Hatodik fejezet

Rohanás

*Chen*

     Ismét a nap vakító fényére kellett, hogy keljek, mint ahogy már hozzászokhattam az elmúlt három napban. Bosszúsan fújtattam, miközben átfordultam hasamra, s gondolatban elküldtem Jongint a halál legbüdösebb tájékára.

     Ez a negyedik nap, hogy az az idióta beköltözött hozzám, önállósítva magát. A megfázás is a lehető legrosszabbkor jött, hiszen hangom aligha volt, így maximum suttogva tudtam oltani szerencsétlent, amit mulatságosnak tartott minden egyes alkalommal. Ennek köszönhetően hamar lemondtam arról, hogy beszéljek hozzá. Nyomorult... Főzött és mosott rám, mint valami háziasszony, amit egy ideig élveztem is, de tegnap... Reggel rögtön felkelés után azt kellett látnom, ahogy az a beteg állat a mosógép előtt gubbasztva szagolgatta az alsómat. Még visszagondolni is szörnyű... Nem vagyok valami pirulós típus, de akkor... A rák is halványabb színben tengeti mindennapjait. Hang nélkül osontam vissza a szobámba, s reménykedtem abban, hogy nem vette észre jelenlétemet. Egész nap kerültem a tekintetét, ami eléggé felbosszantott, s még a lázam is felszökött. Utána úgy kezdett babusgatni, mint valami anya a gyermekét. Rosszul voltam tőle... Szerencsére hamar elaludtam simogató karjában, így nem kellett hosszútávon kényelmetlenül éreznem magam. Túl kimerült voltam, vélhetőleg.

     Az elmúlt napokban kitakarítottam a lakást, azzal a szándékkal, hogy ne kosztól mászva hagyjam itt. Míg én ezzel voltam elfoglalva, addig Jongin a kanapén terpeszkedve élvezte a látványt, hol megnyalva szája szélét, mikor hajolást kellett intéznem. Utána odajött a segítségét felajánlani,  ám én hirtelen megfordulva töröltem képen a vizes ronggyal, de mindketten harsány nevetésben törtünk ki Jongin várt felháborodása helyett.

     Összeszedve magam fordultam vissza hátamra, kizökkentve gondolataimat az elmúlt napok cselekményeiből. S ekkor kinyílt az ajtó. Faszom... Még ne... Csak még két percet, könyörgöm...

     - Jó reggelt! - húzta el nyájasan az utolsó szót, mire én hangosan felmordulva arcomhoz nyomtam az egyik párnát.

     - Nem akarsz hazamenni? - mormogtam a puha ágyneműbe, amit még én sem értettem, nemhogy ő. Éreztem közeledését, majd az ágy süllyedését súlya alatt, de nem szándékoztam elemelni fejemtől a páncélomat. Alkaromat kezdte cirógatni, melytől kirázott a hideg, majd egy újabb mordulás szökött ki ajkaim közül.

     - Arra gondoltam... - itt egy csókot hintett felkaromra. Kiborultam. Mintha egy rohadt szappanoperába csöppentem volna az elmúlt napokban. A következő pillanatban már csípőmre telepedett, miközben atlétámat felgyűrve kezdte alhasamat simogatni. - Segíthetnék neked ellazulni, Chen.

     - Menj haza, Kai! - vágtam hozzá a párnámat. - Mégis mi a fasznak kell itt lenned? Mi jó származik neked ebből az egészből? Fogadás vagy mi? Aish, fogd már fel, hogy nem látlak szívesen, ember! - dühösen meredtem rá, s kezeit próbáltam ellökni magamról, amivel csak annyit értem el, hogy csuklómnál fogva leszorította karjaimat az ágyhoz.

     - Aznap este nem ezt mondtad - mosolygott rám kéjesen. Teljesen sokkos állapotba kerültem. Mindenhol a kiutat kerestem, erőtlenül kezdtem rugdosni, próbáltam kiszabadítani kezemet. Tehetetlennek éreztem magam, a lábaim nem akartak engedelmeskedni, hogy egy erősebb rúgás segítségével fájdalmat tudjak neki okozni, csak míg kiszabadítottam volna magam. Túlságosan is deja vu érzésem lett tőle...

