Hetedik fejezet

"Mindjárt ott vagyunk"

*Chen*

     Mintha nem is én lettem volna. Menekültem Jongin közelségétől, így mikor választani kellett, ki melyik kocsiba száll be, akkor én voltam az első, ki Yeol járgányához rohant a hatalmas csomagjával. Persze a hatalmas füleit is lekörözte az akkori vigyor, mely elterült az arcán, ami abban a percben le is hervadt, mikor Baek kőbunkó hangon jelentette ki, hogy nem hajlandó Chanyeol társaságában utazni. Még én is meglepődtem egy pillanatra a mondatán, de inkább beszálltam akkor már az anyósülésre, a csomagokat a langalétára bízva. Nem volt kedvem már álldogálni, s mindenki annyira Baekhyunra figyelt, hogy közel öt percig csak a durcás pofáját méregették, holott már rég úton lehettünk volna.
     Yeol az ajtón behajolva kérdezte meg, hogy én mennyire támogatom azt az ötletet, hogy pihenő nélkül szántsuk végig a három óra autóutat. Hamar leráztam, hogy nekem teljesen mindegy, hiszen enni a kocsiban is tudunk. Hatalmasat szusszanva mászott ki a légkörömből, miközben motyogott még valamit. Biztos voltam benne, hogy a wc szót hallottam, így már akkor vigyorogva gondoltam végig a lehetséges időtöltést, melyet egész úton alvás helyett csinálhatnék. Úgy éreztem magam, mint aki közel két hetet végigaludt, annak ellenére, hogy majdnem az egész utat éberen töltöttem.
     Érdekes módon feldobott az, hogy elfoglalhatom magam, s nem otthon kellett sanyargatnom a sorsomat. Ráadásul mégiscsak a barátaimmal jöttem el, amit ki akartam élvezni. Még ha nem is én akartam, hogy mellém szegődjenek, mégis kitartottak mellettem, pedig nem voltam soha valami nyílt. Bár nem gondoltam, hogy képes lennék mindegyikre az életemet bízni, azért be kellett látnom, hogy a bizalom alsó fokát meglépték, már csak rajtam állt minden. Nekem is bizonyítanom kellett volna, s nem csak tengetni a napjaimat mellettük.

     - Komolyan gyök kettővel fogjuk megtenni az utat? Így nem csak három órás lesz... Direkt csinálod?
- mérgelődve nézegettem az elillanó fákat. Bár a mosoly mindvégig arcomon játszadozott, mégiscsak felhúzott, hogy a hatalmas kocsisor miattunk halad olyan lassan előre. Előttünk senki nem vezetett, és már minimum húsz jármű elhajtott mellettünk dudálva. Chanyeol pedig mint egy nyolcvanéves nyugdíjas, szépen lassan vezetett azzal a kifogással, hogy nem akarja, hogy Jongin a segghülye fejével leszakadjon rólunk. Mégis kit érdekelt volna, ha eltéved? Legalább lett volna mivel szívni a vérét. Ráadásul nem hiszem el, hogy a hatvanas vagy hetvenes tempót nem bírta volna tartani.
     Lábaimat a műszerfalra raktam, majd Hansolt kezdtem nézegetni a visszapillantóban. Már az út felénél elnyomta az álom, s egy szavunkra sem mozdult meg. Ringatózott feje a kocsi lassú mozgására, szemhéja néha megrándult, ezzel jelezve, hogy még mindig él. Mellkasa ütemesen mozgott fel-le, s vele együtt a biztonsági öv is szorosan lapult felsőjén. Eléggé visszafogta, így elérve, hogy a srác ne keljen fel nyak- és derékfájással.
     - Yeol! Pisilnem kell. Muszáj megállnod, hallod? - ismételtem magam már sokadjára. Közel húsz perce kezdtem a játékot, de valamiért nem volt rá vevő. Eleinte csak nevetett rajtam, ám most már csak szemet forgatva vezetett tovább. Pedig ennyi idő után tényleg komolyan is gondoltam. - Ide fogok hugyozni. Felfogtad? - Oké, kicsit túloztam. De igazán figyelembe vehette volna a másik személy hólyagját.
     Halvány mosollyal nyugtázta az újbóli próbálkozásomat. A kedvét semmivel nem tudtam elrontani, ami az én hangulatomat is csak javította. Néha meguntam, és pár perc szünetet tartottam, de utána ismét rákezdtem. Egy idő után úgy éreztem, ha nem áll meg, akkor tényleg összehugyozom magam, de ezeket a kijelentéseimet csak lezárta annyival, hogy ő megkérdezett a pihenőről.
     - Nem várhatod el, hogy visszatartsam! Közel tizenegy órája nem láttam wc-t, basszus! Nem hiszem el, hogy neked nem kell. Tuti voltál, míg a kocsit kibéreltétek... - szemeimet összehúzva raktam keresztbe magam előtt drámaian a karjaimat, hogy észlelje bosszúságomat. Nevetésben tört ki, s szemét forgatva paskolta meg jobb combomat.
     - Mindjárt ott vagyunk.
     - Inkább vezess! - fújtam ki a levegőt, majd kinéztem ismét az ablakon. Még az hiányzik, hogy egykezes vezetéssel letérjen az útról. Idióta - fújtattam még egyet, miközben arcomon ismét elterült a mai nap folyamán oly' sokat látott mosolyom. Jó kedvem volt, s ezt nem tudta semmi elrontani. Még a hólyagom sem! 

