Tizenötödik fejezet

Baekhyun vs Chanyeol 1-0

*Chanyeol*

     Nem kicsit hőköltem vissza, mikor Jongdae tekintetében színtiszta undort láttam kiütközni. Amikor Baekhyunt megragadva a szoba másik felére masíroztak, a félelem utálatos érzése kezdett fojtogatni.

     Biztos voltam abban, hogy legjobb barátom mindent megtesz majd azért, hogy összeugrasszon minket, s lerombolja a nehezen építgetett kapcsolatunkat Jongdae-vel. Sosem volt könnyű a viszonyunk Baekhyunnal, mindig voltak kisebb-nagyobb összezördüléseink, de egyszer sem használta még ki ilyen szinten azt, hogy ott üssön, ahol a legjobban fáj.

     Hiába próbáltam, nem bírtam megállni, hogy ne nézzek feléjük; látni akartam, hogy mit csinálnak. Szakadozva, lassan fordultam végül párosuk irányába. Gyomrom szinte bukfencet vetett, s combomon nyugodtan pihenő kezem görcsösen rándult össze, mikor tekintetem összefonódott Beakhyunéval. Biztos voltam abban, hogy ha szemmel ölni lehetett volna, már a saját véremben fulladtam volna meg. Valahol megértettem a reakcióját, de úgy igazán mégsem. Senki sem kérte arra, hogy megtegye azt, amit, és ugyan beláttam azt, hogy én is hibás voltam, ezt már akkor is soknak éreztem. Fölényesen rám mosolygott, s kezét Jongdae combjára simította, egyre feljebb, mígnem csontos ujjai már tövénél jártak. Nem bírtam tovább, idegesen dobbantva álltam fel. Ám az akcióm túl hangosra sikeredett, így nem volt meglepő, hogy mindenki rám kapta tekintetét.

     - Megnézem, mi van Taeminékkel és Taeyonggal. Indulni kéne már - hadartam el, s szinte kirohantam a nappaliból, mielőtt még olyat tettem volna, amit később megbántam volna.

     Sosem gyűlöltem még annyira Byunt, mint akkor. Egy féreg módjára viselkedett.

*Chen*

     Úgy éreztem, hogy eddig teljesen félreismertem mindkettőt; hogy Yeol nem is olyan ártatlan és kedves ember. Baek meg szimplán rosszkor volt rossz helyen, mikor megismerkedtek, s a barátságuk is biztosan csak felszínes volt mindvégig. Idegesített, hogy a kettejük viszálya kellős közepébe csöppentem, és akárhogy próbálkozom, ők mindig megtalálnak. Nem hagynak szabadulni a szarságaiktól, amit igazándiból egymás között kéne tisztázniuk. Semmi közöm nem volt ahhoz, hogy a barátságuk milyen irányba terelődik, így bosszantott, hogy valamelyik mindig mellettem volt.

     Méltatlankodásomból Yeol hirtelen megmozdulása rántott vissza. Dobbantása elég nagyot szólt a némaságban, ami egyébként addig fel sem tűnt, míg ketté nem szelte a zaj. Elhadarta kifogását, majd nagy léptekkel rohant ki a helyiségből. Mikor Baek megmozdult mellettem, feltűnt ujjainak pofátlan kacérsága, így rögtön elcsaptam kezét ágyékomról. Rosszallóan néztem a szemeibe, mire csak egy bocsánatkérő mosolyt villantott, majd el is pillantott rólam.

     - Soha nem jutunk el a buliba... - szólalt meg unalomtól csengő hanggal Hansol, majd a kanapéról felállva tördelte ujjait.

*Chanyeol*

     Minden kopogás és egyéb előjel nélkül téptem fel Taeminék szobájának az ajtaját. Még mindig tombolt bennem a düh, nem tudtam rendesen fegyelmezni magam. Hirtelen fel sem fogtam, mit látok; kellett pár pillanat és pislogás, mire eljutott az agyamig, hogy a szoba közepén nyálasan csókolózó páros nem más, mint Jongin és Taemin, akiket szemmel láthatóan nem zavart, hogy az imént elég nagy robajjal rájuk törtem az ajtót. Rögtön világossá vált, hogy a gyanúm nagyon is helyénvaló volt, miszerint Minnie nem másba, mint abba a tahóba volt reménytelenül szerelmes. Már előre sajnáltam a gyereket. Biztos voltam abban, hogy ennek a kapcsolatnak nem épp lesz jó vége, s ő lesz az, aki pofára fog esni.

