Tizenkilencedik fejezet

Hívatlan vendég

*Chen*

     Reggel meglehetősen kipihenten nyitogattam a szemeimet, ami elég meglepő volt az esti alakításom után. Nem is keveset ittam, ráadásul utána még a fejemet is szétbőgtem - ami a világon az egyik legszánalmasabb dolog volt részemről. Reméltem, Yeol nem hiszi majd azt, hogy csak azért, mert Lutól nem tudtam megvédeni magam, akkor egy elesett kis faszfej vagyok. Már elmúlt jó pár év, sokkal jobban tudok magamra vigyázni, mint anno.

     Alapból furcsálltam, hogy annyi aggodalommal kísérte végig a történetemet, s utána még ígéretet is tett... Egy fogadalmat, amiben szeretnék bízni. 

     Kétes érzelmek tomboltak bennem. Szerettem volna, ha Chanyeol tudomásul venné, hogy nem egy ötéves gyerek vagyok, akit egy fenevadtól meg kell védenie, mégis akartam, hogy mellettem legyen, s mikor baj van, a segítségemre siessen. A saját gondolkodásomat cáfolja mindaz, amit érzek. 

     Jól esett, hogy Yeol izmos karja átkarolt, s úgy szorított magához; hogy éreztem testének hőjét a hátamon; leheletének súlyát a hajamon. Szívem gyorsabb ütemre váltott, mikor elképzeltem kisimult arcát, amint próbálta kipihenni az este folyamán történteket. Nem értettem saját magamat, s csak reménykedtem benne, hogy nem kell ezek után már semmit sem megmagyaráznom. Sem neki, sem másnak, sem magamnak. Nem akartam, hogy megszűnjön ez a pillanat, és Chanyeol ismét valami kérdéssel rukkoljon elő. 

     Csak érezni akartam a megnyugtató közelségét, szavak nélkül. Míg nem beszélt, nem kellett attól tartanom, hogy valami kínos dologba folyik bele, s olyat kérdez, amire nem tudnék egyenes választ adni. Nem akartam hazudni neki; szerettem volna, ha tényleg közeli baráti kapcsolat alakulna ki közöttünk.

     Erős kezét felemeltem magamról, s ahelyett, hogy kibújtam volna az ágyból, inkább bőrének simaságát, s az alatta húzódó ereket figyeltem. 

*Chanyeol*

     Egy álmom nélküli nyugodt alvás után kellemes ébresztésben lehetett részem. Ujjainak cirógató, óvatos játéka húzott lassan vissza az álomvilágból. Túl kellemes volt a légkör. Ahogy magamhoz öleltem apró testét, háta a mellkasomhoz simult, ujjaival pedig felismerhetetlen mintákat rajzolt bőrömre. Annyira meghitt volt az egész, szinte bűnnek éreztem belerondítani, inkább csak ki akartam évezni. Még most sem igazán tudtam, hogyan kezeljem a hajnalban történteket, de kellemes csalódásként ért, hogy még nem oszlott szét a varázs. 
     Nem volt célom azt érzékeltetni vele, hogy tehetetlen, hogy nem képes vigyázni magára, mindössze csak ott szerettem volna lenni mellette mindig, hogy azokban a pillanatokban, amikor szüksége lehetne rám, akkor meg tudjam óvni, én és nem pedig valaki más.
     Igyekeztem nem mozdulni, tartottam attól, hogy ha feltűnik neki ébrenlétem, abbahagyja simogatásom, így csak óvatosan, válla felett átlesve követtem figyelemmel ujjainak táncát karomon. Annyira kíváncsi lettem volna arra, hogy mit gondol, mit érez, de inkább elfojtottam kíváncsiságom és élveztem puha érintéseit. 


