Első fejezet

Hirtelen jött ötlet

*Chanyeol*

     Már elterveztem magamnak egy jó kis punnyadós estét, popcornnal, és pár jó kis horrorfilmmel felpakolva zártam magamra a szobám ajtaját, mikor a telefonom csörgésére lettem figyelmes. 

     - Mégis ki a fene zaklat engem este nyolckor? – vettem a kezembe a készüléket. Baekhyun hívott, és ő csak akkor hív telefonon, ha valami fontosról van szó, így rögtön fel is vettem. Nem volt egy hosszú beszélgetés. Közölte, hogy fél óra múlva jelenésem van Taemin házibuliján, valamint, hogy csípjem ki magam, mert Jongdae is eljön. 

     Nem kellett kétszer mondani rögtön félre dobtam a filmeket és nagy lendülettel téptem fel a szekrény ajtaját, hogy kikapkodjak pár ruhadarabot. Baekhyun az egyetlen, aki tud a Jongdae iránt táplált érzéseimről, bár igazából neki sem akartam elmondani, de észrevette, és felesleges lett volna tagadni. Baekkel már kölyök korunk óta nagyon mély barátságot ápolunk, így nem volt meglepő, hogy szemet szúrt neki, hogy megváltozik a viselkedésem annak az őrjítő vadmacskának a közelében. 

     - Ah, félóra semmire sem elég! – méltatlankodtam magamban a fürdőm felé trappolva. Az már most biztos, hogy késni fogok. Egy gyors zuhanyzás után beállítottam a hajam, vagyis inkább csak beletúrtam, hogy azért mégis mutasson valahogy, majd magamra kaptam a nemrég összeválogatott ruhadarabokat. A hőségre való tekintettel nem spiláztam túl az öltözékem, csak egy lengébb fehér felsőt és egy sötét, szűk farmert aggattam magamra, előre láttam, hogy így is melegem lesz. 

     Már bőven negyven perc is eltelt mióta barátom hívott, mikor beültem az autómba, s végre elindultam. Előre tudtam, hogy megint szóvá fogja tenni, hogy nem készültem el időre, de úgy voltam vele, hogy egy kis stílusos késés mindig belefér.

*Chen*

     Telefonom csengésére keltem. Ismét felforrt az agyvizem, hisz' képes voltam elaludni... Mobilom után nyúltam, ami közvetlenül mellettem feküdt az ágyon. Csak egy üzenetem érkezett Baekhyuntól. Mielőtt megnéztem volna, már tudtam, mit fogok olvasni.

"Hello! Ma este oltári nagy buli Taeminnél. Gyerünk Chen, ne búslakodj tovább! Este 9re legyél ott! - Baek"

     Bár fel is hívhatott volna, nem tette. Igazándiból egyik barátomnak nevezett ember sem csörgetett meg eddig. Soha. Na, nem mintha bánnám. Alapból utáltam mobilon keresztül társalogni.

     A telefont félredobva dőltem vissza az ágyra. Teljesen szétnyúlva tettem magamévá egész felületét, pedig nem vagyok holmi nagydarab ember. Szimplán jó érzés volt érezni, hogy ez az ágy csak az enyém. Soha senki nem járt még nálam. Egyik barátom sem jött még fel hozzám, s nem is állt szándékukban. Ha bulikban összeszedtem valakit, akkor sem itt történt meg az aktus. Hiába feküdtem rendszeresen jóképű fazonok alá, azért néha nekem is kellett valami nyílás. Bár a nők nem mozgatják meg annyira fantáziámat, mint a férfiak, de valahogy ha kielégítés céljából megfelelő volt, akkor nem érdekelt, milyen nemű. Mindig az alapján határoztam el, hogy aznap csajozni vagy pasizni fogok, hogy épp mit kívántam. Hiába vágytam már arra, hogy végre egy férfit tudjak magam alatt, valahogy mindig a magasabb emberek vonzottak. Valamint alkatomból kifolyólag nem épp élvezték, ha magam alá akartam őket gyűrni.