     - Ha végeztetek, esetleg indulhatnánk már végre - vetettem oda nekik, majd nem kisebb hanggal, mint ahogy rájuk nyitottam, becsaptam magam után az ajtót. A következő utam Hansolék szobájába vezetett, de ahogy bekukkantottam - már nagyobb elővigyázatossággal, mint az előbb -, egy, már teljesen útra kész Taeyong vigyorgott rám, így csak küldtem felé egy vérszegény mosolyt.

     - Csodás, legalább te már kész vagy - fakadtam ki szerencsétlennek, aki csak meglepetten pillogott bunkó reakcióm okán. Más esetben bokán rúgtam volna saját magam, mondván, hogy semmi okom nem volt így viselkedni vele, de nem ment. Ki voltam borulva, és őszintén szólva rohadt féltékeny voltam Byunra. Azok a hosszú ujjak merőben olyan helyeken jártak, ahová magamon kívül legszívesebben mást nem engedtem volna. Az is rohadtul bosszantott, hogy Jongdae hagyta. Hagyta, hogy a combját simogassa, holott az én kezemet már az első pillanat után elcsapta volna onnan. Ebben biztos voltam.

     Végül csak nyugtáztam magamban, hogy amint elszakadt egymástól a két jómadár a másik szobában, indulhatunk is. Bár feleslegesnek tartottam megvárni őket. A vége úgyis az lesz, hogy ágyban kötnek ki, akkor már egyszerűbb lett volna maradniuk, de hát ez csak az én véleményem volt.

     Taeyonggal az oldalamon indultam vissza a többiek közé a nappaliba, ahol legnagyobb meglepetésemre már ott voltak Kaiék is. Ahogy Taeminre néztem, ő csak pirulva nézett el, s toporgott feszélyezetten, Jongin pedig feszülten mormogott mellette.

     - Végre, most már akár indulhatnánk is - feszült voltam és bunkó, de nem érdekelt. Ennyit arról, hogy nem iszom...

*Chen*

     Szó szerint kellemetlenül éreztem magam a nappaliban Baek és Hansol társaságában. Megmoccanni alig mertem; tartottam attól, hogy egyből rám szegezi mindkettő a tekintetét. Máskor is ennyi időbe telt elindulnunk egy buliba? Nem rémlett, hogy valaha várnom kellett volna akár csak egy percet is. Pedig nem egyszer fordult elő, hogy az egyetem elé beszéltünk találkozót, és közösen indultunk el. Az is lehet, hogy az utolsó pillanatban estem be mindig... 

     Az ajtócsapódásra összerezzentem. Sértette fülemet a kellemetlen zaj, így a hátam mögé néztem, hogy mégis mi a fasz történt, de semmit sem láttam azon az ajtón kívül, ami a jelenlegi hálószobám bejárata volt. Alig telt bele másfél perc, mikor Jongin és Taemin jöttek be a nappaliba. Az idősebbik mintha zavarban lett volna, kerülte mindenki tekintetét, míg a másik határozottan dacos hangulatában volt. Kíváncsi lettem volna, hogy mégis mi történt, amiről én nem tudtam. Ők csapták be az ajtót? Veszekedtek? Kész idiótának gondoltam magam amiatt, hogy ilyenekkel foglalkoztam, de ez legalább elterelte a figyelmemet arról, hogy Baekhyun folyamatban engem méregetett hátradőlve a kanapén. Mintha most látott volna először. Kissé ingerülten emeltem rá tekintetemet, de abban a pillanatban egy fújtató Yeol hangjára lettem figyelmes. Kezeit összecsapta, miközben megindult a bejárati ajtó felé.

     Egyáltalán nem bántam, hogy végre indulást indítványozott, így én voltam az első a nappaliban tartózkodok közül, aki felállt a helyéről. Sietős léptekkel rohantam Chanyeol után, magam mögött hagyva mindenkit. Még mindig úgy gondoltam, hogy Yeolnak nincs joga így bánni Baekhyunnal, de valahogy sokkal megnyugtatóbb volt az ő közelsége, mint a másik nyomulása. Reménykedtem benne, hogy mindketten elkerülnek majd, ha elértünk a buli helyszínére. Nem volt hangulatom még piálás közben is a faszságaikat hallgatni. Nem hiányzott nekem egyik nyomora sem; sokkal jobban örültem volna annak, ha vadidegenekkel tölthettem volna az éjszakát.