     Mikor Chanyeol lassítani kezdett, s mondta, hogy keltsem fel Hansolt, mert megérkeztünk, akkor az ablakra tapadva figyeltem a környezetet. Egy fél pillanatra el is felejtettem, hogy pisilnem kellett, de mikor kimásztam az autóból, akkor igenis képes lettem volna összehugyozni magam. Egyhelyben kezdtem totyogni, várva, hogy Yeol észrevegyen. Mikor ez bekövetkezett, felém hajított vigyorogva egy kulcscsomót, így nem is foglalkoztam senkivel és semmivel. Rohanni kezdtem a bejárat felé.
     A nyitással egy kicsit elszöszöltem, de csak mert egyik kulcs sem akart engedelmeskedni! Minek ennyi szar erre? Emeltem fel fél pillanatra magam elé a tárgyat, míg kiválasztottam a következő próbára alkalmas kulcsot.
     A zár halk kattanással jelezte, hogy az ajtó immáron nyitva áll, így be is estem rajta. Egy pillanatra még az állam is a földet súrolta, de hamar nadrágomhoz nyúltam, s nézelődni kezdtem, hogy mégis a két folyosó közül melyiken induljak el, ami képes egy mellékhelyiségbe vezetni engem.


*Chanyeol*

     Figyelemmel kísértem Jongdae szenvedését a zárral, s miután láttam, hogy bejutott az autóból kikászálódó Baekhyun felé indultam, majd barátian vállba vertem, hogy rám figyeljen.
     - Akkor miénk a közös szoba, ugye? - kérdeztem mosolyogva, és nyúltam a csomagja után, igazából több mint tíz óra "nem beszélek veled" után nem nagyon tudtam hogy szólhatnék hozzá.
     - Nem, - csapta el a kezem - Teaminnel szeretnék aludni - válaszolt szárazon, miközben tekintete szikrákat szórt.
     - Ehm...- hallottuk meg Minnie bizonytalan hangját - De én Kaival szerettem volna aludni...- nézett rám kétségbeesetten, mintha bármiben is a segítségére lehetnék, hisz szemmel láthatóan ebben a helyzetben én maradtam jelentősen alul.
     - Jól van, akkor mi hárman megyünk a pótágyazott szobába. Nem áll szándékomban a gyerekekkel lenni - bökött fejével a hintaággyal szórakozó Hansol és Taeyong felé.
     Csak lesújtottan bólintottam egyet, mondván, hogy tudomásul vettem akaratát, nem bírtam már tovább állni rideg tekintetét, így visszaindultam a kocsihoz Jongdae csomagjáért. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek-e a kialakult helyzetnek, hisz egész sok jóval kecsegtethet az a tény, hogy egy franciaágyon kell osztoznom a kelkövetkező héten azzal a vadmacskával, de így, hogy neki ebben nem volt beleszólása tartok attól, hogy ki fog borulni.
     Felkaptam az ő sporttáskáját is a földről, majd elindultam utána, a ház belseje felé. A Taemin, Kai, Beak hármas elmélyülten diskurált a csomagjaik felett állva, vidámságukból tisztán levehető volt, hogy barátom csak rám fúj, ha nem vagyok a közelében kifejezetten jól érzi magát. Ez pedig bántott, nagyon is. Főleg, hogy nem tudtam, milyen bűnt követtem el ellene.