*Chen*

     Nyugodt állapotomból Yeol egyenletlen légvétele zökkentett ki, ami elegendő magyarázat volt arra, hogy már felébredt. Ujjam egy pillanatra megrándult, de kidudorodó, halványkék erének vonalát még végighúztam, mielőtt elengedtem volna karját. 
     Fura lett volna ezek után csak szimplán odaköszönni neki, hogy jó reggelt, vagy megkérdezni, hogy hogyan aludt. Nagyon kínosan éreztem magam, s szívem torkomban dobogott, miközben arcom felforrósodott és gyomromban orkán dúlt. Magatehetetlenül vártam, hogy megszakítsa a csendet; hogy ő legyen az első, aki megszólal. Fogalmam sem volt róla, hogy én mit reagálhattam volna lebukására, így csak reménykedtem, hogy nem érzékeli a feszültséget, ami kialakult bennem. 
     Jó lett volna vele valami semleges témáról beszélni, mégsem jutott semmi olyan eszembe, ami nem hatott volna zavarba ejtőnek a csendes légkörben. Túl távol éreztem magamtól ahhoz, hogy egy kedveskedő mondattal illessem, így továbbra is némán, mozdulatlanul vártam, hogy az immáron már feszültségtől megtelt szobának csendjét ő törje meg. 
     A kellemes érzés, ami alig öt perce még átjárta testemet, hamar elillant...


*Chanyeol*

     Simogató ujjai abbahagyták a kellemes cirógatást, bőrömön mégis éreztem még könnyű érintéseinek selymességét. Nem tudtam rájönni, hogy Jongdae vajon azért hagyta-e abba kényeztetésem, mert észrevette, hogy fent vagyok, vagy csak egy teljesen önkéntelen cselekedetsor volt tőle, mely megszakadt. Ötletem sem volt, hogy vajon mióta volt már fent, de kellemes érzéssel töltött el, hogy ugyan ébren volt már, mégsem bújt ki karjaim közül. Boldoggá tett a gondolat, hogy talán ő is élvezte, hogy egy kicsit bensőségesebb - talán mondhatni meghittebb - légkör vett minket körül. 
     - Jó reggelt! - továbbra sem mozdultam; ugyanúgy öleltem magamhoz, s temettem arcom hajába, miközben elmormoltam egy halk köszönést. Azt akartam, hogy ő is ugyanolyan kellemesen és feszélyezetlenül érezze magát, mint én, de a testén végigfutó remegés sajnos nem erre engedett következtetni. Tartottam attól, hogy nem vette észre ébrenlétem, s megijesztettem.


*Chen*

     Hangjára megrezzentem. Mély és rekedtes hangja meglepően passzolt a szobához, az ébredéshez, talán az egész helyzethez, de korántsem Chanyeol máskor lágy hangjához. Az az érdesség, ami hangszálain játszadozott, miközben kiejtette a szavakat, más volt, mint mikor napközben beszélgetett valakivel. Bár hangja mélysége ugyanolyan volt, a rekedtes rezdülések sokkal jobban passzoltak hozzá, mint az a finomság, ami alapjába véve beleivódik az ember agyába, miután megszólalt.
     - Khm - hosszú pillanatig nem tudtam mit reagálni, annyira meglepett hangszíne. Kínosan éreztem magam, hiszen felébredt, miközben piszkáltam a karját. Fogalmam sem volt, mit gondolhatott éppen, és frusztrált a tudat, hogy talán emiatt kicsit távolságtartóbb lesz. Bármennyire örültem volna annak, hogy békén hagyjon onnantól kezdve, hogy kilépünk a szobából, jól esett közelsége. Megnyugtató volt. - Jó reggelt! - köszöntem vissza, majd karjához nyúltam, hogy öleléséből kibújva végre felkelhessek az ágyról. Szívem torkomban dobogott és éreztem bőröm égését, mikor meghallottam csalódott szusszanását, miután kimásztam mellőle. 
     Lábaim remegtek, és csak remélni tudtam, hogy nem esek pofára Yeol előtt, míg beslisszolok a fürdőbe. Rendbe kellett tennem magam a tegnap este után, hiszen biztos voltam benne, hogy nem csak én éreztem magam úgy, mintha egy mosott szar lennék, hanem a kinézetem is hasonlóan festett. 
     Úgy éreztem magam, mint egy tinédzser kiscsaj, aki ráébredt, hogy a pasija nem azért jött át hozzá éjszaka közepén, hogy milyen volt a családi vacsora. Bár teljesen fel voltam öltözve, olyan volt, mintha Yeol a belsőmig látna. Nagyon frusztrált a dolog. Olyanokat mondtam el neki az éjszaka, amit másnak soha. Még Jonginnal sem beszéltünk erről az egészről, mindig hárítottam; nem tudtam elviselni, hogy ha Luhan szóba került; ideges és gyenge lettem, ami elől menekültem. 
     A fürdőben elsőnek a mosdóhoz sprinteltem, majd hideg vízzel öblítettem le a lángoló arcomat. Felhevült bőrömnek jól esett, ám nem sokat segített. Amint abbahagytam az arcmosást, ismét lángolt az egész fejem. Nem értettem, mi bajom volt, hiszen nem éreztem magam dühösnek, de még csak zavarban sem voltam. Inkább... Féltem, hogy Chanyeol majd ismét felhozza a témát, olyan helyen, ahol nem kellene, és mindenki tudni fog a gyengeségemről.
     Kezdtem megbánni, hogy eljárt a szám; hogy Yeolnak sikerült beférkőznie a fal mögé, amit felépítettem a világ ellen. 
     A saját tükörképemmel néztem egy ideig farkasszemet, majd a piszkos ruháimat ledobáltam magamról a földre, s beálltam a kabinba. Langyos vízből állítottam át jéghidegre, hogy felforrt bőröm minden szeglete lehűljön.