     Eszem ágában sem állt elmenni a buliba. Pont nem érdekelt az egész. És mi az, hogy ne búslakodjak? Tudtommal nem áll hozzám olyan közel, hogy ugathasson nekem. Majd én eldöntöm, mit akarok. Mindig is azt tettem, ami megfordult épp a fejemben. A mának éltem, soha nem gondoltam előre. Talán épp ezért tartok jelenleg ott, ahol.

*Chanyeol*

     Már vagy jó két órája tartott a buli, de messze nem volt olyan fergeteges, mint ahogy be lett harangozva. Közel éjfél volt már, de JongDae még mindig nem volt sehol. Mikor meguntam az egyhelyben ücsörgést, elindultam, hátha találok még olyan embert, akivel ellehet társalogni. A hátsókertben, a medencénél akadtam rá a mély eszmecserébe gabalyodott Taeyong és Hansol párost. Ők a társaságunk legfiatalabb tagjai, mégis az első pillanattól kezdve nagyon jól szót értettünk velük. Lehuppantam melléjük a betonra és élvezettel hallgattam, ahogy egymás szavába vágva bizonygatták a saját igazukat.

     - És milyen terveitek vannak a nyárra? – tettem fel nekik az első kérdést, ami eszembe jutott. Meg kéne keresnem Baeket. Jongdae azóta sem jelent meg.

     - Áh, nincs semmi konkrét tervünk, csak bulizgatunk majd erre-arra – rántotta meg lazán a vállát Hansol, a másik jómadár meg csak helyeslően bólogatott.

     Hát ideje lenne megint használatba venni a szüleimtől kapott nyaralómat - gondolkodtam el, ahogy a ház felé vettem az irányt. Beérve a legmegdöbbentőbb látvány fogadott, amire még álmomban sem számítottam volna. Taemin, aki mindig is egy igazi jófiú volt, most egy szál alsóban botorkált le a lépcsőn pocsolya részegen. Szorosan mögötte egy kétségbeesett Jonginnal, aki azt se tudta, mit kezdjen az érthetetlenül és hangosan kiabáló barátjával. Ez volt az a pont, ahol nekem elég volt ebből az estéből. A bejárati ajtón kilépve észre is vettem a telefonálást épp befejező Baekhyunt.

     - Odabent teljes a káosz - ráztam meg a fejem lemondóan -, de Jongdae-t nem láttam sehol, nem jött el? - tettem végül fel a kérdést, ami miatt keresésére indultam. 

    - Nem, nem jött el, pedig írtam neki. Eléggé megzuhant, hogy nem fogadták el a diplomamunkáját. - grimaszolt egyet alacsony barátom.

*Chen* 

     Lassan csoszogtam ki a konyhába egy üveg vízért. Nem voltam az a típus, aki bajlódott volna a pohár használatával, na meg persze utána még mossam is el. Nem véletlenül nincs étkészletem, tökéletesen szolgáltak eddig is a műanyag tányérok és evőeszközök. A szemetesbe dobva már nem nekem kellett bajlódnom velük. 

     Kinyitva a hűtőt kellett megállapítanom, hogy holnap muszáj lesz vásárolni mennem. Nem valami szívmelengető gondolat, de hát a szükség kötelez. Félreértés ne essék, rühellem ha rendetlenség van, de az ezekkel járó problémákat leegyszerűsítettem, ahogy az étkészletet is. Otthon csupán egy zoknit viseltem, ami megfelelően eltünteti a port a parkettáról. Ezt az egy pár zoknit minden este fürdés után beáztattam, majd másnap ugyanolyan jól szolgált. Persze félévente azért ezt is cserélni kellett.

     A locsolást letudtam azzal, hogy nem tartok virágokat. Teljesen feleslegesnek véltem minden díszítőelemet, így csak pár kép lógott a falon a családomról. Legfőképp a szüleimről, nem kifejezetten rajongtam azért, ha a saját fejem tekint vissza rám. A tükröket is messziről kerültem, csak szükség esetén álltam elé, s borotválkoztam meg, állítottam be a hajamat, vagy épp megnéztem, mennyire nézek ki gányadékul. 

