Ötödik fejezet

Önjelölt Chen-testőr

*Chen*

     Ahogy átfordultam ágyamon másik oldalamra, a nap tökéletesen az arcomra sütött. Mégis ez hogy' lehetséges? Mindig lehúzom a redőnyt, ám most valamilyen oknál fogva ez nem történt meg. Kómásan emeltem fel fejemet, melyet egyből vissza is raktam lassan a párnára. Nem emlékszem, hogy ennyit ittam volna. Majd' széthasadt az agyamat tároló testrészem, ami a nyilvánvaló másnaposság jele volt. Szemeimet résnyire nyitottam, s így sikerült egy kisebb vakságot szenvednem. Összeszorítottam pilláimat, és a párnába fúrtam fejemet. Nincs az az Isten, mely ki tud engem ma innen szedni! Morgolódásomat némileg visszafogta az ágynemű, de magam is csodálkoztam, hogy milyen rekedt a hangom. Megfáztam volna?
     Még mindig a párnába rejtve arcomat próbáltam visszaemlékezni az estére. Szépen lassan vezettem mindent végig. Jongin jól leszopatta magát velem, majd közölte, hogy nem hajlandó egy WC-fülkében megbaszni. Így visszagondolva, fel kellett volna képelnem, de ehelyett mit tettem? Felhoztam a lakásomba. Egy szimpla szex miatt képes voltam Kim Jongint az én otthonomba rángatni, a saját ágyamba! Hangosat horkantottam, és képzeletben hatalmas öklöst adtam magamnak. Hogy lehetek ilyen szánalmas? 
     Miután megjöttünk, még mindig nem volt hajlandóságot mutatni a dologra, pedig én nagyon is feszültem a nadrágomban. Omona! Álló farokkal rángatott hazáig?! Oh, hogy basznád meg! Ha itt lenne, biztos képen törölném! Már sírni is több kedvem lett volna, mint felkelni, így csak oldalamra fordulva rendeztem gondolataimat, miközben szememet szoktattam a fényhez.
     Állati jó volt azzal a nyomorékkal a szex, de még mindig irtóztam a gondolattól, hogy az én ágyamban csináltuk! A részletekre már nem nagyon emlékeztem, hogy hogyan sikerült rávennem a dologra, de addig még megvan, hogy itthon sem maradt pia a hűtőben. Ha a buliban nem ittam eleget, akkor itthon biztos sikerült a holtpontot telibe találnom! Aish! Kárpótlásul persze két körrel is megajándékozott, melyekre a lehető legélesebben emlékszem. Beteges.
     Fel sem tűnt, hogy a szobám ajtaja - mely mindig nyitva volt - most be volt csukva, csak akkor, mikor nyikorogva kezdett el kitárulni. Mi a...? Hirtelen ültem fel az ágyon, magamra húzva a takarót, és figyeltem, hogy mi fog történni. Kikerekedett szemeim egy pillanatra elhomályosodtak, mivel legalább hatszor fordult meg velem a világ a váratlan felüléstől.
     Az ajtón Jongin lépett be, kezében egy tálcával, arcán egy széles mosollyal. Végig meglepett arcomat nézte, s lassan közelített felém. Kimért lépések voltak ezek, melyekből azt szűrtem le, hogy tart a reakciómtól. Hát nem csodálom, bassza meg! Ám hiába akartam megszólalni, számon egy hang sem jött ki, csak ajkamat résnyire nyitva meredtem Jonginra, aki vészesen közeledett felém. Végül az ágy szélére érve rakta a tálcát le közvetlen előttem, melyen a reggelim volt. A reggelim, bassza meg! Mi a szar folyik itt? Felháborodottan néztem fel rá, de ő csak vállát megrántva térdelt rá az ágyamra, és felém hajolt. Minél jobban közeledett arcomhoz, én annál jobban dőltem vissza a párnámra. Még ez sem segített. Jongin ajkainkat összeérintve ajándékozott meg egy gyengéd csókkal, melyben még nyelveink sem kaptak szerepet. Nem tartott olyan sokáig, hamarabb lehetett volna jó reggelt puszinak mondani, mintsem csóknak, de mégis elindított bennem valamit.
A haragot!
     - Mi a faszt keresel még itt?! - kiborultan köptem felé a szavakat, mikor már teljesen eltávolodott tőlem. Arcán ismét egy széles mosoly jelent meg. Mintha nem épp most basztam volna le!
     - Neked is jó reggelt, Chen - dalolászta nekem vidám hangján. - Pontosabban már délután kettő van - vigyorogva állt fel az ágyamról, és hagyott magamra ledöbbenten. Hogy... mi van?!