     - M-miről beszélsz? - A dadogás nem épp a legmegfelelőbb megoldásnak bizonyult, de hangom is ,a lábaimhoz hasonlóan, erőtlen volt.

     - Tudod... Aznap éjjel - hajolt nyakamra, s gyengéd csókkal jutalmazta a vékony bőrt -, mikor pornóba illően kented szét rajtam az élvezetedet - lejjebb csúszott arca, s kikandikáló kulcscsontomat kezdte nyaldosni -, mondtál nekem valamit. - Levegővételem megsokszorozódott, mind kényeztetésétől, mind mondatától. Vajon mit mondhattam? Amiatt van még mindig itt? Fejem felett tartotta csuklóimat, immáron csak egyik kezével, míg a másikkal ismét atlétám alatt simogatta csupasz bőrömet. - Akarlak Chen... - súgta érzékien a fülembe, ami akaratom ellenére is lázba hozott.

     - Menj haza... - utasítottam még mindig erőtlenül, zakatoló szívvel. JongIn értetlenül és csalódottan nézett szemeimbe. Mintha nem szimpla szexre kellettem volna neki. Röhejesnek tartottam. Végül elengedett, s ugyanazzal a mozdulattal le is mászott rólam.

     - Holnap reggel hét óra. Ne késs! - kifelé menet megragadta elhozott holmiját, majd még visszafordult hozzám. - Nem tudom, neked mi bajod van, de ez nem normális. Csak ajánlani tudom, hogy legközelebb gondold végig, amit mondani akarsz - ezzel ki is lépett csalódott arccal a szobából. Úgy éreztem, utána kell mennem. De miért?

     A nap hátralévő részében összepakoltam a holmikat, melyeket magammal akartam hurcibálni, ám amikor végeztem, az a tipikus elfelejtettem valamit érzés szállt meg. Elalvás előtt ismét JongIn jutott eszembe, s a maga után hagyott űr. Valamilyen szinten furcsa volt nélküle a mai nap, sőt! Talán még hiányzott is... Ettől a gondolattól a falba vertem volna legszívesebben a fejemet, ám ehelyett inkább csak lehúztam a redőnyt, kiélvezve, hogy végre teljes sötétségben alhatok.

     Kipihenten nyitogattam szemeimet, majd benyúltam a párnám alá a telefonomért

6:52

     Szemeim majdhogynem kipattantak helyükről. Elkéstem! Alig fél órám van odaérni... Aish! A telefonomat is elfelejtettem feldobni este töltőre, így sikeresen két százalékon próbálta túlélni a rohanást.

*Chanyeol*

    Mindenki kezdett egyre felszültebb lenni, s kezdtek halkan diskurálni Jongdae késésének feltételezhető okairól. Baek is próbált velem kommunikálni, hogy én mit gondolok, de kérdései el sem jutottak az agyamig, csak folyamatosan járt körbe a fejem, hátha megpillantom valahol az elveszett báránykánkat, és megnyugodhat a szívem.

    Nagyjából fél nyolcra végeztünk a becsekkolással, ekkor az én kivételemmel már mindenki beletörődött abba, hogy Jongdae nem fog velünk tartani az útra. JongIn kajavadászatra indult a váróban lévő üzletek között, mondván, hogy mivel elaludt, nem volt ideje enni. A fiatalok, Taeminnel az élen, vidáman kacarászva tervezgették, hogy mi mindent szeretnének megtenni ezalatt az egy hét alatt, hány buliba szándékoznak elmenni. Tisztán hallottam a diskurzusukat, hisz csak két székkel ültem távolabb kupacuktól, teljesen magamba roskadva. Legjobb barátom már vagy egy órája leszakadt mellőlem, mondván, mert nem volt kedve ahhoz, hogy búskomor képem nézegesse, bár próbált felvidítani, de elég hamar feladta, s inkább magamra hagyott – szavaival élve –, ’amíg túl nem teszem magam pici szívem fájdalmán’. Körbepillantva próbáltam megkeresni őt tekintetettem, de mikor nem akadtam rá letudtam annyival a dolgot, hogy biztos vásárolgat valahol, így enyhítve mérgét, mert az biztos, hogy megorrolt rám.