     Az udvar felénél sikeresen utolértem a rohanó Chanyeolt, majd a csuklójánál megragadva állítottam meg. Tisztán érezhető volt a mérge, amit őszintén szóval baszottul nem tudtam hova rakni. Nem húzhatta fel magát amiatt ennyire, mert mindenki a saját tempójában készült el, nem? Csak házibuliba megyünk, nem koktélozni. Mikor egyik szemöldökét felhúzva vont kérdőre, hogy mégis mi okból kifolyólag állítottam meg, megszeppenve eresztettem el csuklóját. Azelőtt még egyszer sem láttam ilyennek őt, és a nem hétköznapi kinézetéhez ez az új arckifejezés, amit nekem szánt, meglepettséggel töltött el.

     - Khm... Szerintem a többieket is meg kéne várni - hadartam el magyarázatom felét, miközben az ajtó felé mutogattam, amin még mindig nem lépett ki a társaságból rajtunk kívül senki más. - Egyedül te tudod, merre kell menni - fejemet lehajtva léptem távolabb tőle. Egyszerűen nem tudtam a tekintetét állni. Olyan volt, mintha a mérge teljes egészében felém irányult volna. Hülyén hangzik, de a szívem a torkomban dobogott arra a gondolatra, hogy valószínűleg akaratom ellenére bántottam meg valamivel.

*Chanyeol*

     Baekhyun - a válla felett - felém küldött, öntelt mosolya nem tett jót a már így is pattanásig feszült idegeimnek. Szinte fejvesztve rohantam ki az épületből, nem figyelve arra, hogy ki követ, és ki nem. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy ne robbanjak szét az elfojtott feszültségtől. Baekhyun egy paraszt, egy gyökér. Tudta jól, hogy azzal készíthet ki a leginkább, ha kisajátítja őt. Ha maga mellé állítja Jongdae-t, és telebeszélve a fejét minden ostobasággal ellenem fordítja, csak pár szavába kerül, s máris tönkretett mindent.

     Beszélnem kellett vele, minél hamarabb, ez biztos volt. Viszont szigorúan négyszemközt akartam megejteni azt az eszmecserét, tudva, hogy nem lesz épp nyugodt és halk. Az pedig nem hiányzott a hátam közepére sem, hogy a többiek előtt szóba hozza azt, ami köztünk történt. Egyrészt nem éreztem úgy, hogy ez rájuk is tartozott volna, valamint nem akartam, hogy Jongdae ilyen keretek között tudja meg.

     Agymenésemet egy - a csuklóm köré kulcsolódó - kéz szakította meg. Idegesen fordultam hátráltatóm felé, akinek személye ugyan meglepett, de haragon nem párolgott el csak azért, mert hopp, felbukkant. Felhúzott szemöldökkel vontam kérdőre, mire csak elhadarta szabadkozását. Igaza volt, csak én tudtam az utat, de nem zavart volna, ha nekik esetleg máshova kellett volna menniük, mert nem értek utol. Hiányzott tenyerének érintése a kezemről, mikor elengedett, de csak várakozón pillantottam a ház felé, hogy mikor bukkan már elő végre egy fej az ajtóban. Jongdae csak esetlenül állt mellettem, érzetem rajta, hogy kellemetlennek találja a helyzetet. Ő valószínű semmiről sem tehetett, Byun csak alávaló mód rángatta bele a mocskos dolgaiba. Én pedig oktalanul rajta vezettem le a feszültséget, amit más generált, szimplán csak mert ő volt épp a legközelebb hozzám.

     Ekkor - mondhatni végszóra - megjelent az ajtóban Taemin, Teayong és Hansol elmélyülten cseverészve, mögöttük pedig Kai vánszorgott savanyú képpel. Nem siettek, kifejezetten ráérősen sétálgattak, aminek hatására újra kezdett felmenni bennem a pumpa. Én már ott akartam lenni abban az elcseszett buliban, és inni, lehetőleg valami erőset - más nem lebegett lelki szemeim előtt csak ez.

