Nyolcadik fejezet

Sötét és mámorító

*Chen*

     Kijelentésének hála rögtön elment a kedvem mindentől. Nem akartam foglalkozni a többiekkel, főleg, hogy Jongin is köztük volt. Kedves mosolya biztatásképp hatott rám, így lassan erőltetett görbére húztam számat, és felálltam az ágyról. Omona! Nem is vagyok éhes! Ezt a gondolatomat azonban rögtön meg is cáfolta a gyomrom, mely az ürességtől kordult egyet. Remek! Már a testem is ellenem van... 
     Lustán és kedvtelenül indultam meg Yeol után, ki időközben elhagyta a szobát. Pedig még meg sem válaszoltam a kérdését... Balfasz! Nem akartam ma már semmi mást, csak egy frissítő zuhanyt és a puha ágyat. Annyi kedvem volt a többiekhez, mint egy rakat macskaszarhoz. Komolyan el is felejtettem őket, így még az is bosszantott, hogy egyáltalán meg lettek említve.

     A szobából kilépve egyből szemem elé került mindegyik, hiszen a folyosó ezen része már egybe volt nyitva a nappalival. El kellett ismerjem, hogy Chanyeol szülei minőségi ízléssel rendelkeztek. Ahogy átnéztem Taemin feje felett, a konyhába láttam be, ami a hálónkkal szemben nyílt egybe a hatalmas térrel. Most komolyan csak három lépést kellett volna tennem, hogy ismét a nappalival találjam szembe magam? Már maga a tény, hogy csak át kellett volna mennem egyenesen a helyiségen, hogy egy szoba ajtaján beléphessek... Nagyon felhúzott. Mi a faszért ekkora a lakás? Biztos voltam benne, hogy a többi srác könnyen kiigazodott a helyen. De nekem hugyoznom kellett, bassza meg! Annyi megfigyelőképességem nem volt, mint egy darab szarnak! 

     Összehúzott szemöldökkel indultam meg a többiek felé, majd egy hanyag mozdulattal terültem el a legelső kanapén. A kandallót kezdtem nézegetni, ami a bal sarokban helyezkedett el, közvetlenül a bejárat felőli ajtó mellett. Egy nyaralóba minek egy rohadt kályha? Komoly agyhalálban szenvedhetett a belsőépítész... A felette lógó képről Chanyeol családja tekintett vissza rám, ha nem tévedek, Baekhyunnal karöltve. A kép a bejárat előtt készült, s egy igazi családi idillt mutatott mindenkinek, aki csak kíváncsi szemmel vizslatta a szoba berendezését. A két barát vigyorogva - majdhogynem vicsorogva - bámult a kamerába, csillogó szemekkel, míg az idősebbek csak egymásba karolva mosolyogtak a képen. Hányingerem támadt az egész helyzettől. Micsoda álszent dolog... 

     Gondolataimból Hansol lökdöső karja térített vissza. Egyből a megszokott "Mégis mi a faszt akarsz?!" arckifejezéssel jutalmaztam, így kezeit mentegetőzve emelte maga elé, és biccentett az egyik irányba. Yeol kérdőn tekintett rám, s én megbánó tekintetet próbáltam produkálni - szerintem kevés sikerrel. Nem igazán érdekelt, hogy mire volt kíváncsi. A hangulatom még mindig nem ütötte meg az otthoni szintet, de a fáradtság lassan maga alá temetett, és nem tehetek róla... Ilyenkor nyűgösebb vagyok, mint mikor éhezem...

*Chanyeol*

     Egy kifejezetten vérszegény mosoly - vagyis inkább grimasz - után, kedvtelenül ugyan, de követett. Nem kellett messzire mennünk, a srácok már mind a nappaliban tobzódtak. A vacsorát illetően viszont nem igazán sikerült közös pontot találnunk. Konkrétan ahányan voltunk, annyi félét kívántunk. Egyedül csak abban értettünk egyet, hogy enni kéne valamit, lehetőleg mihamarabb. Próbáltam hagyni, hogy a többiek kibontakozzanak, s a rendelési opciókat leredukálják kettőre, hogy megszavazhassuk végre, mit is enne a többség. Ez alatt a pár perc alatt próbáltam legalább Baekhyun közelébe kerülni, de ahogy tettem felé egy lépést, ő rögtön el is iszkolt a szoba legtávolabbi pontjába, s onnan méregetett szikrákat szóró tekintettel.