     Az üveg vízzel trappoltam vissza a szobámba, s azon agyaltam, hogy vajon mennyi mindent halasztottam el a mai buli kihagyásával. Az órára tekintettem, ami éjfélt mutatott. A srácok biztos még nagyban nyomatják a bulit, míg én itthon poshadok, s még az állott szag is ellep. Még ha undort is éreztem, hamar ráébredtem, hogy ez így van rendjén. Na meg belegondolva... Semmi kedvem nem lett volna a magabiztos és határozott Chent mutatni, mikor legszívesebben bőgtem volna, mint egy óvodás. 

     Utoljára maximum hét évesen sírtam, amikor ugyanis unokatestvérem összetörte a kedvenc katonabábumat. Azóta semmiért és senkiért nem hullajtottam egy könnycseppet sem. Vagyis... Egy valakit leszámítva. Fejemet megráztam kicsit, hogy az idegesítő és kellemetlen érzések elszálljanak.
     Néha elgondolkoztam azon, hogy vajon mikor kopog be az ajtómon az igaz szerelem, de utána belém hasított a felismerés, hogy a hátam közepére sem vágyom rá.

     Az idiótának sem hiányzik az életébe egy olyan személy, aki minden áldott nap féltékenykedik, hisztizik, s nem felel meg neki semmi. Inkább vagyok akkor már az egyéjszakás kapcsolatok híve. Azzal az illetővel legalább többet úgy sem futok össze. Legalábbis a legtöbb esetben... 

     Az üveg vizet az ágyam mellé tettem, és az ágyammal szemben lévő ablakot kezdtem fixírozni. Már a jövőmben sem vagyok biztos...

*Chanyeol*

     Másnap reggel a nővérem keltett, és hívott reggelizni, már évek óta ez volt nálunk a rendszer. Pizsamámul az épp aktuális, általában mintás bokszer és egy kinyúlt mickey egeres felső szolgált, amiből három is volt a szekrényemben. Nem láttam még értelmét a pizsamám lecserélésének, hisz azt Jongdae úgysem láthatja.

     Egy melegítőt felvéve mentem le a konyhába, és ültem le az étkezőasztalhoz. Apám már akkor az újságjába volt temetkezve, míg anyám nővéremmel együtt buzgón tálalt. Utáltam ezt a berögzült szokást, de semmit sem tudtam tenni ellene, itt minden előre meghatározott rendszer szerint zajlott. A megszokott, már-már unalmas és elcsépelt sablonkérdések keretei között fogyasztottuk el az ételt. Mikor nővérem épp egy randevúra kért engedélyt apánktól, akkor jutott eszembe, hogy rá akartam kérdezni a nyaralóra.

     - Apa! Arra gondoltam, hogy egy hétre lemennénk a nyaralóba, ha nincs ellenvetésed. - Nagyon reméltem, hogy nem mond nemet, már mindent előre elterveztem. Heten mennénk, így kényelmesen elférnénk a három hálószobás nyaralóban.

     - Menjetek, de ne tegyetek tönkre semmit, különben... - rázta meg előttem mutatóujját, és újra beletemetkezett az újságjába.

     Anyám az asztaltól felállva kuncogva a hajamba túrt - mintha még mindig öt éves lennék, komolyan -, majd nekikezdett a mosogatásnak.

     Emlékszem mennyire izgultam, amikor elmondtam a szüleimnek, hogy meleg vagyok. Féltem, hogy kiakadnak majd rajta, hisz belerondítok a tökéletes életükbe. De legnagyobb meglepetésemre jól fogadták, sőt, egyenesen különlegesnek gondoltak. Szinte jobban várták, hogy párra találjak, mint a nővérem, pedig nem én leszek az, akitől unokát kapnak majd.