*Chanyeol*

     Ebéd után elő is ástam a szekrény aljából a sporttáskámat, és mellé ülve a földre, elkezdtem gondolatban összeszedni, hogy miket is akarok magammal vinni az útra. Sosem szerettem hatalmas és nehéz bőröndökkel vacakolni, az Baek feladata. Én mindig is igyekeztem a leghelytakarékosabban a lehető legkisebb táskába bezsúfolni a holmijaim. Legfeljebb három pár cipőnek tudok helyet szorítani, és sapkából is maximum négynek. Aish az nagyon kevés! Hosszú vergődés után inkább későbbre toltam a pakolást, és elkezdtem felhívni a srácokat, hogy tájékoztassam őket a fejleményekről. Hansolt és Taeyongot én keltettem. Tuti bulizni voltak este. Baekhyun már várta a hívásom, s szinte még nálam is jobban rá volt indulva a témára, be nem állt a szája. Legnagyobb öröme az egészben az volt, hogy így új indokot kreálhatott magának a lelkiismeret furdalás nélküli vásárlásra.
     - Ugyan mégis mi fontosabb programod lehet neked nálam?!
     - Még fel akarok ugrani Jongdae-hez, hogy neki is lemondjam a dolgokat.
     - Nem gondolod, hogy jobb lenne őt is csak felhívni? A fene se tudja, hogy reagálna arra, hogy csak úgy beállítasz hozzá. Meg hát, Ő ugyan mégis mi alapon érdemel többet, mint én!? Engem is csak telefonon hívtál fel, pedig közelebb lakok hozzád, mint Chen! - kiakadásán mosolyognom kellett. Mindig is szeretett féltékenységi jeleneteket rendezni.
     - Még csak pár órája jöttem el tőled, nehogy azt mondd, hogy már most hiányzom neked, Baekie - cukkolásomra csak egy horkantással válaszolt, mire mosolyom még jobban kiszélesedett. - A múltkor már voltam nála, é-és egész jól elbeszélgettünk. - Egy apró kis füllentés talán még belefér.
     - Milyen múltkor, és ezt nekem miért nem mondtad?! - még én magam sem tudtam, hogy ezzel milyen lavinát indítottam el.
     - És mi lenne, ha holnap mennénk el vásárolni? - próbáltam terelni a témát.
     - Nem! - szinte belevisított a telefonba. - Mindenképp ma kell mennünk, naaa! Channie, kérleeek! - Ah, nem menekülök. - Amúgy is, ha csak felugrassz hozzá, az fél óránál nem több, utána pedig ráérsz - szinte láttam magam előtt, ahogy felcsillantak a szemei.
     - Jól van, legyen. Akkor háromkor találkozzunk a parkban, az neked megfelel?
     - De az nagyon későn van! - Oh, ember!
     - Baekie, fél kettő van. Másfél órát talán még kibírsz nélkülem.
     - Talán - motyogta édesen, mire megint mosolyognom kellett.

     Miután nagy nehezen sikerült leraknom a telefont, gyorsan összeszedtem magam, és már úton is voltam Jongdae lakása felé. Minden lépéssel egyre nagyobb izgalom lett úrrá rajtam, hatalmas vigyorom levakarhatatlan volt. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem örül majd a látogatásomnak, csak a saját boldogságomra tudtam koncentrálni, s arra, hogy végre újra kettesben lehetek vele.
     Ajtaja előtt állva még utoljára megigazítottam a ruhámat, idegesen a hajamba túrtam, majd megnyomta a csengőt. Eddigi felhőtlen jókedvem mintha csak úgy elpárolgott volna. Ahogy teltek a másodperek úgy lettem egyre feszültebb és idegesebb. Miért van ennyire rossz előérzetem? 
     Annyira elkalandoztam, hogy hirtelen meg is rezzentem, ahogy kinyílt az ajtó. Legnagyobb döbbenetemre nem az oly' nagyon látni vágyott arc nézett vissza rám. Hát ezek meg mióta vannak ennyire jóban? 
     Megrökönyödve pislogtam Kaira, de mire szólásra nyitottam volna a számat, megjelent Jongdae a háttérben. Haja kócos volt, rendezetlen és csak egy alsónadrágot viselt. Nyilván most kelt fel, viszont akkor ezek ketten...?