*Chanyeol*

     Végül csak kibújt ölelésemből, majd felpattant az ágyból, izgága esetlen mozdulatai kedves mosolyt csaltak ajkaimra. Zavarban volt, ami szörnyen aranyossá tette, eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mit lépne akkor, ha utána menve hátához simulva átkarolnám a derekát, s gyengéden nyakába csókolnék. Bárcsak...
        Ahogy meghallottam a víz csobogását a fürdőből halk kacagás szökött ki ajkaim közül. Hát ezért sietett annyira. Annyira elmerültem a reggeli kellemes hangulatban, hogy hirtelen el is feledkeztem az éjszaka elmaradt fürdésről. Roppant édesnek találtam Jongdae részéről, hogy ez miatt zavarba jött, és, hogy tartott attól, hogy koszosan ilyen szinten a közelemben legyen.
        Vidám mosollyal az arcomon ültem fel az ágyban, hiába volt az esténk, vagyis hát inkább éjszakánk annyira lehangoló és melankolikus őszintén boldognak éreztem magam. Kifejezetten jó hatással volt mind a közérzetemre, mind a hangulatomra a kellemes ébredés.


*Chen*

     Alig két órával később már Baekhyunon kívül mindannyian a nappaliban helyeztük magunkat kényelembe. Mindenki a saját ízlésének megfelelő elkészített kávéjával próbált kijózanodni, míg Hansol igyekezett ébren maradni, ám ebben nem sokat segített neki maga a cselekedet, hogy Taeyong vállára hajtotta fejét.
     Hosszan néztem a lehunyt pillájú srácot és a maga elé meredő, csendes társát, majd elfogott az irigység. Ők ketten mindig is túl jól megvoltak egymással, s kezdtem úgy érezni, hogy nem csoda, ha Hansollal így nem tudtam versenybe szállni. Bár számomra még mindig meglepő volt, ha a társaságunk két tagja egymásba akaszkodott - végtére is csak barátok voltunk, nem? -, de én is követtem el hibákat ezzel kapcsolatban, s már csak azt akartam, hogy Taeyong az enyém legyen. Vele akár hosszabb kapcsolatot is el tudtam volna képzelni, de őszintén már azt sem bántam volna, ha csak egy éjszakára kaptam volna meg - hiába határoztam el magam előző éjszaka Baekhyun miatt, hogy ha nem is térek jó útra, de legalább nemi betegséget ne szedjek össze olyan férgektől, mint amilyen ő maga.
     - Csapnunk kéne egy esti tábortüzes összejövetelt - mormogta maga elé Jongin, miközben Taemin ujjaival játszadozott. Az irigység csak nőttön nőtt bennem. Még ők is jól elvoltak egymással. Tekintetemet elszakítottam párosukról, s ismét Taeyongot kezdtem méregetni, aki idő közben már felemelte lehajtott arcát. Túl szép...
     Chanyeol mély hangjától összerezzentem. Nagyon közelről éreztem, hiszen szorosan mellettem volt elnyúlva a kanapén, miközben én előre dőlve szürcsölgettem a fekete kávémat. Olykor lábát combomnak lökte, ami szórakozott hangulatának volt köszönhető - fogalmam sem volt róla, mi okból kifolyólag volt ilyen kicsattanó öröme, de ébredés óta nem lankadt kedve.