    Ő ezt nem értheti meg… Jongdae megígérte, hogy eljön. Neki is tetszett az ötlet, hát miért táncolna vissza az utolsó pillanatban, ráadásul minden szó nélkül?Kell lennie valamilyen épkézláb magyarázatnak…
    Mind meglepetten kaptuk fel a fejünket, mikor a hangosbemondóból elhangzó mondat arról értesített, hogy megkezdhetjük a felszállást, egyikünk sem érzékelte, ahogy elrepült az idő.
    Kézipoggyászainkat összeszedve indultunk meg, furcsán hatott csapatunk összképe, mintha valaki hiányzott volna, de végignézve a fejeket nem tudtam rájönni, hogy Jongdae-n kívül vajon kit is hiányolhatok. Hirtelen egy jól ismert hang csendült fel a hátunk mögül, s egy emberként torpantunk meg, és néztünk hátra, mint aki szellemet lát.

    …Hát csak ideért…de nincs egyedül...

    Eddig idegesen zakatoló szívem megkönnyebbülésében hatalmasat dobbant. Jongdae közeledett felénk, szaporán kapkodta formás lábait, ahogy futott. Szét volt esve az egész ember: a haja zilált, fésületlen, a ruhája szétcsúszva rajta, hát...elég bizarr látványt nyújtott. Mégis ami talán a legjobban meglepett, hogy mellette még valaki kapkodta tappancsait.... BaekHyun! Hát őt hiányoltam én az előbb! Biztos vagyok benne, hogy csúnyán megcsapkodna, ha megtudná, hogy elfeledkeztem róla...  De már itt van, és Jongdae is vele van, hát kell ennél több?

*Chen*

     Csomagomat magam után hurcolva rohantam le a háztömb elé, a rengeteg ember közé. Mint várható volt - taxit nehezen sikerült fognom. Legalább hat sofőr hajtott el előttem, ezzel megfosztva magukat a pénztől, engem meg a lehetőségtől. Király... Bármennyire is illetlenség volt tőlem, mikor megállt az egyik autó egy vénasszonynak, én kihasználtam a lassúságát és az alkalmat. Behajítottam a csomagomat a hátsó ülésre, magam se tudom hogyan bírtam el, majd behuppantam mellé. Az öregasszony nem is foglalkozva bunkósságommal, csak lesajnáló pillantásokkal illetett, s hátrébb állt, hogy ne legyen kiszolgáltatva a többi járműnek. Bár némiképp bűntudatom volt, azért mégiscsak sikerült elhitetnem magammal, hogy én már minimum öt perce vártam egy rohadt taxira, míg neki az első megállt. 

     Elmotyogtam a sofőrnek hova szándékozom menni, majd a telefonomat kezdtem bűvölni. Szokásához híven: a merülés veszélyezte, így nem volt hajlandó működni rendesen. Folyamatban befagyott, s mire azt az egy kretén SMS-t megnyitottam, amit kaptam, már az út felén is túl voltam.  

     Az üzenet elolvasása után ismételten elkapott a pánik. Mi van, ha lekésem? De... Miért érdekel ez engem ennyire? Már kezdtem belátni saját magamnak, hogy a távolságtartásom ellenére én is ugyanúgy megkedveltem a másik hat barmot, mint ahogy ők engem. Mármint gondolom... Különben nem hívott volna el pont Yeol, akivel ha két mondatot váltottam négy év alatt.