     -  Igazán rákapcsolhatnátok már egy kicsit! Ennél még a járókeretes öreganyám is gyorsabban közlekedik! - kiabáltam oda nekik. - Komolyan, ha nem húztok bele, itt hagylak titeket, és oldjátok meg a bulit úgy, ahogy jólesik! - Erre már sebességbe kapcsoltak, és sikerült felzárkózniuk. A hosszas kínlódások után végre elindultunk, ami számomra már kész megkönnyebbülésnek számított. Így is már nagyjából a buli közepére sikerül majd beesnünk.

*Chen*

     Meglepetten kaptam rá tekintetemet, mikor dacos megjegyzését meghallottam. Érdekes volt ilyen felhúzott állapotban látni, de a feszültség helyét lassan az öröm váltotta fel. Elég viccesnek találtam a helyzetet. Az, hogy nem láttam még ilyen állapotban, megtette hatását. Komikus volt. Nagyon is.

     Mosolyogva indultam meg utána, reménykedve, hogy a buli helyszínéig egyikünket sem hagyja el.

     Az egész utat gyalog tettük meg. Komolyan... A felénél már ott tartottam, hogy kigáncsolom Chanyeolt, majd ráugorva beverek neki kettőt, amiért nem volt képes kinyögni, hogy messzire szándékozott menni. Viccnek bérelte ki egy hétre a két kocsit, vagy mi a fasz? 

     A nyaraló, ahol a házibuli már javában folyt, mire odaértünk, nagyobb volt, mint Yeoléké. Sokkal modernebb is volt, nem az a családi, megnyugtató hatást keltette. Akár még irodaháznak is nevezhető lett volna a ridegsége miatt. A buli mégis feldobta az egész légkört. A ház már zsúfolásig tele volt emberekkel, s ezeknek több mint fele már taj részegen mászott rá a másikra.

     Az előszobában mind a heten megakadtunk, mire Baekhyun a nyakamba csimpaszkodva pihentette meg testét. Egész úton csendben kullogott leghátul, de az istenért nem tudtam rávenni magam, hogy hátramásszak hozzá. Inkább Chanyeol nyomában totyogtam.

     - Menjünk inkább arra! - kiabálta bele a fülembe Baek az ajánlatát. Csak egy bólintás tellett tőlem, de ő mosolyogva fogadta beleegyezésemet. Csuklómnál megragadva kezdett el húzni jobbra, hogy a konyhába belépve hagyjuk ott a teletömött előszobát és nappalit. Ha nem a falnál állt volna mindenki a folyosón, nem lett volna ekkora dugulás, de hát... A pián és az ismerkedésen kívül úgy látszott, semmi nem érdekli a bulin résztvevőket.

*Chanyeol*

     Kifejezetten jót tett a kis séta. Ahogy eljutottunk a buliig - mondhatni -, kiszellőztettem valamennyire a fejem, legalábbis a feszültségem egy része elpárolgott. Bár ehhez javarészt az is hozzájárult, hogy Jongdae végig mögöttem kapkodta szaporán lábait, hogy lépést tudjon velem tartani. Nem váltottunk egyetlen szót sem, mégis kifejezetten imponált, hogy a közelemben maradt és nem ment hátra Baek mellé.

     Megérkezve szemeim újfent rácsodálkoztak a házra, holott már láttam egyszer. Csak úgy áradt belőle a fényűzés; az a tipikus modern, gazdag villa volt. Letisztult színek és vonalak; tipikusan az a hely, amire minden ember rácsodálkozik, de csak nagyon kevesen laknának benne szívesen. Megvolt a maga szépsége modernségének köszönhetően, mégis rideg volt, hiányzott belőle az otthon meghittsége. Sosem laknék ilyen helyen, jobban szeretem a kényelmes, otthonos helyeket, melyeknek minden szeglete elárul valamit lakójáról.

     Nem tévedtem sokat azt illetően, hogy csúnyán megkésve fogunk csak ideérni; már senki sem volt olyan állapotban, hogy fogadjon bennünket.

     Még javában fel sem fogtuk a szituációt, mikor Baekhyun Jongdae nyakába akaszkodva kezdett el duruzsolni a fülébe, majd elrángatta valamerre. Ez volt az a pont, amikor aznap már másodszor szakadt el nálam cérna. Nem érdekelt már más, csak az, hogy ihassak valamit, így szemeimmel rögtön az italokat kerestem, remélve, hogy nem kell messzire mennem értük.