     Belépve a nyaralóba rögtön a hálónk felé vettem az irányt, körbe sem néztem igazából. Csak miután leraktam a táskákat az ágyra, akkor vettem észre, hogy a szobához tartozó fürdő ajtaja tárva nyitva. Valószínű a másik szobából nyíló fürdőt találta be, végülis is az közelebb van. Valamiért nem voltam teljesen biztos abban, hogy a drágának sikerült megtalálni a mellékhelyiséget, így kíváncsiságból átmentem a másik szobába. A két kétágyas szobának egy közös fürdője volta, ami szintén még mindig érintetlenül állt, így már teljesen biztos voltam, hogy a megérzésem valósnak bizonyult: Jongdae eltévedt. Muszáj volt elvigyorodnom szerencsétlenségén, de rögtön a keresésére is indultam. Csak az hiányzik még nekem, hogy összepiszkítson valamit, és takarítani kelljen utána.
     Legnagyobb meglepetésemre a konyhában találtam rá, egész nyugodtam ácsorgott a pult előtt és nyitogatta a felső szekrényeket. Most éhes vagy pisilnie kell? Nem épp összetévesztendő a kettő.
     - Hát te meg mit csinálsz itt? - kérdeztem rá meglepettem, mire pánikkal telt tekintetét rám kapta hirtelen, szinte még én is megijedtem.


*Chen*

     A hatalmas nappali lenyűgözött, de annak köszönhetően sem tudtam meg, merre kellene indulnom. Így hát a bal folyosón kezdtem el lépkedni, miközben egy kissé megrángattam a nadrágomat ágyékomnál. Úgy éreztem, menten szétrobban a hólyagom. Benyitottam az első ajtón, ami közvetlenül szembe jött velem, de abban csak pár fotel volt, könyvespolc és egy íróasztal tökéletes rendben. Takarítani is járnak ide? 

     Az ajtót becsuktam, majd elkanyarodtam a folyosón, mely a konyhában ért véget. A pultok teteje ragyogott a tisztaságtól, az étkezőasztalt négy szék ölelte körbe, s a falról lógó csillár is iszonyat drágának festett a márványozott konyhabútorok mellett. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Soha nem fogadott még ilyen körülmény. Yeol otthona is hasonló? Párszor rendeztek náluk bulit, de soha nem mentem el azokra. Mindig is beképzelt hülyének tartottam, aki előttem valamiért nem mert megszólalni. Valószínűleg tartott tőlem, amit nem is csodáltam volna. 

     A szekrényeket kezdtem el nyitogatni. Kíváncsi voltam, hogy mit rejtenek, hiszen ekkora fényűzésben biztos voltam benne, hogy egyik sem üres. Nem is kellett tévednem, ám amikor már a harmadik felső szekrényt nyitottam ki, Yeol hangja szakított meg a tevékenységben. Bassza meg! 

     - Nem találtam a wc-t - álltam meg egyenesen, s zavaromban a tarkómat kezdtem vakargatni. Miért most jött be? Mégis mit gondolhat? Még csak most jöttünk, én meg már a konyhában tolakszom... Biztos még nagyobb parasztnak tart, mint eddig. Éreztem, hogy arcom égni kezdett, így szememmel a padlót kezdtem fürkészni. Aigoo!

