EXTRA #4

Elhallgatott információ

*TAEYONG SZEMSZÖG*

- Szerintem nem jó irányba fordultunk.

- De, biztos, hogy erre jöttünk – ragaszkodott igazához Hansol.

- Nem! – álltam meg makacsul. – Két és fél órája bolyongunk, lásd már be, hogy eltévedtünk!

- Nem tévedtünk el, csak úgy csoszogsz, mint egy nyugdíjas – szusszant fáradtan.

Egyikünk sem gondolta volna, hogy Chanyeol képes lesz csak úgy szó nélkül ott hagyni a társaságot a bulin, annak fényében, hogy csak ő tudta a hazavezető utat. Valahogy nem találtuk a helyünket a partin, így magunkhoz képest hamar távozásra adtuk a fejünket. Mivel senkit sem találtunk a társaságunkból, így ketten indultunk el, tekintve, hogy Hansol szentül állította, tudja az utat.

Az idő előrehaladtával viszont egyre jobban kezdtem kételkedni barátomban, s abban, hogy még napfelkelte előtt ágyba kerülök. Megmakacsolva magam ültem le végül a járdaszegélyre, nem volt már kedvem tovább caplatni, a – véleményem szerint – nem épp helyes irányba.

- Na, ne most kezd már ezt! A domb tetejéről már látni lehetne a nyaralót – méltatlankodott Hansol a fejem felett állva.

- Jól van, csak öt percet adj – ragadtam meg csuklóját és húztam le magam mellé. – Már fáj a lábam.

Hosszú percekre csend állt be közénk, nem az a zavaró fajta, hanem az a nyomott, bágyadt csend, ami szinte üvöltötte magából, hogy immáron már ahhoz is túl fáradtak vagyunk, hogy beszélgessünk.

- Amúgy, szerinted mi van Chen és Chanyeol között? – meglepettem fordultam Hansol felé kérdése hallatán.

- Fogalmam sincs – tényleg nem tudtam, hogy mi lehet velük. – Én azt hittem Chan Baekhyunnal van együtt, de most már semmit sem értek. Chan valahogy nem illik mellé, ég és föld a két ember, de hát ők tudják. – Csak meredtem magam elé, miközben beszéltem. Épphogy fél szemmel érzékeltem, ahogy Hansol meredten bámult. – Most mi az? – de kérdésemre válasz nem érkezett.

Elképzelésem sem volt, amikor közel hajolt hozzám, hogy vajon mégis mit akarhat, csak mikor lehunyt pillákkal ajkait az enyémekre szorította. Szinte rögtön fel is gyulladt a piros lámpa a fejemben, s helyeztem kezem reflexből vállaira, majd taszítottam el magamtól.

- Te meg vagy húzatva?! – pattantam fel ültemből. – Én nem vagyok meleg! Mégis miből feltételezted ezt?!

- Hogy miből feltételeztem ezt?! – hangszínéből sütött a megbántottság. – Abból, hogy egy rakás buzival vagy körbevéve a nap huszonnégy órájából tizennyolcban minimum! – szemei szikrákat szórtak, miközben felállt és leporolta magát. – Valamint sosem említetted, hogy bejönne egyetlen csaj is. Mégis hogyan keveredtél te bele ebbe a társaságba akkor? – hangja keserű volt, és gondterhelt. Bele sem akartam gondolni, milyen érzések kavaroghatnak épp benne, hogy a legjobb barátja visszautasította.

- Hát a bátyám révén, ő mutatott be nekik, aztán jól kijöttünk – cseppet össze voltam zavarodva.

- Világos – mosolygott rám savanyúan. – Na de menjünk, már több mint öt percet pihentél.

Aggasztó hallgatásba burkolózva indultam el a kisebb emelkedő felé, menynek tetejéről tényleg látni lehetett az épületet, igaza lett. Szemmel láthatóan meg volt bántódva, ami akarva akaratlan lelkiismeret furdalást idézett elő bennem. Nem volt szándékom beletiporni a lelkivilágába, ha lány lenne, talán még most is ott ülnénk az út szélén mélyen csókolózva, de így…

Még a hideg is végigfutott karomon, mikor Hansolra néztem, tetőtől talpig férfi volt, ez pedig nem imponált számomra. Nagyon reméltem, hogy sikerül elfelejtenünk ezt az estét, s nem fogja megbélyegezni a kapcsolatunkat.