*Chen*

     Legszívesebben lelöktem volna a tálcát a földre, de utána nekem kellett volna összeszednem. Legalább ne rántottát csinált volna! A következő pillanatban azonban a csengő hangjára lettem figyelmes. Ez most komoly? Mi a faszom van ma mindenkivel? Ennyire felkapott lett a buzi kéróm?
     Lassan és komótosan másztam ki az ágyból, ügyelve arra, hogy a műanyagpohár - amiben a kávét kaptam -, ne dőljön fel. Ám korántsem akartak az égiek mellettem állni, a sarkammal sikeresen magam felé löktem a poharat. A kávé fele rajtam - pontosabban a lábamon -, míg a többi a paplanomra ömlött, hatalmas barna foltot hagyva maga után.
     - Bassza meg! - sziszegtem magam elé, de nem volt mit tenni. Minden, amivel feltakaríthattam volna, a fürdőben volt. - Aish, Kai! - Várjunk csak... Csengettek. Jongin pedig... Na, ne bassz ki velem! 
     Nagy lendülettel indultam ki a szobámból, hogy megbizonyosodjak a legrosszabbról, ami történhetett ma velem. Hajam szemembe lógott, így hanyag mozdulattal dobtam hátra, s abban a pillanatban értem ki. Az ajtó tárva nyitva volt, de Jongintól még így is láttam a kis langalétát. Már megint mit akarhat? Mondtam, hogy hívjon, ha van valami! Aish!
     A bejárathoz siettem, és kicsit erőteljesebben a kelleténél, arrébb löktem Jongint az útból. Igazán elhúzhatná a csíkot! A tegnap este csak a piának volt köszönhető, ő is tudhatná! Nem vagyok én egy kamasz kiscsaj, hogy ápolgassa a lelkemet egy kaland után! 
     - Gyere be - szóltam oda Yeolnak, aki nagy léptekkel jött be, ám elég észrevehetően legeltette rajtam tekintetét. Mégis mi olyan kibaszott érdekes? Miközben becsuktam az ajtót, végigmértem magamon. Oh, fasz ki van! Csak egy bokszer volt rajtam, bár arra sem emlékeztem, hogy mikor és hogyan került rám. Mégis mi az istent csinálok, ha Yeolnak leesik minden?! Az hiányzik még, hogy az egész társaság ezen csámcsogjon!
     Kicsit dühödten indultam vissza a szobámba szó nélkül, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy Jongin milyen jót mulatott rajtam. Megfojtom! 
     - Mi járatban, Channie? - kérdezte meg mosolygós hangon Jongin. Persze, érezd csak otthon magad, szemétláda! A szobámba érve magamra vettem az első ruhadarabokat, amik a szemem elé kerültek. Bár már annyira mindegy minden, akár alsóban is flangálhatok Yeol előtt. Apró mosoly jelent meg az arcomon az elégedettségtől, hiszen Chanyeol nem tudta levenni a szemét rólam, pedig semmi extra nem volt rajtam. Vagy épp ezért? Oké, hogy a társaságunk összes tagja valamilyen szinten meleg, de Yeolt egyszer sem láttam még pasival. De még nővel sem... Aish, kit izgat. Amúgy se nagyon érdekel, hogy mit csinált magával.
     Immáron felöltözve lépkedtem ki a szobából, s kiérve egyből a kanapén üldögélő két jómadár felém kapta a tekintetét. Jongin alig észrevehetően nyalt végig ajkán - nyomorult -, Yeol viszont csak mosolyogva nézett rám.


