.
     Ébresztőt direkt nem állítottam a telefonomon, helyette csak leraktam az éjjeliszekrényre, és átfordultam a másik oldalamra. Hallgattam, ahogy Chanyeol egyenletes levegővétele belengte a szobát, halk szuszogása még az idegességemet is alább vitte. Úgy éreztem, egyáltalán nem érdemelte meg, hogy ilyen szinten próbáltam rányomulni, hogy megbizonyosodjak legjobb barátja szaváról, de nem akartam tőle elnézést kérni. Tartottam tőle, hogy az egészről semmit sem tud; hogy Baek még nem is beszélt vele az érzéseiről, és nem é akartam az a személy lenni, aki ráébreszti őket, hogy egymásnak vannak teremtve.
     Keserűen elmosolyodtam a gondolatra, hogy még senkinek nem tűnt fel ez a tény. Hiszen nyilvánvaló az egész. Soha nem voltak meg egymás nélkül egy napnál tovább.
     A gondolatok csak cikáztak fejemben, de ahelyett, hogy nem hagytak volna nekem nyugalmat, szépen lassan éreztem, ahogy testemen eluralkodott a fáradtság.


*Chanyeol*

     A katasztrofális este után egész kellemesen sikerült kelnem. Kipihent voltam, s bár a vállam fájt egy kicsit, mivel elaludtam, mégsem volt annyira vészes, hogy kedvemet szegje. Mondhatni, kifejezetten jó hangulatom volt. Lustán nyújtózkodtam egyet, ezzel egy elég nyakatekert, de kényelmes pózt felvéve.

     Apró mosollyal a szám szélén, másztam ki végül vagy öt perc lustálkodás után a fotelból. Mosolyom mindössze addig tartott, amíg meg nem pillantottam az ágyon még javában alvó Jongdae-t. Undor, utálat és idegesség ködösítte el az agyam. Nem akartam egy légtérben lenni vele, látni sem kívántam. Nem finomkodva csuktam be magam után a szoba ajtaját, ahogy a konyhába indultam. Nem érdekelt, ha felkel rá. Ő baja, nem az enyém. 

     Persze ez a dac nem tartott sokáig, a reggelim felett ülve elfogott a bűntudat. Jogtalanul bántam úgy vele, ahogy, nem tett semmit. Nem az ő hibája, hogy nem tudom visszafogni magam a közelében. Csak unottan piszkálgattam a rántottám, nem igen vette be a gyomrom. Vártam, hátha feltűnik valaki, akinek lepasszolhatom a kaját.

*Chen*

     Ritka alkalmak közé tartozott, mikor idegesen, gondolataim kavalkádjával aludtam el, s másnap nem fájt a fejem. Az meg egyenesen soha nem fordult még elő, hogy úgy éreztem, semmi nem tud felhúzni; hogy a mai egy csodás nap lesz.
     Mosolyogva fordultam át az ágyon, lerugdosva magamról a felmelegedett, vékony plédet, majd hátamon kiterülve merengtem csak magam elé. Kiélveztem, hogy testem egyik szeglete sem fájt, minden könnyed érzést keltett bennem. A mosolyom egy idő után eltűnt arcomról, de csak amiatt, mert már saját magamat láttam idiótának; még ez is szórakoztatott.
     A tudat, hogy ma este elfelejthetek egy éjszakára mindent, teljesen feldobott. Vidám reggel volt, aminek kifejezetten örültem, hiába volt túl jó és túl sok az érzelem. Fogalmam sem volt arról, meddig aludtam, de mikor az ágyon felültem, Yeolt már nem találtam az alvóhelyén. A fotel bevetetlenül tátongott, mintha azt akarta volna velem tudatni, hogy a másik is csak nemrég kelt fel.
     Elrugaszkodtam az ágyról, s egyenesen a fürdőbe mentem, hogy kipihent arcomat megmossam. Hiába éreztem magam frissnek, úgy gondoltam, erre akkor is szükségem van.