*Chanyeol*

     Annyira édes volt, ahogy ott állt egyhelyben, zavarában a tarkóját vakargatva, mint egy csínyvetésen kapott kisfiú. Ahogy pörögtek a másodpercek arca elkezdett kipirulni, s ahogy összehúzta magát, lehorgasztotta fejét, éreztem, ahogy kétkedő szívem megenyhül. Végtelenül aranyos és elveszett volt, legszívesebben odaléptem volna hozzá, hogy szorosan magamhoz ölelhessem apró kis testét, de az a pár önfeledt óra, amit vidáman együtt töltöttünk, még nem hatalmazott fel erre a tettre.

     Megpróbáltam elrejteni a mosolyom, nem akartam, hogy úgy érezze, őt nevetem ki, mert kínos szituációba került, de éreztem, hogy ajkam szélei meg-meg rándulnak néha. Elé léptem, s kezem óvatosan tenyerébe vezettem. Apró mancsa szinte elveszett az én hatalmas lapátkezemben, ez pedig szinte megmelengette a szívem. Nem mertem erősen megszorítani, hisz tudtam, nagyobb erő van bennem, mint amennyivel tisztában vagyok. Féltem, hogy fájdalmat okoznék neki. Érintésem nyomán elpirult orcáját rám emelte, majd zavarában rögtön meg is rántotta kezét, hogy kiszabaduljon ujjaim fogságából. Ám ahogy jelentőségteljesen ránéztem, rögtön szót fogadott a néma kérésnek, és követett a fürdő irányába.

     Tudtam, hogy tempósabban kellett volna haladnom, tekintettel a szükségleteire, mégsem voltam rá képes. Lépéseim szinte egyre csak lassultak, úgy kellett kényszerítenem magam egy egységes tempóra. Ki akartam élvezni a pillanatot, ahogy meleg bőre az enyémhez ért, puhasága jóformán cirógatta ujjaim. Sosem hittem volna, hogy egy férfinek is lehet ennyire puha a bőre. Szinte felpezsdült a vérem, egyetlen mozdulat, egy apró rántás és teste az enyémnek ütközne, egymáshoz feszülne, és végre megízlelhetném kacéran íves ajkainak ízét. Szívem egyre hevesebben dobogott, szinte már imádkoztam magamban, nehogy elkezdjen a tenyerem is izzadni.

     Ahogy beléptünk a közös szobánkba, és meglátta a fürdő ajtaját, hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt fel torkából. Majdhogynem rohanva csukta magára a mellékhelyiség ajtaját, melyen jót mosolyogtam.