*Chanyeol*

     Hiába próbálkoztam, egyszerűen képtelen voltam levenni szemeimet Jongdae fedetlen mellkasáról. Oh, hogy hányszor képzelegtem róla álmatlan éjszakáimon. De lényegesen sokat vett el az élvezeti részéből az a tény, hogy nemsokkal az érkezésem előtt ő és Kai még nagyban... Ah! Még belegondolni is rossz! Sajnálatomra, mikor érzékelte, hogy a megjelenése talán nem épp vendégfogadásra alkalmas, el is rohant átöltözni.
     A kanapén ülve vártam rá, és igyekeztem kizárni Kai kielégült mosolyát és kérdéseit. Ahogy Jongdae újra megjelent, muszáj volt elmosolyodnom. Ugyan felöltözött, megfésülködnie nem sikerült.
     Kissé feszült volt, amit nem egészen tudtam hova tenni, de hamar túlléptem rajta. Ám a boldog mosolyom hamar lehervadt az arcomról, amikor észrevettem Kai mégis milyen tekintettel méregeti. Jobbnak láttam csak gyorsan elhadarni az érkezésem okát, majd eltűnni, mintha ott sem lettem volna.
     Mégis hogy lehettem ekkora hülye?! De... De miért pont Kai?! Oké, persze! Jó képű, jó alakja van, de akkor is! Vajon csak egy éjszaka volt, vagy most már egy párt alkotnak? Akkor most már végképp nincs semmi esélyem?
     Teljesen a gondolataimba mélyedve érkeztem el a parkhoz, ahova Baekkel a találkozót beszéltük meg. Nem figyeltem semmire és senkire, csak magamban pufogva róttam a métereket. Ha barátom nem kapta volna el a karomat, simán elsétáltam volna mellette.
     - Mi történt? Csak nem nem szívesen látott személy voltál? - próbált viccelődni, de elgyötört ábrázatom látva rögtön visszavett. - Baj van? - vált aggódóvá hangja.
     - Egy rakás szerencsétlenség vagyok - túrtam megsemmisülten a hajamba. - Együtt van Kaival.
     - Hogy micsoda? Nem, az nem lehet - hüledezett mellettem barátom. - De hát Kai eddig elég látványosan hajtott Taeminre, meggondolta volna magát?
     - Én csak azt tudom, amit láttam, és az elég egyértelmű volt - indultunk el kifelé a parkból.
     - Ne-nem lehet, hogy félreértettél valamit?
     - BaekHyun, ezen nem lehet mit félreérteni! Tudod, van, amikor egyértelműen látod, hogy...
     - Hey, Baekhyunie! - barátom szinte halálra vált arccal dermedt meg mellettem, míg én az idegen hang irányába tekintettem. - Ez a colos lenne az új pasid? - kúszott a látóterembe egy eléggé nagyképűnek tűnő alak. Oh, szóval te lennél az a paraszt Sehun. Rápillantottam a szinte sóbálvánnyá merevedett Baekhyunra, majd jobbnak láttam inkább, hogy válaszolok helyette.
     - Igen, én lennék, talán van valami ellenvetésed? - néztem rá határozottan.
     - Lenne, nem is kevés! - indult meg felém feldúltan, majd kezeit a mellkasomra tapasztva taszított rajtam egyet.
     Szinte még magamhoz sem tértem a döbbenettől, mikor ökle csattant az arcomon. Hátratántorodtam a döbbenettől, és éreztem, ahogy felszakad a szám, majd hűvös vércsík kezd végigfolyni az államon. Láttam Sehun tekintetén, hogy nem áll meg ennyinél, tovább fog menni, és vélhetőleg feltett szándéka, hogy most, itt helyben péppé ver. Vissza kéne ütnöm? Nyilván. De mégis csak Baekhyun szerelmes belé, nem tehetek kárt benne. 
     Így a hülye felfogásom okán, inkább csak hárítani próbáltam az ütéseket. Erősebb ez a gyerek, mint ahogy azt első ránézésre gondolná róla az ember. Mikor Baek megpróbált közbeavatkozni, igyekeztem kilökdösni közülünk, de nem jártam sok sikerrel. Aztán mikor telibe kapta az egyik nekem szánt ütést mintha még Sehun is megijedt volna hirtelen. De hamar túllépett rajta, és kihasználva, hogy minden figyelmem sérült barátomnak szenteltem, két kezét vállaimra helyezte, majd teljes erejéből nekifeszülve taszított hátra. Egyensúlyomat elvesztve vágódtam hanyatt a homokos földön és még éreztem, ahogy tarkóm koppan az út szélén álló pad deszkáján, majd teljes képszakadás.


