EXTRA #1

Nem várt szerelem

*SEHUN SZEMSZÖG*

Mióta felkeltem, a telefonom folyton folyvást a közelemben volt. Még ha nem is tudatosan, de vártam a hívására, akartam, hogy csörögjön és beszélhessek vele anélkül, hogy nekem kelljen keresnem – ami azért egyértelműen nagy baromság volt. Mégis miért hívna ő engem, ha én hordtam el mindennek?

Őszintén megbántam, hogy előző este kioktattam az egyességünkkel kapcsolatban, mikor én is hasonlóan éreztem. Zavart, hogy nem lehetek több neki, mint alkalmi kapcsolat, mégis, mikor ő ejtette ki szex után, hogy szeret, megmerevedtem. Rá kellett harapnom a nyelvemre, hogy ne válaszoljak neki; hogy magamban tarthassam az egyértelműt, hiszen tudtam, neki már van valaki más az életében. Talán ez magában nem is lett volna elegendő indok, de valahogy nem vonzott a dolog, hogy én csak a második legyek…; hogy ha úgy alakulnak a dolgok, akkor engem simán eldob, mint egy telehányt zacskót, ahelyett, hogy mellettem maradna.

Halkan szusszanva nyúltam az asztal közepére lerakott mobilért, miután meguntam, hogy nem bírtam levenni róla tekintetemet. A névjegyek közül kikerestem Baekhyun nevét, ám itt szánalmasan elakadtam.

Ha nem is a büszkeségem, de a párkapcsolatot merőben elítélő oldalam nem engedte, hogy rányomjak a hívás gombra. Mindemellett tartottam attól, hogy visszautasít – amit talán meg is értettem volna? –, így csak a berakott fotót néztem róla hosszú perceken keresztül. Nem akartam, hogy az önbecsülésem bánja, ha épp Baek szarik a fejemre, mert nem, egyáltalán nem tudtam volna elviselni, ha semleges vagy negatív választ kapok tőle.

Az asztal falapján kezdtem kopogtatni ujjaimat, várva, hátha megoldódik minden magától. Nem akartam elveszíteni, de erősebb volt az az érzés, hogy első akarok lenni, nem a sokadik. Nekem fontos volt, hogy csak én legyek, és nem pedig pótlék.

Végül kisebb eltökéltséget éreztem, amit nem hagytam veszni, így mikor szívem fájón kezdett lüktetni, mellkasom elnehezült és az adrenalin végigsöpört ereimben a gondolatra, hogy mi van, ha én kellek neki, habozás nélkül nyomtam a telefon képernyőjére. Beszélnem kell vele; hallanom kell a hangját…

Meglepően sokáig kellett csörgetnem, már épp raktam volna le, mikor egy mély hang beleszólt a telefonba.

- Igen?

- Baekhyun?! – tudtam, hogy nem ő volt a vonal másik oldalán, mégis kellett az alátámasztás, reménykedtem, hátha tévedek. Mindhiába…

- Nem ér rá – magabiztos hangja még jobban elbizonytalanított. Fájt, hogy Baekhyun már túl is lépett rajtam, valószínűleg már másik partnert talált maga mellé…

- Ki vagy te? – tettem fel kissé ingerülten a kérdést, holott abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán hallani akarom a választ. Felálltam a székből, majd megindultam a teraszajtó felé. – A barátja – szemeim égni kezdtek, nem kaptam levegőt, ami miatt szúrni kezdett a mellkasom, ám mindez fel sem ért azzal a fájdalommal, amit szívemben éreztem. Mintha kitéptek volna belőlem mindent, ami testem működéséhez szükséges volt… - Ha fontos, átadhatom neki az üzeneted. Most épp elég elfoglalt.

Kinyomtam a telefont. Fogalmam sem volt arról, kivel beszélhettem, mégis a kezdetleges fájdalom átcsapott dühbe. Úgy éreztem, Baek csak szórakozott velem, ahogy előző este is ezt tette – próbált fogást találni rajtam? Vagy szimplán mocskosabban akart játszadozni?

Az ingerültség elhatalmasodott felettem, és csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell keresnem és beszélnem kell vele szemtől szembe. Dühös voltam a srácra, aki felvette a telefonját; Baekhyunra, amiért többször is próbálta átverni a fejemet és…

Utáltam magam amiatt, hogy beleszerettem Baekhyunba.