     Az isteneit már, Byun Baekhyun! Mégis mire jó ez neked?! Meddig akarod még ezt csinálni? Hogyan békítselek meg úgy, ha esélyt sem adsz rá? Percekig meredtünk még egymásra, én voltam az, aki megszakította a szemkontaktust, elegem lett. A még mindig állva diskuráló Kai, Taemin pároshoz léptem, és tőlük sikerült megtudnom, hogy a választható lehetőségek számát sikerült leszűkíteni, már csak dönteni kellett.

     Ezt a legegyszerűbb, valamint egyben a legóvodásabb módon próbáltuk megoldani: kézfeltétellel. De természetesen ez sem sikerült elsőre. Én pedig kezdtem egyre feszültebb lenni, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy Baek még mindig engem méregetett, mintha főben járó bűnt követtem volna el. A szavazás már harmadjára sem sikerült, mert Jongdae a fülén ült, cseszett reagálni a kérdésre, csak undorodottan bámult maga elé.

     - Jongdae - meg sem mozdult - Jongdae! - lassan Hansol bökdösésére már kezdett felfigyelni, de a hangom továbbra sem jutott el hozzá - Jongdae, idefigyelnél már végre?! - rivalltam rá, mikor álszent, bűnbánó arckifejezéssel rám nézett - Nem érdekel minek köszönhető azaz undorodott grimasz a képeden, de legalább arra válaszolj, ha kérdezünk valamit - lassan, a mondat végére már visszatért a hanglejtésem a megszokott fázisába. - Ha pizzát rendelünk, az neked megfelel? - úgy voltam vele, hogy elé már nem mutatom fel a másik alternatívát is, ha nem figyelt, így járt. Én pizzát akarok enni, ennyi örömöm már csak lehet, mielőtt még Baek legyilkol a tekintetével.

*Chen*

     Eleinte csak a düh bugyborékolt fel bennem. Mégis mit képzel, hogy így beszél velem? De utána másfajta érzés kezdett eluralkodni rajtam. A szégyenkezés? Mégis miért kéne nekem szarul éreznem magam?! Szarok rá, hogy nem figyeltem. Nem vagyok éhes.

     - Nekem aztán mindegy - válaszoltam félvállról, majd felálltam ültemből. A konyhába indultam, inni akartam pár kortyot, s mivel már tökéletesen tudtam, hogy a felső szekrények közül a polcosban voltak az üvegpoharak, így nem kellett Yeol útmutatására hagyatkoznom. Még elcsíptem Jongin grimaszos félmosolyát és Yeol szemrehányó tekintetét, de nem kifejezetten foglalkoztatott. Ha nem vagyok éhes, akkor nem. Nem fogják rám erőltetni, bassza meg!

     Meglepetésemre, mikor Baekhyun mellé értem, belém karolt, és úgy indult meg velem a konyhába. Az arca bosszankodástól és méregtől volt eltorzulva, amit csodálkozva figyeltem. 

     - Valami baj van?

     - Úgy néz ki? - szarkasztikus kérdés a kérdésemre. Remek! Szememet forgatva emeltem el róla tekintetemet, és nem törődve csimpaszkodó karjával mentem tovább. Nem is tudom, minek kérdeztem meg. Én sem válaszoltam volna neki, hasonló helyzetben.

     Miután levettem nagy nehezen az egyik poharat, gyorsan átöblítettem, s öntöttem bele pár korty vizet. Baekhyun zavarba ejtő tekintete azonban nem eresztett. Olyan érzésem volt, mintha rám haragudott volna. De ez hülyeség, nem? Hiszen nem késtük le a gépet, biztonságban megérkeztünk és még be sem szóltam neki, csak hálálkodtam. Sőt, még Yeol mellett is ülhetett a repülőn... Várjunk csak... 