*Chen*

     Próbáltam úrrá lenni zavaromon, hiszen így még kellemetlenebbé tettem az egész szituációt. Annyira gáz. Hallottam, ahogy Yeol egyre közelebb jött hozzám, de nem voltam felkészülve, hogy felnézzek rá. Még mindig égett az arcom, így biztos voltam benne, hogy szemmel láthatóan borított el a pír, mely nem kegyelmezett a tolakodó viselkedésem miatt. Arra viszont nem számítottam, hogy Yeol megfogja a kezemet. Rákaptam tekintetemet, elfelejtve, hogy valószínűleg a paradicsomhoz hasonlított az arcom. Megpróbáltam elrántani a kezemet, de mikor szemei kissé összeszűkültek, csak még jobban zavarban éreztem magam. Ismét lehajtottam a fejem, s tűrtem az egyre elviselhetetlenebb égető érzést, mely Yeol zavarba ejtő viselkedésének volt köszönhető. Haragudtam magamra, hogy ilyen helyzetbe kevertem magam, de jobban haragudtam a mellettem lépkedőre, hogy kihasználta mindezt. Igen, kihasználta. Ilyen szintű zavar mellett nem tudok önmagam lenni; nem tudom kiosztani az idióta fejét, ha épp versenyre mehetnék egy érett paradicsommal, hogy melyikünk pompázik élénkebb színben. 
     Engedelmesen ballagtam Yeol mellett lehajtott fejjel. Ezt nem fogja megúszni ennyivel. Miért élvezi a zavaromat? A szoba küszöbét átlépve megláttam a fürdő jellegzetes bronzos színben pompázott csempéjét a nyitott ajtón keresztül, így kiszabadítva kezemet barátom hatalmas kezeiből lendültem meg a helyiség irányába. Már csak azon tudott járni az agyam, hogy megkönnyítsem végre magamat.
     Miután végeztem, egyből a tükörhöz léptem, s szemügyre vettem magam. Még én is hátra hőköltem kinézetemtől, mely a hosszú utazásnak volt köszönhető. Mondjuk... A közel tizennégy óra az mégiscsak tizennégy. El sem tudtam hinni, hogy ennyi idő telt el azóta, hogy felkeltem reggel. Ráadásul így is késtem. Visszagondolva arra az adrenalinra, melyet akkor éreztem, mikor rohanva próbáltam nem lekésni a járatot...
     Arcomat bő vízzel leöblítettem, majd a hajamon is igazítottam. A tükörből csodáltam a berendezést, melyet ez az apró helység tudhatott magáénak. Hozzá voltam szokva az otthoni kék színéhez, de be kellett látnom, hogy a barna ezen árnyalata is tökéletes hangulatot teremtett a fürdőnek. A tükör aranyozott keretet kapott, a fürdőszobai szekrények krém színben tengették napjaikat, melyeket jelenleg nem voltam képes kinyitni. Eszembe jutott a konyhai jelenet, s még ha ide nem is nyitott volna be Yeol, inkább megvártam, míg nem látogattam vissza a fürdés miatt.
     A helyiségben még egy kétszemélyes zuhanyzó volt, s tőle jobbra helyezkedett el a wc, ami ugyanolyan patyolat tisztának hatott, mint minden más ebben a szobában. Egytől egyig minden szeglet fénylett, ami kezdett sok lenni. Komolyan járnak ide takarítani?
     A fürdőből kilépve Yeol terpeszkedő alakja fogadott. Épp a sporttáskájából dobálta a hatalmas franciaágyra a rengeteg sapkáját és cipőjét. Egy ideig az ajtó karfájának dőlve mosolyogtam azon, hogy ennyi mindent hozott magával ruhán kívül, de egy idő után zavarni kezdett, hogy csak ezeket a kiegészítőket pakolta ki szépen sorjában a matracra pakolva. Egy darab felsőt sem vett még ki, de még nadrágot sem. Azok külön táskában vannak? Megnéztem a másik két sporttáskát is, ami a szobában volt, s meglepetten tudatosultak lassan a dolgok.
     - Mit keres itt az én táskám? - löktem el magam a karfától, s nem tudtam levenni a saját holmimról a tekintetemet. Ez most komoly?