*Chen*

     Nem tudom, mit talált olyan mulatságosnak, de hamar eltűnt arcáról a mosoly, majd teljes zavartsággal rizsálta el nekem, hogy lebeszélte apjával az utazás témát. Kicsit meglepődtem, mármint oké, gazdagok, de ennyi pénzt kidobni az ablakon csak a fiuk szimpla fellángolása miatt. Nem mondanám, hogy irigyeltem, de nem is kimondottan utáltam miatta. Szimplán nem értettem, hogy miért ment szívességet kérni a szüleitől. Minek kell nekem is mennem? Vagy ez nem is szívesség volt? Lehet, az apja is simán felajánlotta volna neki.
     Hamar távozott, alig tíz percet volt nálam, és ez idő alatt is csak egy "Jól van. Mindenképp megyek."-et tudtam mondani neki. Biztos sürgős elintézni való dolga akadt. De akkor nem értem, hogy mi a faszért jött el. Mondtam, hogy elég, ha hív. Balfasz...
     - Te meddig akarod itt rontani a levegőt? - csaptam be Yeol mögött az ajtót, és egyenesen Jongin szemébe néztem. Végighallgatta, amit Chanyeol összedadogott, és csak elégedett mosollyal méregetett engem. Már rég elhúzhatta volna a csíkot, senki nem kérte, hogy maradjon. Ennek ellenére, mint aki totál otthon érzi magát, játszi könnyedséggel terült el a kanapén, rajta kívül más rá sem tudott volna már ülni.
     - Pár napig - vont vállat még mindig mosolyogva. Várta a reakciómat, ami valószínűleg nem felelt meg az elvárásainak, ugyanis szem forgatva hagytam magára. Bementem a fürdőbe, és a takarítós holmikat összeszedve sétáltam vissza a szobámba, hogy a kávét - ami már mellesleg totál beleszáradt az ágyneműmbe és a parkettára ragadt - feltakarítsam. Az ágyamat persze lehúztam, de nem akartam most még azzal is foglalkozni, hogy új huzatot rakjak rá, így csak összedobáltam rajta az ágyneműket, majd a padlóra ragadt kis foltot kezdtem feldörzsölni. Nem kicsit ragadt, de szerencsémre tényleg nem volt valami nagy tócsa, leginkább a lábszáram és az ágyam bánta meg bénázásomat.
     - Tudod - lassan kezdtem a mondanivalómat -, nem igazán látlak szívesen - még mindig a padlót takarítottam, miközben hallottam a hátam mögül felhorkantó Jongint. Végig a bénázásomat nézte, ahelyett, hogy segített volna.
     - Azt hittem, nekem majd nehezebben adod magad - nagyot sóhajtva forgattam meg ismét szemeimet, amit most azonban nem láthatott.
     - Csak szex volt, Kai. Fogd fel! - erélyesen szóltam hozzá, de egyáltalán nem mérgesen. Röhejesnek találtam az egész szituációt. Most komolyan azt akarja beadni nekem, hogy biztos többet érzek iránta?! Tényleg nagyon gyenge lehettem az este...
     - Nekem mindegy. Elugrom pár holmimért, este jövök.
     - Mi a fasznak? - pördültem meg egyből, hogy végre rá nézzek, viszont arra nem számítottam, hogy közvetlenül mögém sétált ez idő alatt, így a seggemre huppantam. Hát persze, hogy a tisztítószeres parkettára! Dacosan néztem rá, ő viszont karjaimnál fogva húzott fel magához.
     - Jobban is vigyázhatnál magadra! - szólalt meg végül, mikor már azt hittem, hogy meg fog csókolni. Végül eleresztett, és ledöbbent mivoltomban hagyott ismét a szobámban. Még hallottam az ajtó csapódását, de annyira meglepődtem, hogy pár percig meg sem mozdultam. Komolyan a fejébe kéne látni néha! Most önjelölt Chen-testőr lett?!
     Gyorsan befejeztem mérgelődve a takarítást, majd elmentem zuhanyozni, hogy a kávétól ragadó lábamat megszabadítsam. Már arra az elhatározásra jutottam, hogy bezárom az ajtómat, és akkor nem tud bejönni a lakásomba, de baszd meg! Ez mégis csak az én házam! 
     Na meg persze nem találtam a kulcsomat...