     A reptérre érve meg sem vártam, hogy megálljon rendesen a jármű. Kirontottam az ajtaján, s azzal sem foglalkoztam, hogy - valószínűleg - jóval több borravalót kapott az öreg, mint amit megérdemelt volna. Sietős léptekkel léptem át a bejáratot, majd lesokkoltan torpantam meg. Nincs nála a jegyem... Cseszd meg, Yeol! Idegesen kezdtem keresgélni a tömegben az ismerős fejeket, de esélytelen volt, hogy akármelyiket is kiszúrjam. 

     A recepciós pult felé indultam, a lehető leggyorsabb tempómat felvéve hurcoltam magammal a sporttáskámat. Az Istenért...! Miért nem bőröndbe pakoltam?! Már láttam a pult mögött ülő, elegáns standard öltözetben üldögélő fiatal hölgyet, mikor a karomnál fogva rántott vissza valaki. A lendülettől meginogtam, s majdnem sikerült elesnem, de a markoló ujjaknak köszönhetően sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. Az élénk hajkoronáról egyből kitaláltam, hogy ki volt ily' merész.

     - Baek! - ugrottam a nyakába megkönnyebbülten. Úgy éreztem, hatalmas kő gurult le a szívemről azáltal, hogy megtalált engem ebben a tömegben. A srác csak kikerekedett szemekkel nézett rám, miután eleresztettem. Kissé zavarba jöttem, de próbáltam nem mutatni annak jelét. 

     - Hol voltál? Chan... Már mindenki azt hitte, itt kell hagynunk! - vakarta meg zavartan tarkóját, majd elindult az egyik irányba. Gyorsan követtem, s a magyarázkodással nem is fáradoztam. Valahogy sejtettem, hogy amúgy hidegen hagyja a késésem oka, csak amolyan költői kérdésnek szánta. - Sietnünk kell. Mi már elintéztük a becsekkolást - a kezembe nyomta a repülőjegyet -, siess már! - szót rám erélyesen, én meg a lehető legbambábban néztem rá. Nem szedem eléggé a lábaimat, bassza meg? - Chen! Vedd már elő a kibaszott irataidat! - Omona! Még egy akkora barmot nem szült a világ, mint én. Kapkodva kezdtem kihalászni az oldalzsebbe dugott papírjaimat, miközben Baek meg sem állt. Kedves... 

     Hatalmas léptekkel próbáltam utolérni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Az arcán tisztán látszódott a rosszallás. Jogosan volt kiborulva, de akkor minek jött vissza értem? Miért nem várt a többiekkel, hátha beesek? Tisztán látszott rajta, hogy ha tehetné, akkor inkább itthon hagyna. Nagyot szusszanva emeltem le róla tekintetemet, s egy gyorsabb és ütemesebb tempót vettem fel, amivel sikerült tartanom a tempót. Rengeteg embernek mentem neki, vagy épp ők jöttek nekem, de valahogy Baek ezeket megúszta. Egy-kettőnél már éreztem, hogy ennyi, eltanyálok. 

     Miután sikerült becsekkolnom, Baek ugyanolyan nemtörődöm mód indult el szótlanul az ellenkező irányba. Bíztam benne, hogy tudja, merre megy, s nem áll szándékában rossz gépre szállni, vagy elveszni a tömegben.