     - Miért nem te alszol Yeollal? - tettem fel a kérdést, melynek valószínűleg sok köze volt a problémáihoz. 

     - Hidd el, jobb így neki - mosolygott hamiskásan, s a falnak dőlve nézett végig rajtam. 

     - Lehet. De én nem kifejezetten repdesek az örömtől - horkantottam egyet, mely a nem tetszésemet fejezte ki, és önkéntelenül jött ki belőlem. Baekhyun egyből felhúzta az egyik szemöldökét, mintha várná a folytatást, mert nem hisz nekem. - Mellette kell aludjak, Baek. Ne szórakozz már! A halott nagyanyám is jobb társaság lenne.

     - Még bármi lehet - vont vállat, majd kérdő tekintetemet látva egyből folytatta. - Meleg vagy, Chen - tárta szét karjait, mintha a világ legegyszerűbb dolgát közölte volna. Az arca és az egész helyzet hatással volt rám. Olyan szinten tört ki belőlem a röhögés, mint alig negyed órával ezelőtt benn a szobában. 

     - Nagy forma vagy, Baek! Ez eddig fel sem tűnt - kacarásztam tovább, miközben kifelé menet megveregettem vállát. A nappaliba érve már csak Yeollal és Taeyonggal találtam magam szembe, így meg sem álltam. Egyenesen a szobába indultam, hogy mihamarabb lezuhanyozhassak végre. Nagyon hosszú volt ez a nap... 

*Chanyeol*

    Most komolyan, van valami a levegőben, amitől mindenki ilyen hisztis lett, vagy mi a franc? Letaglózva néztem a szobából karöltve kivonuló Baekhyun - Jongdae páros után. Persze, az hiányzik még, hogy ezek ketten összefogjanak ellenem.
    Amint letudtuk a rendelést, szép lassan elkezdett mindenki visszaszállingózni a szobájába pakolászni, fürdeni, kinek mihez volt épp ereje. Én csak álltam egyhelyben, és emésztgettem a dolgokat. Kezdtem úgy érzeni, hogy van valami - nem kis dolog -, amiről nem tudok, és az miatt kezdenek felhalmozódni a problémák.
    - Mégis mi ez a hatalmas feszültség közted és Baekhyun között? - Taeyong olyan váratlanul szólt hozzám, hogy ahogy ránéztem, hirtelen fel sem ismertem.
    - Ha én azt tudnám, már rég nem lenne feszültség közöttünk - vártam, hátha kinyög még valamit, vagy elmegy, de továbbra is csak várakozón nézett, így folytattam. - Baek világ életében hisztis volt, de ha kiismeri az ember, tudja kezelni. Szereti, ha körülzsongjak és lesik minden kívánságát, így könnyen hagyja magát megbékíteni. Viszont, mint láthatod, jelen helyzetben nem éppen.
    - És Jongdae? - Az a kutakodó tekintet... Ez a gyerek most vagy tud valamit, amit én nem, vagy csak szimplán marha kíváncsi.
    - Vele nem tudom mi van, semmi baja nem volt addig, amíg nem szóltam neki, hogy el kéne intézni a vacsorát. - Ezután csak csendben meredt rám, de tekintetén látszott, hogy épp dolgozza fel az újonnan megszerzett információt. Szinte - mondhatni - végszóra Jongdae szelte át a szobát, csak épphogy felénk nézett, de nem szentelt nekünk különösebb figyelmet.
    - Utána kéne menned. - Na nem mondod?
    - Lehet hagyni kéne lehiggadni. - Tűnődtem el egy pillanatra, de végül mégiscsak utána mentem, bár nem az volt a célom, hogy beszéljek vele. Nem éreztem úgy, hogy megsértettem volna bármivel is, így nem állt szándékomban a bocsánatáért esedezni. Be akartam fejezni a pakolást, hogy a vacsora után már csak fürdenem kelljen, s végre alhassak egy jót.