*Chanyeol*

     Élmény volt végignézni a szenvedő, másnapos arcokon, ahogy a kávéjukba fejelve próbáltak életben maradni.
     Az én jókedvem még mindig tombolt, ahogy Jongdae mellett elterpeszkedtem a kanapén. Talán ő volt az egyetlen, aki a legkulturáltabban foglalt helyet. Hiába próbáltam megzabolázni gondolataim, minduntalan ott lyukadtam ki, mennyire más lenne minden, ha az éjszakánk nem úgy ér véget, ahogy. Akkor a kanapé háttámláján lelógó karom behajlítva tarkójára simuló tincseit cirógathatnám, derekát átkarolva magamhoz húzhatnám, combomra ültethetném, s állam vállára támasztva hinthetnék apró csókot szája szegletébe.
     Kai ötletére hamar rákaptam, idejét láttam már én is valami közös programnak a lerészegedésen kívül.
     - Van valakinek valami ellenvetés? - néztem végig vigyorogva a társaságon, s örömmel konstatáltam a beleegyezésüket. Szórakozottan löktem meg újra lábammal Jongdea-ét, korábban sem fejezte ki nemtetszését, így nyugodt szívvel folytattam. Jó érzés volt, ahogy combja az enyémnek simult. - Jongdae? Neked is megfelel? - ültem fel, hogy mellé kerüljek a kanapén, ne pedig mögötte terpeszkedjek. Nem a hátától kérdeztem.


*Chen*

     Éreztem, ahogy feljebb ült, így felé fordultam. Szemei kissé nagyobbra nyíltak, míg várta a válaszomat. Meglepett, hogy engem külön megkérdezett. hiszen sok ellenvetésem nem lett volna, ha úgy vesszük.
     - Biztos jó lesz - mosolyogtam rá, majd kávémnak szenteltem minden figyelmemet. Elégedett kijelentése arra engedett következtetni, hogy számára igenis fontos volt, hogy én mennyire lennék benne a dologban, ami azért jól esett. Gondolataim mégis afelé kezdtek száguldozni, hogy akkor az esti programnak köszönhetően végre lépni tudok majd Taeyong felé. Már különböző indokokat fontolgattam a fejemben, hogy miként csalogassam el pár pillanatra Hansol mellől, vagy hogyan érjem el, hogy egyáltalán rám figyeljen és ne arra az okostojásra.
     Kezdett nagyon bosszantani, hogy ha az a gyerek mellette volt, akkor senki mást nem látott. Nem igazán volt számomra világos, hogy mit eszik azon a gyereken, bár szerintem inkább a társaságát élvezte, mintsem a kinézetét.
     Szemeimmel ismét a párosra pillantottam. Hansol már rendesen tartotta a fejét, nem kényelmesedett Taeyong vállán. Arca ugyanolyan nyugodtságot és fáradtságot mutatott, mint amilyen alapból szokott lenni. Ebben a fiúban semmi humor nem volt, s bár nem ismertem közelebbről, biztos voltam benne, hogy halál unalmas egy egyéniség lehetett. Taeyong mégis vele lógott a legtöbbet. Már kezdett érdekelni, hogy hogyan képes Hansollal ennyi időt eltölteni, ha semmi érdekesség nincs benne.
     Bosszúsan fújtattam egyet, s elpillantottam róluk. Hallottam Yeol folyamatos beszélését, de fogalmam sem volt arról, mit mondhatott eddig, így a folytatás sem érdekelt különösebben.