     Ahogy felértem a szobámba rögtön magamhoz vettem a telefonomat, hívtam Taeyongot, aki szinte rögtön fel is vette. Röviden elregéltem neki, mégis milyen terveket szövögetek. Azonnal rákapott az ötletre, és bőszen ígérgette, hogy még ma lebeszéli Hansollal is. Utána Baeket próbáltam elérni, de természetesen pont akkor nem volt nála a telefon, amikor az ember beszélni akart vele, amúgy folyamatosan azt bűvölte. Kai szintén elérhetetlennek bizonyult, én pedig kezdtem bepaprikásodni. Mégis minek van ezeknek telefonjuk, ha nem veszik fel? Taemin szerencsére megszánt, Ő felvette. El is beszélgettünk egy ideig, szerencsére neki is ínyére volt a program, de nem említette, hogy beszélne majd Kaival. Jongdae-t direkt utoljára hagytam, sosem hívtam még őt telefonon. Nagy levegőt vettem, és megnyomtam a hívás gombot.

     Ahogy kicsengett a készülék úgy szökött az egekbe a vérnyomásom is. Egy... kettő... három - számoltam magamban a sípoló hangot - hat... hét. A tizedik csengés után adtam fel, és tettem le a telefont. Azt hiszem, kicsit csalódott voltam, nem nagyon, csak épphogy egy picikét.

*Chen*

   Telefonom utolsó csörrenésére sikerült felébrednem. A kijelzőre nézve Chanyeol nevét pillantom meg. Azonnal kiment a maradék álom is a szememből csodálkozásomban. Na ő meg vajon mit akarhatott? Az a tény, hogy senki nem zargat telefonon, ma meghiúsult. De a legmeglepőbb dolog mégsem az, hogy valaki megpróbált telefonhívással elérni, hanem az, hogy maga Chan az az illető. A bulikon a közelembe sem mert jönni. Egyszer sem. Mégis mikor tajrészeg állapotába váltott, én fuvaroztam haza a seggét. Persze nem bántam, semmi bajom nem volt a gyerekkel. De tőle még egy SMS-t sem kaptam azelőtt!

     Fordultam egyet az ágyon, hogy rálátásom legyen a faliórára. Elég korán volt még ahhoz, hogy akármi miatt is zargassanak. Csak kíváncsivá tett, hogy mégis mi ötlött az agyába, hogy ilyen hirtelen felhívott. Kerek négy évig jártunk ugyanarra az egyetemre, és az óráink hatvan százaléka is ugyanaz volt, de még csak beszélgetésbe sem elegyedett velem. Mindig is zavart a dolog, hiszen az egyetemen mindenki ismerte a nevemet; mindenki velem akart barátkozni vagy randizni, de ő... Mintha került volna, és ezt soha nem tudtam hova rakni. Persze Baek nagy cimbikéje volt mindig is, így nem tudtam megpuhítani, ráadásul még a magassága is megnehezítette volna a dolgomat.

     Már az ágyamból másztam ki nagy nehezen, mikor a telefonom ismét őrjítő csörgésbe kezdett. Hiába szólt a kedvenc számom csengőhangként, valahogy ilyenkor a padlón tudtam volna összetiporni a készüléket. Kezembe véve mobilomat ismét Chanyeol nevével találtam magam szembe. Bár a kíváncsiság erőteljesen próbált uralkodni rajtam, én mégis csak néztem a kijelzőt, s vártam, hogy letegye. Valahogy a tizenkettedik csengésnél meg is történt, így halál nyugodtan némítottam le teljesen a telefont, s az ágyamra hajítottam.

     Azzal nyugtattam magamat, hogy valami bulimeghívást akar tudtomra adni. De én nem voltam kíváncsi arra, hogy ők mikor és hol élik ki magukat e téren, így ezt láttam a legmegfelelőbb megoldásnak. A szobámba úgy is csak este megyek be ismét, addig meg nem lesz szükségem a mobilomra. Senkire nem vagyok kíváncsi, és egyik nyávogása sem érdekel, hogy ki mit akar kezdeni magával. Hidegen hagyott a próbálkozásaik sorozata is, amivel a napomat próbálták volna feldobni.

     Napi terveimen kezdtem el gondolkozni, s sikerült hamar eldöntenem, hogyha már ilyen korán kellett kelnem, akkor leugrok a legközelebbi élelmiszerboltba, majd keresek valami kajáldát, ahova tudom, hogy egyik barátom sem fog ellátogatni. Feldobtam egy kávét lefőni, addig pedig a laptopomat benyomva kezdtem bogarászni a neten. Elsőnek is valami jó nyaralást akartam találni, amivel mindent elfelejthetek egy időre.