*Chen*

     Egy pillanatra megbabonázva néztem a hatalmas, puha ágyat. Legszívesebben már abban a pillanatban rávetettem volna magam, de ahogy lépteket hallottam a folyosó matt parkettáján, inkább megindultam a fürdő felé. Magamra zártam az ajtót, s utam elsőnek csak a tükör elé vezetett. Bevett szokás volt már, hogy zuhanyzás előtt végigmértem arcom minden szegletét. Mindig is helyesnek tartottam magam, de a dicséreteket rosszul fogadtam. Utáltam, ha megjegyzést tettek az arcom bármely szegletére, hiába volt az pozitív. Mindig hülyeségeket kezdtem el papolni, ha valaki bókolni kezdett nekem. Akkor mindig csak egy ember jutott eszembe, ki igéző ajkaival ejtett ki minden dicséretet, mely arcom és alakom tökéletességét bizonygatta. Eleinte fájt minden alkalommal, s legszívesebben inkább csak képen töröltem volna az illetőt. Később már odáig jutottam, hogy zavartság ült ki arcomra, s dadogva benyögtem valami hülyeséget, amin jót nevetett egy-két szexpartnerem. Lényegében nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy ki röhögött ki, és ki nem, egyik iránt sem éreztem soha semmi többet a szimpla vágynál. 
     A rossz emlékek lassan férkőztek be elmémbe, s támadták be érző szívemet, melyet nehezen viseltem. A súlyos gondolatok mindig megnehezítették az estéimet, mikor minden túlságosan hasonlított az akkori körülményre. Hiába próbáltam mindent elűzni, az agyam legmélyebb bugyrába lakatra zárva elrejteni, nem ment. Mindig feltört, s markolászta sebektől csúf szívemet. Sötét és mámorító. Az érzelmek kavarogtak bennem, a jó és a rossz egybefonódva marcangolt belülről, mely ellen képtelen voltam tenni.
     Hideg vízzel mostam meg arcomat egymás után háromszor is, hogy minden képzelgést, az összes gondolatot elkergessem a kis helyiségből, melyet ismét magamnak idéztem elő. Miután megbizonyosodtam arról, hogy ennyivel túlélem az estét - és talán nem fogok kiborulni a tény miatt, hogy Yeollal kell aludjak - beálltam a zuhanykabinba, s lassan kezdtem folyatni magamra az eleinte hideg, majd egyre melegebb vizet. 