     Szerencsére nem is kellett sokáig keresgélnem; hamar kiszúrtam azt az asztalt, ami akkor épp a Mennyországot jelentette számomra. Nem akartam sokat inni, csak épp annyit, ami pillanatnyilag segített volna túllendülni a két jómadár hirtelen jött "barátságán". 

     Két-három pohár után rögtön jobban éreztem magam; szemeim körbevezettem a tömegen felmérve a terepet. Rengeteg idegen arc, kívánatosnál kívánatosabb, vonagló testek. Ingem ujját felhajtva próbáltam megtalálni barátaimat, viszont miután szembesültem azzal, mennyire jól elvannak egymással, szabad préda után kezdtem kutatni. Egy hanyagul, falnak vetett háttal álló, formás alak rögtön rabul is ejtette a tekintetem. Kísértetiesen hasonlított rá. Nem voltam rest, azonnal elindultam felé.

*Chen*

     A konyhába alig szállingóztak be páran. Mindenki a jól megismert nappaliban és mit tudom én még milyen szobákban tartózkodott. Mondjuk... Magamtól én sem ezt a helyiséget kerestem volna először. Baekhyun totálisan otthon érezte magát; feszélyezés nélkül ment a hűtőhöz, majd nyitotta ki. Szememet forgatva néztem el másfele. Maga a berendezés is nagyon passzolt a nyaraló külsejével; minden fehér-szürke árnyalatban pompázott. Az étkezőasztal is ebben a helyiségben álldogált csupán csak három székkel karöltve. A pultok oldalai vésés segítségével olyan hatást keltett, mintha az egész kövekből lett volna összerakva. 

     - Te nem vagy szomjas? - állt elém Baekhyun egy üveg hideg vízzel a kezében. A flakont meglengette az orrom előtt, majd mit sem törődve azzal, hogy nem válaszoltam, letekerte kupakját, és kortyolt is belőle. 

     - Azt hittem, képes vagy nekiállni kajálni - vontam meg vállamat, majd a konyha másik, nyitott ajtajához siettem. Nem sokszor jártam házibuliban, talán csak kétszer, de akkor sem volt ekkora tömeg. Ennyit dob a létszámon a hely? Furcsa volt látni, ahogy a zenére mindenki ott vonaglik, ahol éppen hely volt. Két lány a kanapéra felállva, piával a kezükben ugrándozott. Csodálkoztam, hogy nem estek rá a kanapé előtt álló kávézóasztal üvegezett tetejére. Fejemet rázva fontam össze karjaimat magam előtt, miközben az elvadult tömeget figyeltem. Rá kellett ébrednem, hogy nem véletlenül nem jártam házibulikba. Inkább maradok a megszokott szórakozóhelyeknél. 

     - Nem enni jöttem. - Baekhyun hangja valahonnan mögülem szólt, de abban a pillanatban túlságosan lefoglalt a látvány. Szemeim elkerekedtek, mikor Jongin és Taemin összeakadt alakját pillantottam meg a nappali távolabbik sarkában. Sajnálni kezdtem az idősebbiket, hiszen nem volt egy könnyű eset Jongin, viszont valamilyen szinten örültem is ennek. Így legalább nem nekem kellett pesztrálnom, és biztos voltam benne, hogy így nem akar majd az én társaságomban lenni az éjszaka folyamán. Pedig... Jól esett volna, mi tagadás. Jongin tudta, hogy mit hogyan kell csinálnia, és épp ezért nem is bántam meg a vele töltött éjszakát, csak az utána következő pár nap... Elég érdekesre sikeredett. - Hallasz engem, Chen? - fordított maga felé Baekhyun. 

     - Mi? Bocsi, de... Nem megyünk inkább táncolni? - mutattam magam mögé hüvelykujjammal, mire eleresztett, s mosolyogva lépett hátrébb egyet. 

     - Én is ugyanezt kérdeztem - kuncogott egyet, majd csuklómat megragadva indult el velem a nappali zsúfolt felébe. Kezdett zavarni, hogy már másodjára ugyanazt a jelenetet éltem át; utáltam, ha valaki rángatott maga után, s Baek ezt fél órán belül kétszer is megtette.