*Chanyeol*

     Minél közelebb értek, annál jobban szélesedett ki mosolyom, s éreztem, ahogy a vidámság szétárad bennem; újra erőt vett rajtam a nyaralás miatti édes izgatottság. Ahogy beértek minket, immáron teljes létszámmal indultunk el felszállni a gépünkre. Baekhyun karját megragadva fogtam őt egy kicsit lassabb tempóra, meg akartam köszönni neki, hogy visszament Jongdae-ért; hogy eszébe jutott a jegy, amit a kis elveszett oly' vidáman lebegtetett a kezében. Teljesen kiment a fejemből, hogy nálam van az Ő jegye is, és, hogy neki arra a becsekkolásnál szüksége lesz, de szerencsére Beak - mint általában, úgy most is - gondolkodott helyettem is.
     - Baek, csak meg szeretném köszönni, hogy... - Meg se várta, hogy befejezzem a mondatot, kezét kirántva az enyémből ment előre Taeminékhez.
     Először csak ledöbbenve néztem utána, majd inkább minden őrült gondolatot elhessegettem, hisz semmi oka nem lehetett arra, hogy haragudjon rám. Biztos csak fáradt volt vagy nem tudott vásárolni, ami kiakasztotta, vagy valami.
     Ahogy felszálltunk a gépre, legnagyobb döbbenetemre szembesültem azzal a ténnyel, hogy tömve volt a turistaosztály. Irigykedve néztem, ahogy Beak kényelmesen elhelyezkedett az ülésben, és a fülesét bedugva fordult az ablak felé. Bezzeg nekem jóformán a nyakamba kellett hajtogatnom a lábam, beletelt vagy húsz percembe, mire sikerült egy aránylag kényelmes pozíciót találnom, s szinte rögtön el is nyomott az álom, ahogy lehunytam a szemeim.
     Nem is érzékeltem, ahogy telt az idő, talán kétszer, ha megébredtem, de szinte rögtön vissza is aludtam. Megváltást jelentett számomra az a pillanat, amikor végre elhagyhattuk a gépet, s elgémberedett tagjaimat újra kinyújthattam.
     Mindannyiunkat elárasztott a buzgó izgalom. Ahogy kiléptünk a reptér bejáratán, megcsapott minket a fülledt, meleg nyári levegő. Bármerre is néztem, boldog vigyorokat és hangos viháncolást érzékeltem - tehát nem bánták meg, hogy eljöttek, kivéve egy embert. Baekhyun búskomor arccal, magába roskadva állt, kicsit messzebb a társaságtól, s csak nézett ki a fejéből. Vajon mi lehet vele...?
     Ugyan foglalkoztatott a kérdés, de másra kellett figyelnem, egyedül én voltam az, aki járt már itt ez előtt, így nekem kellett vezetnem a huligán bandánkat. Úgy voltam vele, hogy a nap végén úgy is lesz lehetőségem beszélni vele, akkor majd félre hívom, és kifaggatom mindenről.
     Az első lépés az autóbérlés volt, a létszámunkra való tekintettel két kocsira volt szükségünk, így kellett magam mellé szerveznem még valakit. Jongdae és Kai feltűnően össze voltak melegedve, még a repülőn is egymás mellett ültek, ami rettentően szúrta a szemem. Miért pont az a barom?! Így hát nem is volt kérdés, hogy Kait hívtam magammal, hogy legalább húsz percre szakadjanak el egymástól. Biztos ami biztos alapon nyolc napra béreltük ki a kocsikat, és szedtük össze a többieket a csomagokkal.