*Chanyeol*

    A szobába belépve arcon csapott az üresség, Jongdae nem tartózkodott a helyiségben, bár a fürdő zárt ajtaja, és az onnan kiszűrődő halk motoszkálás hangja tudósított hollétéről. Ahogy a széttúrt ágyra néztem zavaró frusztráltság lett rajtam úrrá. Felrémlett előttem, ahogy alig negyed órával ezelőtt hatalmas nevetések között teste meg-meg vonaglott kutakodó ujjaim alatt. Szinte újra éreztem ujjbegyeimen bőre melegét, s az alhasán megbújó szőrszálak pelyhes tapintását. Hatalmasat nyeltem, de így sem sikerült legyűrnöm a torkomban növekvő, izgalom okozta gombócot.
    Az ágyról az ajtó falapjára vezettem a tekintetem. Az ajtó mögött Jongdae teljesen meztelenül állt a zuhanyrózsa alatt. Gondolataim vad vágtába kezdtek, hogy mégis milyen mocskosabbnál mocskosabb dolgokat művelhetnénk mi abban a kétszemélyes zuhanykabinban, miközben a langyos víz tisztára mosná tetteink. Vajon mégis mikre lehet képes az a vadmacska? Csak akkor ocsúdtam fel, hogy mégis mit művelek, mikor a zár nem engedett a kényszerítésnek, s nem engedett be a fürdőbe. Kulcsra zárta. Megrökönyödve néztem végig magamon; jobb csuklóm a nadrágomban, már teljesen merev tagomat simogatva, a másik pedig a zárt ajtó kilincsén. Úgy kaptam el a kezem a kilincsről, mintha megégetett volna. Mégis mit művelek?! Ha nem zárta volna be az ajtót, és én rányitok... És most mit kezdjek magammal?! Mégsem terülhetek el az ágyon és verhetem ki magamnak, miközben Ő itt van tőlem alig hat lépésre. Az agyam hihetetlen sebességgel pörgött, hogy bármilyen nemű megoldást találjon, mikor aztán bevillant: a kerti budi. Nem épp egy meghitt hely, de szükség esetén tökéletes. Megigazítottam a nadrágomat, és szinte rohantam kifelé a házból, nagyon reméltem, hogy senkivel sem fogok összefutni.
    Ahogy rám csukódott a wc ajtaja, hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem. Rögtön a sliccemhez nyúltam és a bokámig toltam a nadrágom az alsómmal együtt, a lendülettől kifordult a telefon a zsebemből, de abban a helyzetben nem érdekelt. Ahogy magamhoz nyúltam újra felidéztem magam előtt azt a képet, ahogy Jongdae meztelen testét képzeltem el a zuhany alatt. Alig bírtam visszafogni magam, így örültem, hogy senki sem volt a közelemben, így nem jöttem zavarba hangos nyögéseim miatt. Túl élethű volt az ábránd, ahogy ő kulcsolja ujjait körém, s markol meg erősebben néha. Szinte már csak egy hajszál választott el a beteljesüléstől, mikor rezegni kezdett a telefonom a padlón, de képtelen voltam már ráfigyelni, nagyobbat élveztem, mit korábban bármelyik önkielégítésem alkalmával.
    Miután helyreraktam magam a telefonomnak is szenteltem némi figyelmet, apám keresett. Tipikus, mindig a legjobb pillanatokban tudott hívni. Nagyjából fél órát beszélhettünk, s pont jókor raktam le a telefont, mert meg is érkezett a vacsoránk. Szemeim rögtön felragyogtak, el is felejtettem, mennyire éhes vagyok már. Természetesen a kajaszag mindenkit előcsalt a rejtekéről, és az étkezőben egy kifejezetten vidám légkörben sikerült megvacsoráznunk. Jongdae természetesen nem jött, hogy csatlakozzon hozzánk, de mégiscsak jobbnak láttam, hogy viszek neki is egy szelet pizzát, ne üres hassal kelljen lefeküdnie.
    Viszont nem voltam felkészülve arra, ami a szobánkba belépve várt. Jongdae az ágy szélén ülve, egy szál köntösben nyomkodta a telefonját, ahogy enyhén előre görnyedt, vizes, barna tincsei az arcába lógtak. Szinte imádkoztam magamban azért, hogy a köntös alatt legalább egy alsónadrág legyen rajta. Torkomat enyhén megköszörültem, hogy enyhítsem zavarom, mire rám kapta sötét szemeit.
    - Mentettem neked is egy szeletet - nyújtottam felé a tányért, mozgásom kissé darabos volt. Próbáltam rejteni előle zavarom, mert hát ugyan ő nem tudja, de elég élethűen sikerült elképzelnem nemrégiben ahogy a zuhanyzóban szeretkezünk.