*Chanyeol*

     Úgy az ötödik próbálkozás után adtam fel, hogy elérjem Jongdae-t. Csalódottan mentem le a nappaliba, és vetődtem le a kanapéra. Pár pillanatra rá nővérem is megjelent a helyiségben. Elég átható tekintettel méregetett, így kérdőn felpillantottam rá.

     - Ugyan mégis mi történt az én mindig vidám öcsikémmel, hogy így lógatja az orrát? - intézte felém vidáman kérdését, de inkább minden figyelmem a roppant érdekes teleshopnak szenteltem. - Csak nem összevesztél valamelyik barátoddal? Vagy valami más? Anyáékkal van a gond? - találgatott elmélyülten. - Esetleg szerelmi csalódás?

Kérdése váratlanul ért, nem voltam felkészülve rá. Gyomrom összerándult, arcomra keserű grimasz ült ki.

     - Oh, szóval beletaláltam! - lelkesedett be a témára. - Ki az? Ismerem? Láttam már? Hol találkoztatok először? - Egyetlen szó nélkül álltam fel, és hagytam őt faképnél. Nem volt idegrendszerem az ostoba kérdéseihez, inkább bezárkóztam a szobámba, tudtam, ott nem zargat senki kopogás nélkül. Hanyatt vetettem magam az ágyon, és a lámpámat kezdtem bámulni. Azt hiszem aggódok érte. Beakhyun azt mondta nagyon maga alatt van, remélem ez csak egy átmeneti időszak, és hamar rendbe jön, rossz érzés aggódni érte. Roppant tartalmas, önmagammal folytatott eszmecserém a telefonom szakította félbe, Baek visszahívott.

     - Ah, ne haragudj, leugrottam a boltba, de a telefont elfelejtettem - mentegetőzött rögtön, még köszönni sem hagyott.

     - Semmi baj. Csak arra gondoltam - hasamra fordulva támasztottam meg államat szabad kezemen, s kezdtem bele a mesélésbe -, hogy elugorhatnánk egy hétre, vagy akár többre is, ahogy alakul majd, a nyaralónkba. Heten kényelmesen elférnénk, és így méltó mód ki tudnánk élvezni az utolsó közös nyarunkat. Na, mit szólsz hozzá? - izgatottan vártam válaszát.

     - Hát ez egy fantasztikus ötlet, Chan! - rikkantott bele a telefonba. - Az a ház hatalmas, és csak egy köpésre van tőle a tenger. Sőt medence is van, és még sütögetni is tudnánk! Ha a gitárod is hozod, totál tábortüzes hangulat lenne - lelkesült be rögtön Baek, és még vagy fél órán keresztül bombázott az ötleteivel, mire újra esélyem volt szóhoz jutni.

     - Amúgy te tudsz valamit Jongdae-ről? Láttad őt tegnap óta? Cs-csak mert próbáltam őt is hívni, de nem vette fel egyszer sem. - Próbáltam valamennyire visszafogni aggodalmam barátom előtt, de nem jártam sok sikerrel.

     - Nem, nem tudok róla semmit. Sajnálom Channie, de majd megpróbálom én is hívni. - Még vagy egy órán keresztül beszéltünk úgy szinte mindenről, mielőtt megszakítottuk a hívást.

*Chen*

     Már a vásárláson túlesve üldögéltem egy elég kellemes környezettel rendelkező vendéglőben, mikor hirtelen Taemin hangját hallottam meg. Elsőnek azt hittem csak képzelődök, de nem. Jonginnal karöltve támolygott be a kajáldába, én meg csak kikerekedett szemekkel bámultam őket. Lassan belém hasított a tény, hogy el kéne húznom a csíkot, még mielőtt valamelyik kiszúrna. Az asztalra helyeztem az összeget, ami az ételem ára volt, s egy kis borravalót sem sajnáltam a pincérlánytól, aki mellesleg elég jó darab volt.