*Chen*

     Hangosan kiáltottam az ismerős arcok felé, mikor azok csomagjaikat megragadva indultak volna meg. Felhőtlen öröm kerített hatalma alá, így széles mosollyal arcomon játszadoztam a jegyemmel. Megkönnyebbültem, hiszen nem ragadtam otthon. Szerintem vártam már annyira a nyaralást, mint a másik hat ökör, de még magamnak sem akartam bevallani. Nagyokat lélegezve próbáltam rendezni pulzusomat, hiszen a rohanás miatt akár már egyedül is futhatott volna tovább, engem maga mögött hagyva.
     Az öröm egészen addig uralkodott rajtam, míg Jongin le nem ült mellém a repülőgépen. Kikerekedett szemekkel néztem rá bosszúsan, de ő csak vállát megrántva mosolygott rám keserűen, majd a fülesével kezdett bajlódni. Szájával csücsörített a koncentráció miatt, feszülten bontogatta a kis zsinórt, hiszen az - mint mindenki másnak szintúgy - egy egész szép csomót alkotott. Alsó ajkát előre biggyesztve húzta össze szemeit, mikor már látta a kiutat az amúgy nehéznek nem épp elmondható feladatból.
     Felsóhajtottam, majd a másik oldalamra tekintettem, ahol Yeol és Baek foglalt helyet az ablak melletti kétszemélyes ülésen. Jót kuncogtam Channie szenvedésén, miképpen a lábait próbálta összepakolni, hogy megtalálja a számára legkényelmesebbnek bizonyuló helyzetet. Baekhyun úgy nézett ki, mint aki máris elaludt volna: fülessel a fülében döntötte a fejét az ablakra, térdeit pedig az előtte lévő ülés hátuljának nyomta. Meg sem várta a gép felszállását, ami jó háromnegyed óra elteltével történt meg.
     Bár utas már az utolsó negyed órában nem esett be későként, mégsem szálltunk fel. Izgatottan vártam a következményeket, hiszen életemben először utaztam efféle géppel. Féltem, hogy történik valami katasztrófa, de a kíváncsiság ezúton ismét sokkal erősebb volt. Sajnáltam, hogy nem tudtam az ablak mellett ülni, hiszen úgy éreztem, le fogok maradni mindenről.
     Jongin mellettem - Baekhez hasonlóan - a lóbőrt húzta, míg a balra mellette ülő Taemin a laptopját nyomkodva nézegette a előző táncversenyeik felvételeit. Már sokszor említette, hogy sokat segít az új koreográfia összerakásában a fellépések megnézése, hiszen a hibák észrevétele és újbóli elkövetésének kiküszöbölése, valamint az új ötleteket felvetése egyaránt garantált volt. Soha nem értettem, hogy azt mégis hogyan, de nem állt szándékomban megkérdezni tőle. A végén még annyira belemerült volna, hogy napestig azt hallgatva kellett volna fel-alá járkálnom. Nem volt bajom Taeminnel, de a jó kisfiús kisugárzása igazán rombolta volna az imidzsemet...
     Az út hátralévő részében próbáltam nem felbosszantani magam, hogy rajtam kívül a társaságom összes többi tagja alszik, míg én még zenét sem tudtam hallgatni a lemerült telóm miatt. Hol bámészkodtam, hol hallgattam a többi utast, de volt, hogy fél pillanatra el is szenderültem, ami egy-két hangosabb párbeszéd következtében meg is szakadt. Tagjaim már elgémberedtek, s az utolsó fél órát alig bírtam ki, így nem volt meglepő, hogy a többieket magam mögött hagyva én szálltam le elsőnek a csoportomból.
     A friss levegő és a fülledt idő némiképp felébresztett, így újult erővel kapkodtam a fejemet az egyik ismeretlen pontról a másikra. Jongin sunyi mód támadott be, s a karomnál megragadva kezdett el húzni az egyik irányba. Annyira el voltam varázsolva, hogy az sem érdekelt volna, ha szemen köpött volna egy idegen. Ám mikor kérdőn ránéztem, s ő szóra nyitotta a száját, Chanyeol bezavart. Valamit pofázott az útról, mely a nyaralóhoz vezet, meg a kocsibérlésről, de nem nagyon jutott el az agyamig, hogy mégis mit akart Jongintól. Hamar egyedül találtam magam, így visszalépkedtem Hansolékhoz, kik ugyanolyan eleven tekintettel és kíváncsi természettel méregették a teljesen új tájat, mint én.
     Taxiba ülve mentünk el egy modernizált parkba, aminek a címét még Yeol írta fel egy cetlire, és nyomta Baek kezébe, mikor elszelelt Jonginnel. A legelső kajáldás pulthoz rohantunk mindannyian, és nagy élvezettel álltunk neki az evésnek. Mindenki mást vett, így az öt perce kóstolgatás után áttértünk a saját ételünkre, leülve a járda menti kis szegélyre.
     Nem telt bele sok időbe, a két jómadár külön járgánnyal állított be a parkolóba. Az állam a földet súrolta, mikor Jongin kiszállt a fekete jaguárból.