*Chen*

     Próbáltam minden kellemetlen érzésemet a lefolyóba engedni a vízzel együtt. Közel fél órát a zuhanyrózsa alatt áztattam magam, majd nagy nehezen átmostam magam tusfürdővel. Miután kiszálltam, nagyjából áttöröltem magam a törülközővel, majd felvettem az első köntöst, amit a mosdó alatti szekrényben találtam összehajtogatva. Egyetlen egy sötétebb színű volt, a többi mind sárga és rózsaszín kikopott és élénkebb változatában lapult egymás tetején. Nőuralom, basszus. 
     A fürdőből kilépve kellemesen csapott meg a hűvösebb levegő, ami a késői nyári időnek volt köszönhető. A fürdőben már a pára kényelmetlenül füllesztő volt, így nagyot szippantva a levegőből léptem a táskám elé. Lábamon és karomon végigfutott a hideg, ahogy felforrósodott bőröm kezdett lehűlni. Egy alsónadrágot vettem elő, majd miután magamra kaptam, kirontottam a krém színű szobából, hogy valami hűsítőt vigyek be magamnak az éjjelre. 
     A ház minden szeglete sötétségbe burkolózva fogadott magába. Oldalra fordulva a másik két szoba ajtaja alatt fénycsóva világította meg a folyosó parkettáját. Mosolyogva indultam el a sötét nappalin keresztül, ami a külső világításnak köszönhetően épphogy kivehető volt. A konyhában felnyomtam a villanyt, ami elsőnek a saját szememet is kiégette. Most komolyan... Hol van Chanyeol? A pohárba hideg vizet engedtem, és lassan kezdtem visszafelé sétálni. A lámpát égve hagytam, hogy legalább az némi látásban segítsen a visszaúton.
     A szobában még mindig nem tartózkodott egy lélek sem, így a táskám felé álltam, és kutatni kezdtem a fogkefém után. Majd holnap kipakolok. A franc fogja mindezt kidobálni még ma este. Az óra közel fél tizenegyet ütött, így már a szervezetem parancsolt a puha ágyba, mihamarabbi alvásra invitálva. Nem szoktam korán feküdni, de az utazás alatt is alig hunytam le a szememet, és ezt már én is megéreztem. Ki voltam fáradva, de Chanyeolt jobb lett volna megvárnom. Még mindig nem kérdeztem meg, hogy ki hol alszik, így elsőnek meg akartam érdeklődni a dolgokat. Biztos, ami biztos alapon.
     Alig öt perc telt el, a házon orbitális hangzavar lett úrrá. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy megérkezett a várva várt vacsora. Még mindig nem éreztem magam éhesnek, így inkább ki se tettem a lábam. Az ágy szélére letelepedve kezdtem nyomkodni a telefonomat. Elsőnek weibora néztem fel, majd miután meguntam, felléptem instagramra is. Nagyokat mosolyogva néztem az idétlenebbnél idétlenebb képeket, amiket az egyetemről ismert hallgatók tettek közzé.
     Az ajtó nyílására lettem figyelmes, de csak akkor emeltem fel fejemet, mikor meghallottam torkának mély köszörülését. Nagyot fújtatva húztam fel egyik szemöldökömet, majd kerestem a megfelelő szavakat. Mégsem akarom elküldeni a faszba csak azért, mert megszánt egy szelettel...
     - Mondtam, hogy nem vagyok éhes.


*Chanyeol*

     Na nem mondod?! Sejtettem, hogy nem vagy éhes, ha már nem toltad ki a segged kajálni. Ennyire még én sem vagyok sötét. Csak úgy pattogtak köztünk a feszültség szikrái, amik az alapból kellemetlen helyzetemet még inkább azzá tették.
     - Gondoltam, de azért mégsem kéne üres hassal lefeküdnöd - próbáltam egy vérszegény mosolyt küldeni felé, de nem nagyon akart megenyhülni. Pár pillanatig még totyorogtam a tányérral a kezemben, nem tudtam mit kezdjek a szituációval, végül csak leraktam a tányért az éjjeliszekrényre. Innentől majd ő kezd vele valamit, én ki nem mászok vele a konyhába.
     Úgy nézett rám, mintha minimum földönkívüli lennék, én pedig sajnos nem láttam a fejébe, hogy megtudjam, mégis mit gondol. Fél szemmel láttam, ahogy tekintetét elemelte rólam, és újra beletemetkezett a telefonjába. Ahogy az ágyra néztem, az szinte üvöltötte, miszerint minden vágya, hogy végre a párnák közé zuhanva az édes alvás magáévá tehessen. Így a szekrényhez léptem, s elővettem egy tiszta alsót és egy felsőt, ami a kupac tetején volt, nem válogattam.
     - Jongdae - fordultam hirtelen felé, már a fürdő ajtajából, fürdeni mentem volna, de még eszembe jutott valami. -, kérhetnék tőled egy szívességet? - szinte biztos voltam a nemleges válaszban, de mivel nem volt mit vesztenem, 'próba-szerencse' alapon rákérdeztem.