*Chanyeol*

     Végül Taemin volt az, aki még kicsit kómásan ugyan, de kitámolygott a konyhába, így átruházhattam rá a reggelim. Már épp indultam kifelé a helyiségből, mikor álmatagon utánam szólt.
     - Chanyeol, ráérsz egy kicsit? - Meglepett; túl komolynak tűnt a hangszíne, és hát... Azelőtt nem nagyon esett még meg kifejezetten mély beszélgetések közöttünk.
     - Egy kicsit - mosolyogtam rá biztatásképp, bizonytalan tekintetét látva.
     - Te biztos tudsz segíteni - motyogta az orra alatt, mire összeráncoltam a szemöldököm. - Mit tennél, ha a pároddal jól meglennétek, úgy minden téren, d-de tudnád, hogy ő mást szeret? - annyira reményvesztetten nézett rám, hogy rendesen megilletődtem, mi lesz, ha nem tudok segíteni neki.
     - Nem lehet, hogy csak a féltékenység játszik veled? - támaszkodtam az asztalra, ez hosszú kör lesz. Nem akartam rákérdezni, kiről beszélünk, hiszen láttam rajta, hogy nem mondaná el. - Ha jól megvagytok, és az ágyban is klappol minden, akkor miért is szeretne mást? - Ezt így tényleg nem értettem.
     - Ez nem ilyen egyszerű - hajtotta le a fejét, majd felnézett, de kerülte a tekintetem. - Csak azért jöttünk össze, mert mindketten szerettünk volna valakit magunk mellé, minden egyéb kötöttség nélkül. Már az elején tisztáztuk, hogy nem táplálunk gyengéd érzelmeket egymás iránt, én mégis voltam olyan balfasz, hogy beleszerettem, mikor neki más kell.

     Arcát kezeibe temette, láttam, hogy teljesen magába zuhant. Hirtelen nem tudtam, mit is mondhatnék, belőle pont, hogy nem néztem volna ki, hogy belevág egy ilyen kapcsolatba. Amikor Baek mesélte el, hogy miért is volt együtt azzal a Sehun gyerekkel, az nem ért kifejezetten új információként, ő mindig is vonzotta az alkalmi kalandokat, de Taemin... Mindig is ő volt a jófiú közöttünk; a példa arra, hogy igazából milyennek is kéne lennünk ahhoz, hogy a családjaink elégedettek legyenek velünk. Nem ivott, nem pasizott; határozottan tudta mindig, hogy mit akart, és tett is érte. Ennek ellenére is, hogy mondhatni a szöges ellentétünk volt, illett közénk.
     - Nem segítene, ha leülnétek megbeszélni? Ha elmondanád neki, hogy csak próbáljon meg máshogy nézni rád, hátha. Ha nem, akkor nem, de ki tudja, simán beléd is szerethet, és akkor mindketten csak nyertek vele. - Szerencsétlen, jótól kér szerelmi tanácsot. Mintha annyira értenék a témához, a saját szerelmi életem is a béka segge alatt van.

     Folyamatban azon agyaltam, hogy vajon ki csavarhatta így el a fejét. Egyedül csak arra a paraszt Kaira tudtam tippelni. Feltűnően sok időt töltöttek egymás társaságában, mióta megérkeztünk Hawaiira.
     - Nem tudom, Yeol...- mondata hirtelen szakadt félbe, mikor egy elég ramatyul kinéző Kai lépett be a konyhába. - Menj nyugodtan, nem akarlak feltartani - küldött felém egy savanyú mosolyt, én pedig már biztosra tudhattam, hogy arról a tahóról volt szó. Már csak az az egy kérdésem lett volna, hogy az az érzéketlen senki kit képes szeretni...
     A közös szobánkba lépve meglepetten vettem észre, hogy Jongdae már ébren volt. Tuti én keltettem fel a hangoskodásommal.     - Dae... - szólítottam meg bátortalanul. Nem mertem ránézni, hisz nem tudtam, mit gondolhatott rólam. - Én keltettelek fel? Sajnálom, nem akartam - szegtem le egy kicsit a fejem, mint egy bűnös, aki az ítéletére várt.