*Chanyeol*

     Miután nagy nehezen bepasszíroztuk a rengeteg csomagot a kocsikba, kezdetét vette a három órás autóút. Ugyan volt GPS a kocsiban, de nem nagyon akartam a véletlenre bízni a dolgokat, így inkább nem hajtottam olyan gyorsan, ahogy az nekem jól esett volna, ezzel kiküszöbölve azt, hogy Kaiék esetleg leszakadjanak és elkeveredjenek valamerre. Igazság szerint kételkedtem abban, hogy normálisan tudnák kezelni az angol navigációs ketyerét.
     Közös megállapodás alapján nem álltunk meg pihenőre, mondván, hogy huszonéves férfiak lévén három órát csak kibírunk pisiszünet nélkül. Na, hát azt az elméletet úgy fél óra elteltével Jongdae-nek sikerült felrúgnia. Eleinte azt hittem csak az én vérem szívja, hogy folyamatba belekotyog mindenbe az anyósülésről, de az út vége felé már kezdtem neki elhinni, hogy tényleg ki kell mennie, annyira hiteles volt a vergődése.
     Éreztem rajta, hogy ez a csipkelődés részéről most más, mint azelőtt. Szemei rakoncátlanul csillogtak a vidámságtól, le se tagadhatta volna, hogy mennyire örül az egésznek. Ez pedig engem is boldoggá tett, így képes voltam a néha már bántónak szánt megjegyzésein is csak mosolyogni. Eleinte még Hansol is bele-belekotyogott a civakodásunkba, de őt elég hamar elvesztettük, mert minden jelzés nélkül hirtelen elaludt, időnként nagyokat hortyogva, amin Jongdae hagosan nevetett.
     Elképzelni nem tudtam, hogy a másik kocsiban milyen hangulat uralkodott, de nálunk sokkal vidámabb volt, mint amit valaha elképzeltem.
     - Tessék, pisis, megékeztünk - parkoltam le a ház előtt, s vigyorogtam rá a mellettem ülőre, aki rögtön ki is pattant az autóból. Mosolyogva néztem az egyszintes nyaralóra, felrémlettek bennem azok a régi közös családi nyaralások, melyeken Baekhyun is részt vett. Imádtunk ide járni kiskorunkban. Nem volt nagy és hivalkodó a hely, inkább kényelmes és otthonos, a padlótól a plafonig érő üvegablakok tökéletes kilátást biztosítottak az óceánra.
     Ugyan már vagy egy éve nem töltött itt huzamosabb időt senki, mind a kert, mind maga a ház szép rendben volt tartva, hála a takarítóknak, akik távollétünkben gondozták a nyaralót, hogy ha a hosszú és kimerítő repülőút után megérkezünk, nyugodtan pihenhessünk le, ne kelljen még a takarítással bajlódnunk. A friss, zöld fű rövidre vágva, a bokrok szabályos gömb formára nyírva várták a vendégeket. A ház mellett egy zárt garázs is volt, melyben kényelmesen elfért akár három autó is, bár jelenleg a feljáró elején álltunk meg, innen könnyebb behordani a csomagokat.
     Nevetve dobtam oda a ház kulcsát a tanácstalanul totyorgó Jongdae-nek, aki már rohant is a ház belseje felé. Így ő lehetett az első, aki belépett a világos színekben pompázó nappaliba. A háznak ezen része teljes egészében egy nagy, tágas légtérnek volt kialakítva, egybe nyitott konyhával és nappalival. Bár én magam sosem értettem, hogy egy nyaralóban miért is kapott helyet egy kandalló, de az tény, hogy nagyon hangulatos tudott lenni, ám a nagy melegben sok hasznát nem vettük. Az épület hátsó részében kapott helyet három hálószoba és két fürdő. A szobák közül kettőben két egyszemélyes ágy foglalat helyet, a harmadikban pedig egy franciaágy, s elvileg a két dupla ágyas szoba közül valamelyiket már pótágyazták. Valamint a ház alagsorában került kialakításra egy kisebb wellness részleg: medencével, szaunával és egy kisebb bárral.