*Chanyeol*

     A hatalmas tömeg szinte megrettentett. Amikor az italhoz igyekeztem, annyira rákoncentráltam arra, hogy végre poharat foghassak a kezembe, hogy fel sem tűnt a sok ittas fiatal.  Már épp egy cseppet sem jóindulatú kritikát fogalmaztam meg róluk magamban, ahogy oldalazva próbáltam minél kevésbé hozzájuk érni, mikor rájöttem, voltak pillanataim, amikor én sem voltam különb náluk - és ugyan azokra az időszakokra nem kifejezetten emlékszem -, nem nagyon volt jogom bírálni őket.
     Tekintetemmel folyamatosan az idegent pásztáztam, igyekeztem mindennél jobban felmérni a külsejét. Vékonyabb és magasabb volt, de még a haja is hasonlóképp volt fésülve, mint az övé. Egyszerre vonzott és taszított a dolog, de úgy éreztem, itt az ideje, hogy én is elengedjem magam egy kicsit, és ami nem megy, azt ne próbáljam erőltetni.
     Már csak mindössze pár méter választott el tőle, mikor egy olyan párost vettem észre a tömegben, amitől még a nemlétező életkedvem is elment. Az, amikor Taemint és Kait láttam talán a kelleténél jobban összegabalyodva, az nem hatott meg, sejtettem, hogy ez lesz, bár már előre sajnáltam a gyereket, nagyot fog koppanni. Sőt, amikor Hansol és Taeyong is kettecsként tűnt el valahova, abban sem láttam kivetnivalót, épp ellenkezőleg; nem értettem, miért nem voltak még együtt. Viszont, mikor az a látvány tárult a szemeim elé, hogy Byun a derekánál fogva húzza magához az én vadmacskámat a legnagyobb káosz közepén... Na az... Kiborított! Úgy éreztem, puszta kézzel lennék képes megfojtani azt az embert, aki eddig legjobb barátom volt. Elárult.
     Ahogy átpillantott Jongdae válla felett, tekintetünk találkozott. Sosem láttam még az arcán annyira fölényes mosolyt elterülni, mint akkor. Provokált, tisztán érezhetően provokált. Szájáról tökéletesen le tudtam olvasni, mit tátogott nekem. Vesztettél. Ebben pedig igaza volt. Ahogy szemeit még mindig az enyémbe fúrva csókolt érzékien a nyakára minden ellenállás nélkül... Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?


*Chen*

     Eleinte mindketten egyedül róttuk, de pár vodkazselé elegendő volt ahhoz, hogy Baekhyun rám nyomulva dörgölőzzön hozzám. Abban az állapotban azonban már nem bántam, sőt, egyenesen imponált, hogy szart mindenkire, és engem szorított magához. Lehet, hogy Koreában ezt nem tette volna meg, de itt nagyon is feszélyezetlenül cselekedett.
     Érdekes volt tapasztalni, hogy mindenkit halványan láttam, és egyedül csak Baekhyunra tudtam figyelni. Kettőnk körül csak úgy parázslott a levegő. Mikor derekamnál fogva teljesen magához húzott, s cirógatni kezdett, nem bírtam ellenállni neki. Úgy éreztem, menten lángra kapok, s bár ez bizonyos mértékben az erős piának volt köszönhető, nem nagyon érdekelt. Ahogy fenekemhez dörgölte magát, egy halk sóhaj kíséretében döntöttem hátra fejemet a vállára. Baekhyun pedig nem volt rest; míg egyik kezével hasamat kezdte cirógatni, addig nyakamra tapadva kezdte a bőrömet vékony ajkaival csókolgatni. Azonban, mikor végignyalt rajta, nem bírtam tovább. Eltávolodtam tőle, épp csak annyira, hogy megfordulhassak derekamat átölelő karjában, s a szemébe néztem.
     Értetlenül meredt rám, még egyik szemöldökét is felvonta. Szemei csillogtak, de biztos voltam benne, hogy ő nem ivott annyit, mint én. Megfordult a fejemben, hogy Yeollal nem mentek jól a dolgok, és most vigaszt keres, de még ez sem tudott visszatántorítani. Ha józanabb nálam, valószínűleg tudja, mit csinál.
     Ahogy tudatosult bennem, hogy megint kettejük kapcsolatával foglalkozom, elfintorodtam. Baekhyun erre csak grimaszolt egyet; valószínűleg elég félreérthető volt a helyzet. Mikor tekintetét levette rólam, s a földet kezdte méregetni, én az álla alá nyúlva emeltem vissza fejét, s habozás nélkül tapadtam ajkaira.