*Chanyeol*

     Ahogy szapora léptekkel igyekezett a fürdő felé, nadrágja megfeszült hátsófelén, amitől összefutott a nyál a számban. Kár lenne tagadni, hogy roppant kívánatos félgömbökkel rendelkezik. Annyi szent, hogy Jogdae formás segge messze megérne egy ajtócsapkodást. 
     Miután ezt így elkönyveltem magamban, inkább hanyatt vágódtam az ágyon, nehogy aztán még tovább fűzzem a gondolatmenetet. Indokolatlan vigyorgás lett úrrá rajtam örömömben, mikor érzékeltem, hogy nem lóg le a lábam az ágyról, és kényelmesen elférek. A kényelem és a hosszú nap fáradalmai hatására éreztem, ahogy szép lassan magába szippant a fáradtság. Így hát inkább felültem, mielőtt még elalszok.
     Felültem az ágyon, és magamhoz húztam az egyik táskámat, majd szépen, óvatosan elkezdtem kipakolni a sapkáimat és a cipőket, amiket magammal hoztam. Végül aztán jobbnak láttam, hogy két sporttáskát hozzak magammal, így biztos lehettem abban, hogy a sapkáim sérülésmentesen vészelhették át az utat. Teljesen belefeledkeztem abba, amit csináltam, így nem tűnt fel, hogy Jongdae mikor is végezhetett a mosdóban. Csak akkor érzékeltem jelenlétét, mikor hozzám szólt. Amikor meghallottam a hangját, rendesen meg is ijedtem, majdnem eldobtam a kezemben tartott cipőt.
     Teljes testemmel felé fordultam, de nem raktam le a kezemben tartott lábbelit, jobb híján abban kerestem kapaszkodót. Arcára tisztán kivehető sokk ült ki, ami megrémített, nem tudtam mire vélni. Eddig annyira jól elvoltunk, most viszont nem tudtam olvasni a tekintetében. Hát ennyire felzaklatta volna, hogy velem kell együtt aludni? Tényleg ennyire utálna? Vajon most haragudni fog rám, mert nem lehet együtt Kaijal? Kezdtem egyre inkább kétségbeesni. Azt hittem, tudom majd, hogyan kezeljem ezt a szituációt, de nem. Mégsem álltam még kész arra, hogy szembekerüljek azzal a ténnyel, hogy ilyen szinten nem kedvel. Nagyot nyelve nyitottam szólásra a számat, s minden idegszálammal abban reménykedtem, hogy nem látja rajtam belső vergődésemet.
     - Talán valami gond van azzal, hogy itt a te táskád is? - nagyon koncentráltam, hogy ne remegjen meg a hangom, viszont így talán ridegebb lett a kérdésem, mint ahogy én azt terveztem.


*Chen*

     Kérdése hideg fuvallatként térített észhez, s a táskámról az ágyon kuporodó alakja felé emeltem tekintetemet. A hanglejtésével ellentétben az arca aggodalmat sugallt, mintha attól tartott volna, hogy leüvöltöm a fejét. Vagy nem? Rosszul kezdtem magam érezni, amint a szomorúságot is ki tudtam olvasni szeméből. Ajkai csüggedten biztosítottak arról, hogy valamiért igenis zokon vette kérdésemet.
     - Nem, dehogy. Csak... - próbáltam keresni valami magyarázatot. Valamiért rossz volt őt ennyire reményvesztettnek látni, s még ha a valós okát nem is kifejezetten tudtam, nem tehettem ezt. Omona! Kezd már most elegem lenni a nyaralásból! Máskor simán pofán röhögtem volna emiatt... Aigoo! - Csak meglepett, ennyi.
     Inkább elfordultam tőle, s az ágy lábánál elhelyezett táskámhoz léptem. Nekem is ki kéne pakolnom? Halkan sóhajtottam egyet, majd levetettem magam az ágy sarkára. Én ezt komolyan nem bírom! Túl új minden...


*Chanyeol*

      Teljesen lecsüggedt. Érezhetően félreértette a kérdésemet, ez pedig zavart, nem akartam elrontani a kedvét. csak bepánikoltam. Percekig csak néztem az ágy szélén ülő, görnyedt alakját, mire sikerült megtalálnom a hangom.
     - Minden rendben? - tettem fel az első épkézláb kérdést, ami eszembe jutott. Válaszul csak egy lagymatag bólintást kaptam, ami nem volt túl biztató. Nem akartam, hogy miattam legyen szomorú, újra vidámnak szerettem volna látni, azt a szeretett, vidám mosolyát. Elég közel volt hozzám ahhoz, hogy előredőlve elérjem, így kezeimet derekára vezettem, és egy határozott mozdulattal az ágy közepére húztam. Mivel Baekkel sokszor szórakoztunk így, nem volt számomra ismeretlen a helyzet. Meglepettségét kihasználva kezdtem el csikizni oldalát, nyakát, ahol értem. Próbáltam rátalálni gyenge pontjaira, miközben ő kacagva rúgkapált alattam.
     Merőben félreérthető szituáció lehetett az egész, bennem mégsem volt egy cseppnyi hátsó szándék sem, holott bőven kihasználhattam volna a helyzetet, ha úgy akartam volna. Viszont most csak azt szerettem volna, hogy ezt a kellemes napot vidáman, mosolyogva zárhassuk le, ne komor gondolatokkal körüllengve.