*Chanyeol*

     Jongdae beleegyezése ugyan elég vérszegény volt, de láttam az arcán, hogy tudna mosolyogni, ha akarna, így jókedvem nem lankadt egy pillanatra sem, és hatalmas lendülettel vetettem magam bele a részletek megbeszélésébe Kaival. Mi az amink van, mit kellene venni, s hogy pontosan akkor mit és hogyan akarunk.
     Két elhadart mondatom között Jongdae-re sandítottam, csak úgy épphogy a szemem sarkából, de így is egyértelműen láttam, hogy mondhatni újra teljesen bezárkózott, s csak fizikailag volt ott közöttünk, lélekben teljesen máshol járt. Mi történhetett ez alatt a pár perc alatt? Direkt kérdeztem meg külön őt is, nem egyeztem volna bele egy olyan programba, amit ő nem élvezett volna, egy kicsit a kedvében akartam járni. Mert miért ne.
     Szép lassan a többiek is becsatlakoztak az ötletelésbe, így már teljes hangzavarban próbáltuk egymást túlkiabálva megvitatni, melyik ötlet miért lenne jó, vagy éppen kevésbé jó. Gondolatban vállon veregettem Kait az ötletért, be kellett látnom, hogy nem is olyan gáz a srác, mint azt gondoltam.
     Dae továbbra sem szólt egy szót sem, de időnkét, egy-egy agyamentebb elképzelés elhangzásakor hitetlenkedve felnézett kávéjából - amit nem értettem, hogy hogy nem ivott még meg. Egyik kezemmel vállán támaszkodtam meg, miközben hadonászva dobtam fel újabb ötleteket - elsőre fel sem tűnt önkéntelen cselekedetem, utána pedig inkább csak úgy tettem, mintha nem vettem volna észre.
     - Akkor ti intézitek a bevásárlást - böktem fél kézzel Hansolékra, akik csak beleegyezően bólogattak. - Mi pedig addig összeszedjük a többi cuccot, és kivisszük a partra, megcsináljuk a tábortüzet - összegeztem nagyjából a délutáni programunkat.
     - Vihetnénk le egy-két napágyat is, hogy ne csak a pokrócok legyenek - vetette fel a nem is olyan rossz ötletet Taemin, de nem volt lehetőségem válaszolni rá.
     Hirtelen vágódott ki a bejárati ajtó, mire mindenki befogta, s meglepetten néztünk össze - senki sem tudta, hogy ki lehetett az. Léptek közeledő hangja, majd Baekhyun feje tűnt fel a nappali bejáratában, észre sem vettem, hogy ő nem volt közöttünk, viszont nem volt időm sokáig ezen agyalni, mert amint megláttam, kinek a kezét szorongatja, rögtön elpárolgott minden jókedvem - még az is, ami nem volt.


*Chen*

     Kissé zokon vettem, hogy Hansolnak ismételten lehetősége nyílt Taeyonggal kettesben lenni, de nem volt semmi indokom arra, hogy miért pont velem jöjjön el, ha épp hangot adtam volna nemtetszésemnek. Így inkább továbbra is csendben hallgattam a beszélgetést, egészen addig a pontig, míg a bejárati ajtó zaja ki nem zökkentett minket a tervezgetésből.
     Egyből a nappaliból kivezető kétfokos lépcső irányába tekintettem, míg a többiek elnémultan pillantottak elsőnek egymásra. Sejtésem - miszerint Baek törte meg a baráti csevejt - hamar beigazolódott, ám a meglepetés mégis arcon csapott, mikor kéz a kézben állt meg a helyiség bejáratánál Luhannal. Ajkaim elnyíltak a megdöbbenéstől, miközben a srác mosolyra húzta száját.
     Chanyeolra kaptam tekintetemet, s reméltem, hogy minél hamarabb kitessékeli innen őt. Ijedten ugrottam fel a kanapéról, majd egy pillantást sem vetve az érkező párosra siettem be a hálószobába. Ügyetlen igyekezetem bosszantott, hiszen a félig teli bögre tartalmát is majdnem kiöntöttem, miközben megbotlottam saját lábamban.
     Nem értettem a helyzetet. Baekhyun és Luhan? Annyira abszurdnak hatott az egész. Mégis miért pont ebből a társaságból kerített maga mellé valakit Lu? És miért kellett Baeknek idehoznia őt? Gondolataim csak úgy száguldoztak; agytekervényeim már sikoltozva jelezték, hogy felesleges dolgokon kezdtem parázni.
     Miután becsuktam a háló ajtaját, hátammal nekidőltem, s úgy csúsztam le a földre. Lehetetlennek tűntek a dolgok; ennyi véletlen nem történhetett ilyen kevés idő alatt. Tenyereim közé temettem arcomat, s fülelni kezdtem, hiszen addig a pillanatig szinte semmit nem hallottam, minden elnémult. Most viszont érdekelt, hogy mi történik odakint.