*Chanyeol*

     Mikor elváltak egymástól, némi megkönnyebbülést éreztem, hisz ez azt bizonyította, hogy Jongdae neki sem enged; hogy mégiscsak hűséges ahhoz az ismeretlen sráchoz. Viszont óvatosan formálódó mosolyom még megszületése előtt lehervadt az arcomról, mert reményeimmel merőben ellentétben a következő pillanatban Jongdae volt az, aki egy pillanatig sem finomkodva csókolta meg Baekhyunt. Nem tudtam levenni róluk a szemem, éreztem; ahogy apró darabokra törik bennem valami. A hitem. A hitem, amit beléjük fektettem.
     Hittem Jongdae-ben, hogy nem olyan könnyűvérű, mint ahogy azt mind hittük; hogy hű tud lenni ahhoz, akit szeret, vagy legalábbis gyengéd érzelmeket táplál iránta. Hogyan bízhatnék így meg benne? A Byunnal való egymásnak esésük annyira spontán volt, nem is ismerték igazán egymást, csak a helyzet hozta így. Ezek után hogyan gondoljam azt, hogy ha velem lenne, nem tenné ezt? Ugyanúgy megtenné, nem lennék én sem különb; ugyanúgy megcsalna engem is. Ezt realizálni rettentően fájt. Fájt a tudat, hogy egy kis ital és bármikor az enyém lehet egy estére; túl könnyű lett volna. Bármennyire is nehezen ment, sokkal jobban tetszett úgy ez a játék, hogy lépésről lépésre kaphattam meg egyre többet belőle. Sokkalta inkább vágytam arra, hogy önmagamért kedveljen meg, és keresse bensőségesebben is a társaságom, ne csak azért, mert ki tudnám elégíteni az igényeit, ha épp arra vágyik.
     Hittem Baekhyunban, hogy nem fogja ezt meglépni ellenem, főleg nem a szemem láttára. Bíztam abban, hogy még mindig, mint barátja tekint rám, nem pedig úgy, mint ellenség, akinek vissza kell vágnia. Mert épp azt tette. Próbálta visszaadni azt, amit én okoztam neki, csak még nem értettem, hogy miért. Nem éreztem fairnek azt, amit csinált; úgy éreztem, kezd túllőni egy bizonyos határon, aminek a túloldaláról nehéz lesz visszamásznia. Vajon ha leülnénk megbeszélni a dolgokat, változna valami? Lehet még menteni ezt az egészet, vagy eljött az ideje, hogy búcsút mondjunk a barátságunknak?
     Amilyen gyorsan csak tudtam, a lassan hullámzó, részeg, táncoló testek között elindultam az udvar felé - vagyis inkább csak az egyetlen nyitott ajtó felé, ami reméltem, hogy egy udvar felé vezet, ahol talán kevesebben vannak. A cél előtt, az ajtó küszöbében villant be a srác képbe, akit épp letámadni készültem alig tíz perccel ezelőtt. Teljesen elfeledkeztem róla ott, akkor, de nem igazán kívánkozott vissza a gusztusom, és már nem is vágytam a társaságára. Már nem volt kit féltékennyé tennem... Tagadhattam volna, de nem láttam értelmét; megtörtem. Minden, amiben hinni próbáltam, egyszerűen szertefoszlott, mint ahogy a homokszemek peregnek ki az ujjaim közül a vízparton.
     Az ajtó szerencsémre pont oda vezetett, ahova én vágytam; egy szépen megtervezett hátsókertbe, medencével, meg mi egyéb jóval. Itt is volt pár itallal megpakolt kerti asztal, amit véleményem szerint folyamatosan újratöltettek, mert teli sörösüvegek álltak sorba, katonás rendben az asztalokon. Csak leemeltem egyet, majd pár lépéssel távolabb egyszerűen leültem a fűbe, és úgy néztem körbe igazán. A szabad levegőn tényleg lényegesebben kevesebben voltak, és némelyikük szemmel láthatóan józanabb állapotban.
     Mit kellene tennem?