*Chen*

     Kiélveztem minden pillanatát a hűvös légkörnek, amit a szoba nyújtott. Dél volt, és ilyenkor még a kislábujjamat is féltve tettem volna ki a házból. A tegnapi nap bőven elég volt, csodálkoztam, hogy nem égtem le. Mindenhonnan folyt a víz rólam, így nem meglepő, hogy hazaérkezésünk után egyből a fürdőbe rohantam egy gyors, hűsítő zuhanyra.
     Az ágyon elnyúlva nézegettem egy ideig az Instagramot. Mindig lekötött egy-egy oldal frissítése. A divatlapok fiókjait egyenesen imádtam, több modellt is követtem, így időnként a kollekciók elemzésébe merültem. Nem voltam valami nagy szakértő; azt sem tudtam volna megmondani, melyik márka éri meg az árát. Mindig is ízlés szerint öltöztem, a divatot nem követtem, meg hát... Pénzhiány miatt amúgy is csak a szemlélődés maradt nekem. Nem bántam. Ami egyik nap tetszett, az már másnap nagy valószínűséggel nem, így biztosan sajnáltam volna már egy nap elteltével, hogy megvettem.
     Nézelődésemben Yeol becézése zavart meg. Hirtelen azt sem tudtam, honnan jött ez neki, de ahogy mentegetőzve folytatta... Aranyos volt, mikor leszegett fejjel kért elnézést. Pedig nem volt miért. Azt sem tudtam, miről beszélt.
     - Ugyan. Nem te keltettél fel - mosolyogtam rá, majd csodálkozó arcát látva egyből megbántam. Inkább ismét a telefonomra néztem, de a jelenléte nem hagyott nyugodni. Zavart, hogy csak nézett, de nem mondott semmit, így csak tekergettem le a főoldalon.


*Chanyeol*

     Mikor kibökte, hogy nem én keltettem fel, rendesen meglepett, bár valahol azért örültem neki,. De elég kellemetlennek éreztem, hogy így akkor feleslegesen kértem bocsánatot. Csak néztem őt, azt a szép arcát, az alakját; szemeim imádták a látványt, amit nyújtott. Látszott rajta, hogy nemrégiben ébredt; körbelengte a nyári, lustálkodós hangulat, ahogy az ágyon fekve a telefonját bújta. Annyira jó lett volna mellé dőlni a párnák közé, átkarolni derekát, s alsónadrág okán csupasz combjait cirógatni.

     Fenn akartan tartani a beszélgetés fonalát, ugyan érezhetően kellemetlen volt mindkettőnknek, de nem akartam, hogy vége legyen. Végre sikerült néhány apró lépést tennünk egymás felé, nem hagyhattam, hogy kártyavárként omoljon össze az egész a szemem láttára a saját, hülye ötletem miatt. 

     - Te is mész este bulizni a srácokkal? - A lehető legnyilvánvalóbb volt a kérdésre a válsz, de hallani akartam a hangját; azt akartam, hogy hozzám beszéljen.


*Chen*

     A feszültségtől, ami érezhetően uralkodott a szobában, nem tudtam koncentrálni a telefonomra. Egyetlen egy képnél megragadva néztem a kijelzőt, egyszerűen azt sem jutott el az agyamig, hogy ki rakta fel a fotót. Mikor feltette kérdését, érzékelhetően megszabadultam a kellemetlen érzéstől, majd mély levegőt vettem. Egyértelmű volt a válaszom, így igyekeztem nem flegmán az arcához vágni. A szobába lépése óta a felkelésem utáni jókedvem kicsit alábbhagyott, és a feszültség az idegeimen játszott, de nem akartam Yeolt megsérteni, ha már elnézést kért olyanért, amiért nem is ő a felelős.
     - Aha, ki nem hagynám - mosolyogva néztem fel rá, de mikor megláttam töprengő alakját, vigyorrá szélesedett arcomon a görbe. - Te? - Tényleg érdekelt, hogy ő, aki mindig tajrészegen könyörögte ki a többiektől, hogy én vigyem haza, velünk tart-e. Alapjáraton nem ivott sokat, vagyis... Úgy alapjába véve nem is hörpintett fel semmit, vagy ha mégis, akkor mindig részegen kötött ki valahol.