*Chen*

     Váratlanul ért Yeol támadása, és csak nagy szemekkel tudtam rá meredni, miközben ő mellém mászott. Az ágy eszméletlen puha volt, már előre láttam, hogy az éjszakám elég kényelmetlen lesz. Yeol ezen ki tudja pihenni magát? A puha ágyak alig nevezhetőek kényelmesnek. Mindig álmatlanok az estéim a puha matracokon. Biztos, hogy nem csak én alszom szarul ezeken... De... Most komolyan Yeollal kéne aludnom? És ezt taglaltam? 
     A hosszas elméletekből Yeol hatalmas kezei zökkentettek ki, amik gyors mozdulatokkal csikizték testem minden szegletét. Soha nem tartottam magam csikisnek, de most... Akárhova ért, mindenhol irritálta a bőrömet a csiklandós érzés. Hangos nevetések közepette próbáltam rugdosva eltaszítani magam mellől, de ez teljesen lehetetlennek tűnt. Yeol sokkal nagyobb volt nálam, mondhatni hatalmas egy gyerek volt. Lapátkezeivel nyakamat is kezelés alá vette, én meg már alig bírtam levegővel. Nem lehet ilyen kegyetlen!
     Mikor abbahagyta zaklatásomat, egyből felült az ágy szélére, s nagyokat szippantott a levegőből, mintha ő szenvedett volna eddig a hatalmas kezekkel. Önfeledt vidámság áradt szét testemben. Ismét gyereknek éreztem magam, egy kis taknyosnak, aki a homokozóban próbál társainál jobb dolgokat építeni. Gondolkodás nélkül vetettem magam Yeol hátára, aki harsány nevetésben tört ki.


*Chanyeol*

     Csiklandós érintéseim nyomán teste szinte vonaglott kezeim között, s ahogy néha ujjaim akár akaratlanul is bekúsztak felcsúszott felsője alá, hozzá-hozzáértek meleg bőréhez. Ő ezt az egészet ártatlan játékként élte meg, és ugyan én magam is annak szántam, mégsem voltam elég erős ahhoz, hogy határozott nemet tudjak mondani a bennem életre kelő érzéseknek. Le akartam állni, mielőtt még olyat tettem volna, mit mindketten megbántunk volna. De ugyan ennyire erős volt a késztetés arra, hogy folytassam, kaparintsam meg azt, amire már oly' régóta vágyok. 

     Szerencsére a józan eszem nyert belső harcomban. Hirtelen vetettem véget tevékenységemnek, majd rögtön fel is ültem, kimászva az ágy szélére. A pulzusszámom az egeket verdeste, éreztem, ahogy az adrenalin dübörgött a fülemben. Mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni testemet és elmémet egyaránt.

     Támadása teljesen hirtelen és váratlanul ért, ahogy vidáman a nyakamba vetette magát, majd ahogy arcomba nevetett, belőlem is kitört a kacagás. Sosem hittem volna, hogy egyszer ennyire önfeledten vidám perceket fogunk tudni egymás társaságában tölteni, szinte gyerekként. Ráfogtam nyakamat ölelő karjaira, s pár pillanatig még vele nevettem. Élveztem, ahogy mellkasa hátamhoz simul; a boldogságot, ami körüllengett minket.

     - Na, de ideje lenne rendelni már valami vacsorát, és megnézni hogy haladnak a többiek a kipakolással, nem gondolod? Már kilenc óra is elmúlt, hosszú napunk volt - fejtettem le vállamról kezeit, majd felálltam az ágyról. - Gyere, biztos te is éhes vagy már. Mit ennél? - néztem rá kedvesen, de arcán szomorúság és döbbenet keveréke lett úrrá. Remélem nem rontottam el a kedvét.