*Chanyeol*

     Már három nap telt el azóta, hogy Sehun helyben hagyott a parkban. Szerencsére egy kisebb ájulással és néhány véraláfutással megúsztam, azt a - kellemesnek nem épp mondható - találkozást. Baekhyun azóta minden napot nálam töltött. Bűntudatának köszönhetően a fejébe vette, hogy Ő majd ápol engem, amíg teljesen helyre nem jövök. Nagy nehezen vasárnap késő délutánra sikerült elérnem, hogy hazamenjen, hisz hétfőn korán reggel indult a gépünk Hawaiira.
     Mivel eddig még semmit sem raktam el, üresen árválkodott a sporttáskám a szoba sarkában. A hajnali kelés miatt korán le akartam feküdni, így csak gyorsan bedobáltam pár kezembe akadó ruhadarabot a táskába. Remélem ennyi elég lesz, végül is csak egy hétre megyünk, nem egy hónapra. A gyors pakolás után megvacsoráztam, lefürödtem, majd már ágyban is voltam.

     Reggel az ébresztőm előtt keltem, a csengő idegesítő hangjára. Mégis ki a fene zaklat hajnali ötkor?
     - Nem tudtál aludni? - invitáltam beljebb a szobámba hajnali látogatóm.
     - Gondoltam felkeltlek, nehogy elaludj nekem - mosolygott rám kedvesen Baek. - Meg hát, azokkal a csúnya, lila foltjaiddal is kezdeni kellene valamit.
     - Na nem! Ne is álmodj arról, hogy kisminkelhetsz - néztem rá szúrós szemekkel, mire ő továbbra is csak mosolygott. De nagyon fitt valaki. Aish, én még aludni akarok! Persze barátom minden második mozdulatomba belekötött, és még vagy három felsőt elrakatott velem, mert állítása szerint ilyen kevés ruhával nem lehet egy hetet átvészelni.
     Hatkor már a reptér előtt ácsorogtunk a megpakolt csomagjainkkal. Korán volt még, ennek ellenére érthető módon viszonylag nagy volt a forgalom a parkolóban. Mindannyiunkat a szülők hoztak ki, ami hirtelen bármennyire is meglepően hangzik, logikus megoldás volt. Semelyikünk sem akarta egy hétre itt hagyni az autóját. Ugyan egészre beszéltük meg a találkozót, úgy voltunk vele, hogy mivel biztos lesz aki késik, így azt is bevárjuk.
     Jongdae és Kai kivételével mind ott voltunk a megbeszélt időpontban. Miért nem lep meg, hogy ők együtt késnek? Végül Kai nagy bocsánatkérések közepette negyedkor befutott, de Jongdae még mindig sehol nem volt, pedig én azt hittem együtt fognak jönni. Kezdtem egyre idegesebben toporogni.
     Meggondolta volna magát? Még sincs kedve eljönni? Akkor biztos szólt volna... De hisz úgy tűnt, végül ő is örül az útnak, biztos nem gondolta meg magát. Lehet csak dugóba keveredett... De ilyenkor még nincs is dugó. Francba is már! Mi lehet vele? Csak nem esett semmi baja... És ha mégis? Nem! Akkor biztos értesítette volna valamelyikünket. Lehet csak szimplán késik, mert elaludt. Biztos van valami egyszerű oka, és a következő pillanatban befut Ő is. Remélem... 
     Egészen fél hétig vártunk rá, én ugyan vártam volna még, de a többiek azt mondták, ideje lenne már becsekkolni. Gyorsan dobtam még rá egy SMS-t, hogy nem tudtunk tovább várni rá, de hogyha mégis ideérne még, akkor ne keressen már a parkolóban minket.
     Tuti, nem kési le...