*Chanyeol*

     - Én is megyek - küldtem felé egy lagymatag félmosolyt. - Végül is kikapcsolódni vagyunk itt, nem? - Az arcán elterülő vigyor túl sokat sejtetett, s újfent elérte, hogy ne legyek képes elemelni róla a tekintetem. Imádom a mosolyát.
     Rengeteget vergődtem azon, hogy velük menjek-e, mert hát, magamat ismerve hiába határozom el, hogy nem fogok inni, a végén úgyis én lennék a legrészegebb. Viszont ugyanúgy nem volt kedvem egyedül ülni a nyaralóban és várni a csodát, mint ahogy a tömeghez sem volt gusztusom.
     Úgy igazán csak Jongdae társaságára vágytam, éreztem, hogy ugyan csak apró, pici léptekkel, de kezdünk közeledni egymás felé. A köztünk pattogó feszültségszikrák is csak az igazamat bizonyították. Tudtam, hogy nem csak én éreztem őket, hogy ő ugyanúgy érzékelte a közöttünk kialakult szexuális feszültséget, ahogy én. A zuhany alatt közösen eltöltött pár perc benne is mély nyomot hagyhatott; a viselkedése, a kisugárzása teljesen megváltozott a közelemben. Bár azt nem igazán értettem, hogy egy olyan ember, aki nem egy idegen ágyában megfordult már, vajon mi okból szégyellheti a testét. Mert Dae azon az estén ugyanúgy szégyellte meztelen valóját, ahogy én is - ezt nem tagadhatta -, de a dolgok miértjére még nem sikerült rájönnöm.
     Kedves hangneme és barátságos mosolya csak még inkább pozitív visszajelzésként hatott, amitől valamennyire ténylegesen nyeregben éreztem magam. Talán tényleg lehet köztünk valami. 


*Chen*

     Mosolyogva emeltem el róla tekintetemet. Nem tudtam erre mit mondani, így szó nélkül hagytam az egészet. Persze, hogy a pihenés miatt jöttünk, de már az is kikapcsolódásnak számít, ha az ember a seggén ülve gondolkozhat mindenen, és nem kell rohannia az egyik helyről a másikra. Nem tagadhattam, nagyon örültem annak, hogy Yeol engem is elhívott ide, hiszen más esetben otthon dolgoztam volna magam halálra. Hiába lett vége az egyetemnek, be kellene hoznom magam, hogy ne vesszen el az a négy év... Gondolni sem tudtam arra, hogy mekkora balfasz voltam; hogy mennyire elrontottam mindent.
     Gondolataimat inkább elkergettem, mintsem erőt vegyen rajtam a nyomott hangulat. Mosolyom már így is eltűnt arcomról, de mikor felnéztem, Yeol már nem állt az ajtóban. Az ágy szélénél állt felettem. Nem bírtam semmit leolvasni arcáról, de az összehúzott szemöldök nem volt jó jel. Mondtam valamit, miközben elkalandoztam? Nem tudtam, miért nézett így rám, de úgy gondoltam, nem létezik az az Isten, aki miatt képes lennék megkérdezni. Egy erőtlen, féloldalas mosolyt küldtem felé, remélve, hogy elmondja, mit akar még.


*Chanyeol*

     Láttam, hogy szép lassan leolvad a mosoly az arcáról, és keserűség vesz át a helyét. Nem akartam ilyen megtörtnek és szomorúnak látni. Azt akartam, hogy boldog legyen; hogy nevessen, mint az első este, mikor megérkeztünk. Amikor miattam nevetett, nekem. Ezt akartam újra, még ha csak pár pillanat erejéig is.
     Nem figyelt rám, így az sem tűnt fel neki, hogy lassan elindultam felé. Frusztrált, hogy csak állok egy helyben, ölbe tett kézzel nézve, ahogy a kellemes hangulat elszáll. Vajon min agyalhat? Mitől válhatott arca ennyire gondterhessé? Eljuthatunk egyszer arra a pontra, hogy megossza velem a gondolatait, amik az ilyen pillanataiban rátörnek?
     Az ágy mellett megállva viszont minden kezdeti bátorságom elillant. Tartottam tőle, hogy ha hozzáérek, azt nem venné jó néven, valamint attól is féltem, hogy milyen érzéseket váltana ki belőlem a közelsége. Ahogy felnézve rám mosolygott, éreztem, hogy arcvonásaim nem enyhülnek, nem erre a leharcolt mosolyra vágytam.
     Óvatosan ültem le mellé az ágy szélére, kínosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Helyzetemet az sem könnyítette meg, hogy feszült figyelemmel követte minden mozdulatom, mintha minimum attól tartana, hogy rávetem magam, és megerőszakolom. Őrület.
     - Aggódsz valami miatt? - mély levegővétel után tekintetem mélyen szemeibe fúrtam, látni akartam minden érzelmét. Látni őt magát.