     Megvártam, míg a páros helyet foglalt az egyik távol eső sarokban, majd a lehető legészrevétlenebbül próbáltam kisurranni. Nem akartam, hogy valamelyik még odahívjon, akkor lőttek volna a nyugis napomnak. Kifelé menet még odakacsintottam a pincérlánykának, aki elpirulva fordult el tálcával a kezében.

     Széles vigyorral az arcomon indultam hazafelé, mikor már véleményem szerint észrevétlenül sikerült kijutnom. Ám tévedtem...

     - Chen! Hé, Chen! Állj már meg! - Jongin próbált utolérni. Alapból felidegesített, hogy a nyugodt ebédembe belerondított ez a két idióta, de hogy még hazamenni sem hagy nyugodtan... Idegesen fordultam felé, amitől kissé megtántorodott.

     - Mit akarsz, Kai? - kérdeztem tőle ridegen, amitől csak nagyot pislogott az idiótája. Ennyire érthetetlen lett volna, amit kérdeztem?

     - Ehm - zavarodottan nézett még mindig rám, s már épp azon agyaltam, hogy marhára nem érdekel, mi kínja van, inkább elindulok ismét, mikor folytatta. - Beszéltél Chanyeollal? - Első gondolatom az volt, hogy "Mi a fasz?", utána meg persze rendeződtek gondolataim, és ismét eluralkodott rajtam a kíváncsiság.

     - Nem. Kellett volna? - kérdeztem meg végül arra számítva, hogy választ kapok kíváncsiságomra.

     - Hát... Izé... Azt hittem téged is hívott - dadogott tovább, amitől a falra tudtam volna kenni jelenleg szerencsétlent.

     - Figyelj Kai, nem érek rá. Nyögd ki vagy hagyj békén! - mordultam rá végül, mert már kezdett az idegeimre menni érthetetlen viselkedése.

     - Hogy te mekkora paraszt vagy! - ezzel el is fordult tőlem, s nagy léptekkel sétált vissza a vendéglőbe. Ch, méghogy én paraszt...! Seggfej! 

     Tovább nem is húztam az időt, egyenesen hazasétáltam. Bosszantott, hogy képes voltam miattuk otthagyni a kajámat, de hát mit tehettem volna?! Korgó gyomorral pakoltam ki gyorsan az élelmiszereket, majd valami ehetőt akartam összedobni.

*Chanyeol*

     Hát ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Még is hogy lehet ekkora... ekkora tahó?! Csaptam be magam után a fürdőm ajtaját. Kaival bezzeg beszél, de engem már annyira sem méltat, hogy visszahívjon! Szinte már szikrák pattogtak a szemeim előtt annyira ideges voltam rá. Mi van, ha valami fontosat akartam volna neki mondani?! Hát ennyire nem érdeklem azt a bunkó mindenét?

     Kai nem sokkal vacsora után hívott fel, hogy még dél körül összefutott Jongdae-vel az egyik étteremben. Elmondta, hogy mennyire bunkón viselkedett vele, és, hogy nem kimondottan érdekli, hogy ugyan mégis miért kerestem. Annyira idegből jött minden mozdulatom, hogy nem is érzékeltem, hogy az amúgy minimum fél órás tisztálkodási rutinommal most negyed óra alatt végeztem. Még mindig eléggé puskaporos hangulattal dőltem be az ágyamba, és hagytam szabadjára kalandozni a gondolataimat.

     Kai azt is megjegyezte, hogy mennyire ramatyul nézett ki, hogy ez alatt a két nap alatt mintha éveket öregedett volna. Szemei elvesztették kacér fényüket. Csak egy egyszerű melegítőt és egy pólót viselt, pedig szeret öltözködni, jól kinézni. Hát a franc tud így haragudni rá. Csak baja ne essen! Mi van, ha letörtségében nem figyel, és elüti egy autó?! Vagy bármi más szörnyű dolog történik vele? Hisz annyira aprónak és védtelennek tűnik néha, és ilyenkor nagyon tudtam félteni őt.

     Vajon egyszer fog Ő is így aggódni értem...?