*Chanyeol*

     Kaival egyszerre ugrottunk talpra, de ő volt az, aki hamarabb megtalálta a hangját.
     - Ez mégis mi a faszt keres itt?! - meglepett indulatossága, de az éjjel megtudottak fényében megértettem. - Nagyobb gentlemant nem találtál, ember?! - ha nem lettem volna tisztában a háttérinfókkal, még azt hittem volna, hogy féltékeny.
     Igyekeztem megőrizni a higgadtságom és nem kiborulni; érzékeltetni akartam, hogy itt én irányítom a dolgokat. Az egész házban síri csend és hullaszag honolt, Jongdae még a mesés páros felbukkanásának első pillanatában a hálónkba loholt, a többiek pedig szinte alig mertek levegőt venni - Taeyongnak már lilult a feje. Kimért léptekkel indultam el Baekhyun felé, majd elé állva tornyosultan fölé.
     - Mégis hogy gondoltad, hogy idehozhatsz bárkit is a megkérdezésem nélkül? - hangom határozottabb és durvább csengésű lett, mint azt gondoltam volna. - Byun? - billentettem oldalra fejem várakozón.
     - Ez a langaléta lenne a házigazda? - Luhan hangja semmivel sem volt kevésbé lekezelőbb, mint előző este, mondhatni kinyílt a bicska tőle az ember zsebében. - Milyen modortalan egy fickó - egyetlen hajszál választott el attól, hogy tarkón vágjam azt a kis seggdugót.
     - Ti ismeritek egymást? - Baek esetlen kérdése szinte nevetségesen hatott a feszült légkörben. Kai olyan hirtelen lépett mellém, hogy mozdulatától még én is megrezdültem, nem számítottam rá.
     - Addig húzz el innen, amíg a két farpofád közé nem szorul valami - szemei csak úgy szikráztak, látszott, hogy tekintetét egy pillanatra sem emelte volna el Luhanról.
     - Ne legyen nagy a szád, nem te fogod megmondani, hogy ki tartózkodhat a házban! - vette fel Byun is a veszekedés ritmusát.
     - Igaz, nem ő fogja megmondani, hanem én - továbbra is igyekeztem megőrizni higgadtságom, de egyre nehezebben ment. - Én pedig azt mondom, hogy vagy eltakarodik amíg még szépen mondom, vagy ha képtelen vagy elszakadni tőle, akkor készségesen, pincsiként követve tűnsz el te is vele a francba.
     A kialakult légkör és a köztünk vibráló feszültségszikrák egyre ijesztőbben hatottak, szinte már vártam, mikor ugrik valamelyik a torkomnak.


*Chen*

     Nagyon megleptek a dolgok. Egyrészt Jongin, hiszen ő is felállt Luhan ellen, csak azt nem tudtam, hogy miattam, vagy szimplán a rossz emlékek törtek fel benne - mindenesetre kellemes érzés töltött el belül emiatt. Másfelől meg Yeol kiállása is sokkal határozottabban csengett, mint valaha. Kezdtem elhinni azt, amit ígért nekem az este, és a félelmem alábbhagyott, mikor hallottam a bejárati ajtó csapódását.
     Ellöktem magam az ajtótól, majd az ágy felé vettem az irányt. A puha matracon félig törökülésben kényelmesedtem el, majd a kihűlt, éj-fekete kávémban keletkezett hullámokat követtem figyelemmel, amik hamar elsimultak, amint rezdüléstelenül tartottam kezeim között a bögrét. Ugyan nem akartam már meginni az éltető italt, hiszen hidegen már nem volt annyira kívánatos, mint forrón, de jól esett, hogy valami hétköznapi dolgot fogtam közre, ami a sok furcsaság ellenére egy biztos pont volt számomra.
     Halk kopogtatások után a szoba ajtaja kinyílt, s felpillantás nélkül is biztosra állíthattam, hogy a küszöbön Yeol lépett át. Habozás nélkül ült le mellém, ám az első érintésre várnom kellett egy vagy két percet. Tudtam, hogy nincs tisztában, mikor van szükségem fejbekólintásra, és mikor támogató szavakra, s emiatt hibásnak éreztem magam. Mindig is annyira távolságtartó voltam mindegyikőjükkel, hogy visszagondolva már nekem fájt az, amit műveltem néhányukkal. Ennek ellenére mégis mind itt volt mellettem, mintha köztelességük lett volna eltűrni a létezésemet.
     Yeol csak a vállamat ölelte át, semmit nem szólt, de bőven elég volt ahhoz, hogy a maradék félelem is elillanjon belőlem. Bár bűnösnek éreztem magam, hiszen miattam kapott össze a legjobb barátjával - mert igenis, még mindig az, hiába állt a bál kettejük között -, és ez azért hatott a lelkiismeretemre.